Labirintus

Labirintus, ha benne vagy, elveszettnek érzed Magad. Elindulsz jobbra, és következik a fal, azután vissza, és mész a másik irányba kutatva az utat, mely bevezet a közepébe, hisz tudod, ide kell megérkezned. A labirintus oly idegen, rideg és félelmetes, mit más épített, és rakta a téglákat egybe, hogy egy áthatolhatatlan építmény legyen belőle, szobákkal, folyosókkal, hol van, hogy az ajtó nem vezet sehova. Kell mindig egy másik ajtó, szoba, vagy csak egy ablak, egy folyosó, hogy eljuss a célba. Kívülről nézve csupán izgalmas játéknak látszik, ahogyan keresi az utat a labirintusba került ember, de útkeresőként a labirintus keserves. A labirintus, mit mások emeltek, mégis Te vagy benne.

Az életed útját járva, megkísért az érzés: labirintusban vagy, hol nemcsak fal, hanem csapda is van. Csapda, mi elnyelni akar, hogy esélyed se legyen arra, hogy elérd azt, ahova tartasz. Csapda, mi elveheti életedet is, a hitedet is romokba döntheti, hogy feladd és visszafordulj, lélekben összetörten a hiábavalóságon elmélkedve. Egy másodperc törtrésze alatt ez átvillan a lelkeden, de Te nem foglalkozol vele. Mert bár magas, áthatolhatatlan komor falak vesznek körül, és kelepcét sejtet minden terem és alagút merre menned kell, mégis csak mész lángoló és tiszta fénnyel a lelkedben. S ez a fény, ami Égből való ajándék, oly világosságot ad eléd, amivel képes vagy megkülönböztetni a jót és rosszat, az igazat és a hamisat. Csak annyit kell tenned, hogy teret engedj a Felülről való vezetésnek, amiben igaz szeretet, gondviselés és bölcsesség van. Mintha Benned lenne a mindenség, pedig csak egy ember vagy, a mindenség apró részlete, de betelsz a Lélek erejével.

Miközben a labirintusban jársz, elkezded megismerni és érteni, hogy milyen logika alkotta meg a folyosót, a termeket, és a tanulás, a felismerés javadra lesz. Az ismeret az Égi fénytől bölcsességgé lesz, és más emberként haladsz már előre, hogy elérd végre a labirintus közepét. Mert el kell érned, nem lehet más választásod, ha a Jóság és az Emberszeretet eresztett gyökeret a lelkedben. Thészeusznak sem volt döntési lehetősége: mennie kellett Minotauroszhoz az embertestű, bikafejű szörnyeteghez a labirintus közepébe, hogy az athéni emberáldozatoknak véget vessen. Minotaurusz asztalára hét athéni ifjú és leány került évente. Az ő életük nem számított Minósznak, Minotaurusz apjának – mert bármilyen szörnyeteg is volt a fia, életben tartotta. Thészeusz azonban másként gondolkodott és érzett, az értelmetlen pusztítással nem értett egyet. S így nem volt választása sem: mennie kellett előre, hogy a gyász fájdalmát és a gyalázatot megszüntesse, ami a hazáját érte. Ment, Ariadné fonalával, és egy bűvös karddal az oldalán, nem tévesztve sohasem szem elöl, hogy mi a célja.

A mondából kiderül, hogy Thészeusz sikerrel járt, és utána még a labirintusból is kitalált. A fonal és a bűvös kard bizonyosan sokat jelentett, de ha tovább olvasod az életét, megérted, hogy az utad iránya és eredményessége a szívedben dől el, és az számít, hogy mennyire vagy lélekben az Éghez közel.