A hit ereje

Magányos hajós vagy az élet óceánján, és nincsen más, ami vihet előre csak a hited. Kevésnek érzed? Pedig a legtöbbet kaptad, mit ember remélhet.
       A hit lángolás, mit nem olt el a víz. A vihar keltette hullámhegyek fogságában sem vagy elveszett, mert evezhetsz, mehetsz előre. Mennél is, de a vihar tombol. A hullámhegy, miről talán eddig csak hallottál, melletted tornyosul. Benne arcok néznek rád. Arcok, miket eddig a sima vízfelszínen láttál csak türköződni. Most a hullámhegyen látod őket visszaköszönni. Rádöbbensz, hogy nem ismerted őket. A mosoly helyett vigyorgás rajzolódik ki rajtuk, mi kéjes örömmel nézi az élet-halál harcod. A harcod a viharral, mi elpusztítani akar. S már látod önnön fuldoklásod, hisz a hatalmukban vagy. A félelem megkörnyékez, a lelked remeg, összetörni látszol teljesen. Megérted, hogy nem szilárd talaj van a lábad alatt, csak a változó víz felszíne, mely olykor nyugodt, olykor magasra csap. Lent a mélyben ismeretlenül kavarog az indulat, mi egyszer az emberlét szép, másszor torz oldalát mutatja. Eddig a szépet ismerted, és hittél benne. Most a másik válik valóságoddá. De mégsem lesz részed, mert a hited a jóban és a szépben megmaradt. 

  Kitartásod torzítja az arcokat. Vicsorgássá nyúlik a vigyor. S hangos morajlással dübörögnek mindahányan, tépázzák hajód, miben utazol a part felé. A ruha rajtad már vizes és hideg. Fázol. A hajód ingatag, deszkák törnek le belőle, de mégsem kaptál léket. Megfáradsz. Elérhetetlennek tűnik a part. Távoli és láthatatlan. Csak az arcokat látod, melyek egyre-egyre közelebb jönnek, hogy elnyeljenek. Szájuk már tátva, mi sötétséggel van tele.

  Küzdesz-küzdesz lankadatlan. Megfeszül rajtad minden izom, izzadáscseppek borítják arcod. Csontod szinte megtörik a roppant áradat alatt. A hit mégis lángol benned, tudod, hogy mindent elveszítesz, csak ezt nem. A belső láng átmelegíti tested. Felnézel az ég végtelen kékségére. S arcokat látsz, emberekét, kiket ismersz rég. Szemükből szeretet sugárzik, Isten közelségük világlik. Sokat nem tehetnek érted, de szeretnek, és imádkozó tekintetükkel kísérnek. Kísérnek téged, ki magányos hajósnak mondod magad, ám megéled, hogy van legénységed, kik társaiddá szegődnek. S tanítanak téged, hogy mindig Felfelé nézz, megtalálva életed Sarkcsillagát, mely navigál majd ott is, ahol eddig nem jártál.

  Felfelé nézel, az ég végtelen óceánként tárul eléd, hol nyugalom van. Érzed békességét, s lelkedben könnyeddé válsz. Ezzel a könnyedséggel töröd át a hullámhegyet. Emberileg megmagyarázhatatlanul küzdesz, és minden akadály ellenére haladsz előre. Az Égből sugárzik feléd ez a láng, mi megtölti szíved és haladsz tovább.

       A hullámhegy összeomlik, újra kisimul a víz felszíne. De lent a mélyben kavarog minden. Tudod, hogy lesz újabb hullámcsapás - hisz a mélynek ez a természete, nyugodni nem tud, míg nem nyel el egészen. Ám sorsod az Ég kezében van, Ki várja a parthoz való érkezésed. Az út még előtted áll, és feltárul előtted az Ég és az óceán.