Jónak lenni, jó...
De
hogyan legyünk jóvá?
Mindannyian vágyunk a jóra, a fényre, a
szeretetre. Ez egyetemesen összeköt minket embereket. A világ azonban
sokszor a rossz, a sötét és a homályos oldalt mutatja meg, és olykor ködöt bocsát
ránk, melyben elveszítjük a fontos tájékozódási pontjainkat. Ott állunk
vágyva a jóra, de mégis szomorúnak és üresnek érezzük magunkat. Talán azért,
mert éppen az igazi tartalom hiányzik az életből.
Kétezer évvel ezelőtt élt egy személy, aki nem
csak vágyott a jóra, hanem meg is valósította. Sőt, a környezetében élőknek is
megtanította. Az élet pozitívumaira és a megvalósításra váró jó
lehetőségekre irányította a figyelmet. Életöröm, derű, pozitivizmus jellemezte
mélységes és igaz szeretettel, melyben gyöngédség és őszinteség van. Ez a valaki
Jézus.
Ezen a blogon Őt szeretném hozzátok közel
hozni úgy, ahogyan én ismertem meg. Talán szétfeszítve a megszokott
kereteket, úgy ahogyan a Lélek indít, természetesen beszélve a rosszról, a
Gonoszról is, mert Jézus mellett ezek is valóságos erők. De van egy jó hírem,
az élet rendjét szétdobáló és a derűt elvenni akaró Gonosz legyőzhető Jézus
által.
Jézus ad számunkra erőt a jó
kibontakoztatásában, legfőképp önmagunkban. Mert mindig önmagunk megváltozása
az elsődleges. Belőlünk indul ki egy világ. S ha bennünk Jézus ereje és lelke
munkálkodik, akkor annak lesz pozitív kisugárzása és vonzása is. Változni
fog körülöttünk a légkör és a környezetünkben élő emberek is. Így leszünk
hírnökök, vagy mondhajtuk úgy is, hogy tanítványok.
A feladat előttünk áll: jóvá lenni és jóvá
tenni. Nehéznek tűnik, de mégsem az. A titka az, hogy legyünk nyitottak Jézus
iránt és legyünk nyitottak a Biblia felé – ami által megismerhetjük Jézus
alakját, személyiségét, lelkét.
A Bibliáról azt gondolják sokan, hogy egy régi
könyv, ami meglehetősen idejét múlt és konzervatív. Ez egy általánosnak
mondható sztereotípia, melyet csak addig lehet mondani, amíg az ember nem
nyitotta ki és nem olvasta ezt a könyvet. Amint ugyanis elkezdi olvasni, az
életörömmel találkozik és mérhetetlen nagy bölcsességgel. Nem kell
megrettenni a nehezebb és fájdalmasabb oldalaitól sem, mert azok megtanítanak a
nehézségeink elhordozásához és feldolgozásához. Gondoljuk csak végig, hogy mindnyájunk életében vannak kisebb és nagyobb küzdelmek, elviselhetetlennek
tűnő fájdalmak, kibékíthetetlen konfliktusok, bőrünkön érezzük a hamis szavak
súlyát, olykor a cselvetést és cserbenhagyást is. Van, hogy azt gondoljuk,
hogy ezzel egyedül vagyunk, mással ilyen nem történt meg. De igen. Nem csak most, hanem a múlt évezredeiben is. A mi XXI. századi életérzésünk küzdelmeink,
örömeink és fájdalmaink tartalma ugyanaz, mint az I. században élő embereké. A
technika változott csak meg, az ember ugyanaz. Az ember ugyanaz, aki élhet az
Istentől való jóval. Ne pazaroljuk el az életünket úgy, hogy nem ismertük meg
az Istentől való igaz rendeltetésünket és Jézust, aki elhozza számunkra az
igazi boldogságot!
Miért és hogyan érdemes élni? Megmondja és
megtanítja a Biblia. Nem máról holnapra, hanem egy egész életen át. A Biblia a
forrás, amiből meríthetünk, és az élet kristálytiszta vizét nyerhetjük el
minden nap, és adhatunk belőle másoknak is.
A Biblia egy kiapadhatatlan forrás. Amikor
írok, ebből merítek és nyújtom felétek. Csak egy hírnök vagyok, aki bizonyságot
tesz arról, AKIre érdemes felépíteni az életet, hogy a jó, a világosság és a szeretet
mindannyiunkké legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése