Labirintus

Labirintus, ha benne vagy, elveszettnek érzed Magad. Elindulsz jobbra, és következik a fal, azután vissza, és mész a másik irányba kutatva az utat, mely bevezet a közepébe, hisz tudod, ide kell megérkezned. A labirintus oly idegen, rideg és félelmetes, mit más épített, és rakta a téglákat egybe, hogy egy áthatolhatatlan építmény legyen belőle, szobákkal, folyosókkal, hol van, hogy az ajtó nem vezet sehova. Kell mindig egy másik ajtó, szoba, vagy csak egy ablak, egy folyosó, hogy eljuss a célba. Kívülről nézve csupán izgalmas játéknak látszik, ahogyan keresi az utat a labirintusba került ember, de útkeresőként a labirintus keserves. A labirintus, mit mások emeltek, mégis Te vagy benne.

Az életed útját járva, megkísért az érzés: labirintusban vagy, hol nemcsak fal, hanem csapda is van. Csapda, mi elnyelni akar, hogy esélyed se legyen arra, hogy elérd azt, ahova tartasz. Csapda, mi elveheti életedet is, a hitedet is romokba döntheti, hogy feladd és visszafordulj, lélekben összetörten a hiábavalóságon elmélkedve. Egy másodperc törtrésze alatt ez átvillan a lelkeden, de Te nem foglalkozol vele. Mert bár magas, áthatolhatatlan komor falak vesznek körül, és kelepcét sejtet minden terem és alagút merre menned kell, mégis csak mész lángoló és tiszta fénnyel a lelkedben. S ez a fény, ami Égből való ajándék, oly világosságot ad eléd, amivel képes vagy megkülönböztetni a jót és rosszat, az igazat és a hamisat. Csak annyit kell tenned, hogy teret engedj a Felülről való vezetésnek, amiben igaz szeretet, gondviselés és bölcsesség van. Mintha Benned lenne a mindenség, pedig csak egy ember vagy, a mindenség apró részlete, de betelsz a Lélek erejével.

Miközben a labirintusban jársz, elkezded megismerni és érteni, hogy milyen logika alkotta meg a folyosót, a termeket, és a tanulás, a felismerés javadra lesz. Az ismeret az Égi fénytől bölcsességgé lesz, és más emberként haladsz már előre, hogy elérd végre a labirintus közepét. Mert el kell érned, nem lehet más választásod, ha a Jóság és az Emberszeretet eresztett gyökeret a lelkedben. Thészeusznak sem volt döntési lehetősége: mennie kellett Minotauroszhoz az embertestű, bikafejű szörnyeteghez a labirintus közepébe, hogy az athéni emberáldozatoknak véget vessen. Minotaurusz asztalára hét athéni ifjú és leány került évente. Az ő életük nem számított Minósznak, Minotaurusz apjának – mert bármilyen szörnyeteg is volt a fia, életben tartotta. Thészeusz azonban másként gondolkodott és érzett, az értelmetlen pusztítással nem értett egyet. S így nem volt választása sem: mennie kellett előre, hogy a gyász fájdalmát és a gyalázatot megszüntesse, ami a hazáját érte. Ment, Ariadné fonalával, és egy bűvös karddal az oldalán, nem tévesztve sohasem szem elöl, hogy mi a célja.

A mondából kiderül, hogy Thészeusz sikerrel járt, és utána még a labirintusból is kitalált. A fonal és a bűvös kard bizonyosan sokat jelentett, de ha tovább olvasod az életét, megérted, hogy az utad iránya és eredményessége a szívedben dől el, és az számít, hogy mennyire vagy lélekben az Éghez közel.

Mit tehetnék Érted?

Mit tehetnék Érted? – hallod, és a kérdés a szívedig hatol, s felsejlik előtted egy fénysugár, megérezve az összetartozást. Összetartozni Valakivel jóban és rosszban nemcsak szó, hanem eleven valóság, mi most az elevenedbe vág. Kiszolgáltatott, didergő szíved enyhet, melegséget kap. Formálnád a szavakat, de hang nem hagyja el ajkadat. A szemedben könny csillog. Megfogod a kezét a másiknak, és hallgatjátok a csendet, majd egy dalt, mely újra kérdez: „Mit tehetnénk érted, áruld el nekem!”

„Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok

És azt hiszem, már észrevetted, a jótündér sem én vagyok.

De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,

Úgy érezném, vannak még csodák. Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod?

Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot.

Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?

Mit tehetnék, áruld el nekem!” (Bródy János)

Mit tehetnék Érted? – kérdezed Te is, együttérzéssel a szívedben, ha látod és érzed, hogy a sötét bánat sokasodik meg a másik ember lelkében. Kérdezed, mert nem akarod elvéteni az irányt. Azt akarod adni, ami szükséges és fontos, hogy végre lásd a Nap sugarát a másik szemében, hol nem lemondás, hanem remény és derű születik meg.

Együttérzés. Talán kevésszer használják ezt a szót. Gondolni sem gondolnak rá, mert megszokták már, hogy oly kietlen és rideg a világ, hol általában az ember csak önmagát nézni, ha cselekszik is a másikért, érdekből teszi. Mintha a szív már nem szeretne, senkit és semmit sem, kivéve a tükörben kirajzolódó tükörképet. Ki nem szeret már, kiben az együttérzés is odalett már, s valóban csak egy tükörkép, melyben sem lélek, sem érzés nincsen. Csak torzított képe, mása annak, ami lehetne, ha a szíve szeretne.

Az együttérzés hiánya nagy a világban. Az emberek többnyire közömbösek, némák a másik ember szenvedése láttán. Talán félnek, hogyha közösséget vállalnak a szenvedővel, a szenvedés őket sem kerüli el. Megfakul a Nap felettük is, és nem kapnak mást útitársul, csak fájdalmat, félelmet, szorongó szívet. Inkább nem kérnek belőle. „Kinek hiányzik ez?” – mondja a megkeményedett szívű közömbös ember. „Megérdemelte” – mondja a másik, és a szenvedő fájdalmát még meg is sokszorozza, mert eltorzult lelkében örömet, diadalt a másik fájdalma, megalázása ad. Ettől érzi magát erősnek, holott valójában csak gyenge, vak és féktelen.

Együtt érezni csak az tud, akinek a szívében igazi szeretet vert gyökeret. Aki a másikban testvért, barátot lát, s legvégül önmagát. Önmagát, emlékezve arra, hogy neki is mennyi nehéz küzdelme, perce volt már eddig, s megélte, hogy az élet szabad lélegzetvétele, ha van Melletted egy együtt érző ember, aki a Lelked megsimogatja, erőt és reményt ad, mikor Te még nem látod Magad előtt az utat, mikor a könny jobban csillog, mint maga a Nap.

Együttérzés. A szív együttdobban. S az együttdobbanás pillanatában a boldogság fénye is megcsillan. Szeretni, jót kívánni és adni, a másiknak segítő jobbot nyújtani a harmónia, összhang megtapasztalása. Tudod, mert átélted. Tudatod, mert így élsz.

Ember embernek társa, barátja, testvére lehet az együttérzés, a szeretet jegyében. Hol többé már nincsen harag, büszkeség, kevélység és indulat, csak az egyszerű jóakarat, mikor úgy cselekszel a másikkal, amint szeretnéd, hogy Veled cselekedjenek. Oly egyszerű ez, mégsem természetes. Tehetsz azonban érte, hogy másként legyen! - legyen bármilyen is a világ és a környezeted még mindig a jóakarat és a szeretet a fájdalom és a szenvedés gyógyszere, mely akkor igaz, ha nemcsak szó, hanem a Másikért való tett, kioltva az ellen szavát és indulatát örökre.

Pillanatkép

Nagy tömeg. Tolongás a sorokban. Egy koncertre gyűlnek az emberek. Ki türelmes, ki türelmetlenebb. Az igyekezet fűti a lelket. Az előcsarnokban már szabadabb a tér. A tömeg oszlik, helyére igyekszik. Egy nő azonban megáll, és nézi a sokaság oszló folyamát. Oly megnyugtató ez a hullámzás, mintha csak a Duna partján ülne, hol csendesen hullámzik a víz felszíne.

        Ismerős arcok tűnnek fel. Egyik a másik után. Felcsillanó szempár, mosoly repül hozzá. A nő továbbra is mozdulatlanul áll. Csak arcával felel az üdvözlésekre, és nem tesz egy lépést sem. Vár. Várja a pillanatot, mikor elindulhat szabadon. Nem siet, hisz az idő jó barátja már, aki megtanította arra, hogy a sietség többet árt, mint használ.

         A nő áll, a tömeg mozdul. A sokaságban megjelenik egy újabb ismerős arc. Egy arc, ami a padlót bámulja, és az előcsarnokban álló nőre egy pillantást sem vet. Lefelé néz meredten. S izzadságcseppekkel a homlokán megy előre mereven és némán. Lerí róla, hogyha tehetné, elbújna. Az emberrengeteg segítségére van.

            A nő továbbra is áll. Nézi azt az arcot. Azt az arcot, mi elvette életéből a sugárzó Napot. Mily különös, az arcot néző nő tekintetében nincsen vihar, csak a fájdalom holdsugara csillan. S eltöpreng magában azon, kinek lehet nehezebb a pillanat súlya most? Annak, ki a fejét leszegi, és nincsen ereje felemelni, áldozatával szembenézni.

Megragadó ez a pillanatkép, mi az előcsarnokban lejátszódik. Megtorpan a lélek, és a szemlélő szíve is eltöpreng. Mert a tekintet, a mozdulat üzen.