Dermesztő pillanatok...

Itt a tél. A dermesztő pillanatokból egyre több van. Védekezel a hideg ellen: vastag pulóvert, nagykabátot veszel fel, csizmát húzol, meleg szobába bújsz, forró teát kortyolgatsz.

Itt a tél. A dermesztő pillanatokból egyre több van. Kevesebb a fény, és több a ború, a sötét. Védekezel ellene: gyertyát gyújtasz a karácsonyt váró ünnepi koszorún, fényfűzért fűzöl a fákra és az utcai lámpaoszlopok karácsonyi fényére nézel.

Itt a tél. A dermesztő pillanatokból egyre több van. Hisz hosszú az esztendő, ami mögötted van, lassan a végére érsz. Sok mindent átéltél, mitől lélekben megdermedtél. És most a hideg szél süvítése másként érinti arcodat. Az enyémet is, mert keresztanyukámat télen temettük el. Azóta a tél mindig a halált hozza közel. Már a gyermeki öröm -  a hó várása, a hóember építése, a jégen való csúszkálás, a befagyott tavon való korcsolyázás - fénye megkopott. Pedig vannak gyermekeim, kik még a télben, a hóban és hidegben is az örömet látják, úgy ahogyan kell, úgy ahogyan természtes. S én is igyekszem látni ezt, de amit átéltem, a részem lett.

A tél az elmúlás és a halál közelsége, melyen könnyít a karácsony, a szeretet ünnepe, az Isten szeretetének az ünnepe, mely mindig reménységet hoz a szívembe. E reménység nélkül nem is tudnék élni, nem csak a távlatokra nézve, hanem a jelenre is.

Mert a jelen is tartogat dermesztő pillanatokat, melyek jeges űrt hoznak a szívbe. A jelen, mikor valaki felocsúdik az orvos szavait hallgatva a halálos kórt jelző diagnózisról. A jelen, mikor valaki a közvetlen közeledben ugrik a metró elé. És nincsen hang, nincsen sikoly, csak csend, ami végtelen. Nem tehetsz mást, mint megdermedsz. Mintha megállna az idő.

A csend megtörik. Szól a hangos bemondó: mindenki hagyja el a metróállomás területét. Mész tovább, mert menned kell. Élsz, mert élned kell. A gondolatok pedig cikáznak belül, a halál olyan közel van, mint maga az élet. Csak egy dermesztő pillanat kell, hogy felébredj, és lásd, milyen gazdag vagy, hogy lélegzel és van még tovább. Fölfelé mész a lépcsőn, mintha Isten emelne egyre feljebb, hogy szeresd az életet, mit kaptál és értékeld is, bámerre és bárhogyan sodor az ár.