Az élet még bánatban is szép

Kevés az ember ahhoz, hogy a világ ésszerűtlenségeit megértse. Miért ül fel valaki a lóra fordítva? Miért akar aratni, ha semmit sem vetett? Miért rossz az ember, ha jó is lehetne? Miért kegyetlen és tekintet nélküli, ha van szíve, mely ott dobog benne? Miért törekszik az ember isteni magasságokra, amikor lehetne csak egy ember? Ember, Isten igaz képmása.

A világ ésszerűtlen, irracionális. Felfogni nehéz, megérteni lehetetlenség. Csak annyi jut Neked, hogy az ésszerűtlenséget megismerd, felfogd és tanulj belőle. Csak annyi jut, hogy megéld: „Az élet még bánatban is szép, jó a világon élni, akárhogy él is az ember.” (Dosztojevszkij)

Igen, az élet még bánatban is szép. Mert az élet él, a szív dobban újra és újra, lüktet a vér, a lélekben áramlik a szeretet. A szeretet, mely összeköt, legyőzve teret és időt, a sötét felhőket Feletted és a lábad előtt szétterülő mélységet. Akárhogy is él az ember, szeretettől szép az élet, sőt boldog is. Boldog, még ha emberileg a boldogságra oka sincs. Ezt csak akkor érted, ha a bánattal kelsz és fekszel, és egész nap ott van Benned: ha mész utcán az emberek között, ha a munkáddal kitöltöd is az időt, ha eszel, ha iszol, ha a gyermekeiddel játszol. A bánat áthat, mint egy szürke árny, de szemedben megcsillan mégis valami fénysugár. Mit szeretetnek nevezel, melytől a bánat nem fosztott meg. Mikor erre ráeszmélsz, érzed az élet szépségét. A távolságot áthidaló összetartozás erejét, a lángot, mely Belőled nem veszett el. A lángot, mely mindig is hajtott előre. Mit kívülről szemlélve mondhatnak dacnak. De ha mélyebbre néznek a szemlélők, talán számukra is kiderül, hogy nem dac ez, csak hit, mely a jövőbe tekint.

Irracionálisan és megmagyarázhatatlanul érzed az élet szépségét, bár romok vesznek körül. De valójában ez nem rom és nem pusztulás, mert romossá csak akkor válik az élet, ha már a szíved nem szeret, s sötét indulat alá vetett lesz.

Az élet még bánatban is szép. Még ha a tó felszínén az öt helyett csak négy tavirózsa virágzik is. Megvan az ötödik is. De azt csak a szívvel lehet látni, szeretni és illatától elbódulni.

Jó a világon élni, akárhogy él is az ember, mert nem a külső körülmény, hanem a lélek számít. A lélek, melyet hordozol. A lélek, kivel a másik emberben találkozol, és irracionálisan, felfoghatatlanul szeretetbe futsz bele váratlanul és kiszámíthatatlanul. S a bánatod keserédes ízt kap, miközben lelked teljességével az édes ízre vágysz, hol nincsen sötét felhő és távolság.

Kevés az ember ahhoz, hogy a világ ésszerűtlenségeit megértse. A rossz megmagyarázhatatlansága megdöbbent, összetör, könnyeket fakaszt Benned. A jó megfoghatatlansága azonban áhítatot kelt a szívedben, erősíti hited a JóIstenben, s megcsillan arcodon az örömnek egyetlen könnycseppje. A terhek súlya alatt is érzed, az élet él, a szív szeret, s felkel a Nap minden nap. A Nap, melynek sugarából kapsz annyit, hogy kimondhasd „Az élet még bánatban is szép, jó a világon élni, akárhogy is él az ember.”

A három toll

Egy meséről mesélek, mit nemrég olvastam. Talán Te is ismered, hisz régi történet már, a Grimm testvérek meséje, mely apáról fiúra szállt, regélve egy édesapa bölcsességét, ki nem a látszat után ítélt.

Nem is írok elöljáróban többet, csak a történetet röviden. A király, kivel a mese kezdődik, idős és gyenge. Érzi, hogy több van mögötte, mint előtte. Immár halaszthatatlan kérdés az öröklés. Vajon a három fia közül ki lehet a méltó utódja? Az első kettő ügyes és okos, a harmadik azonban látszólag más, amit a neve is tükröz, hisz ő csak Balgafi. A király mégis egyenlő esélyt ad a három fiának, hogy eldöntse, kié legyen majd a trónja, ha véget ér a földi pályafutása. Ki lesz a legjobb választás? A próbák majd eldöntik. Először a legszebb szőnyeget, majd a legszebb gyűrűt, harmadszor pedig a legszebb leányt kell elhozniuk a királyfiaknak. A három fiú három irányba indul. És meglepő, vagy nem meglepő módon a legkisebb teljesít a legjobban. Azért, mert ő komolyan veszi a feladatot, míg a bátyjai félvállról, testvérüket lekicsinyelve.

A történet mégsem a Balgafi címet, hanem A három toll elnevezést kapta. Mert a próbák megkezdése előtt a király a levegőbe fúj három madártollat. A három toll szab ugyanis irányt: amerre száll, arra kell elindulniuk a királyfiaknak. Az első toll kelet felé, a második toll nyugat felé repül, a harmadik azonban leesik a földre. Az legidősebb királyfi keletnek, a második nyugatnak megy, Balgafi pedig a földre hulló toll irányába indul el.

A három toll a sors, vagy az Ég keze, ami adott, amitől eltérni nem lehet. Az a meghatározottság, amivel Te is találkozol az életed során: hisz kaptad a hazád, a nemzetiséged, a családod, az anyanyelved, a tehetséged, a lehetőségeket, a feltételeket, az élethelyzeteket. Mennyi megszabott irányt és feltételt rejt az élet, amit csak kapsz, és nem változtathatsz rajta. Csak annyit tehetsz, hogy az úton, amin haladnod kell, ott már Te dönthetsz, hogy azzal, amit kaptál, mit teszel, hogyan cselekszel. Hagyod-e elenyészni az időt, és engeded, hogy elszálljon feletted, azt gondolván, majd kialakul minden, ahogyan kell? Vagy cselekszel, mert fontos a cél, mi szíved előtt lebeg, és dolgozik benned az ész, és érez a lélek, és lendülettel, kitartással mész előre? Előre az úton, mit kaptál, ami felől nem dönthettél, de most ott van a kezedben a döntés, hogy mivé leszel, cselekvő vagy tétlen ember, a célod hogyan valósítod meg. Felületesen vagy szívvel-lélekkel?

Ajándék az, ha meglátod a saját tollad, mi száll, repül a levegőben, és vezetését követed. Ajándék, ha a szálló madártollad irányát nem szerencsének vagy szerencsétlenségnek nevezed, hanem az Ég kezének, hisz a feletted lévő hatalmas erő jobban tudja, hogy mi szolgál a javadra. Az Ég keze hatalmas meghatározottság: kihívás, lehetőség és teher, szenvedés is egyszerre, mert a jó és a rossz egyaránt megmutatkozik benne. De ajándékká lesz, ha szívedben nincsen harag, gyűlölet, irigység. Hogyan is lenne, hisz aki az Ég felé néz derűvel, lendülettel, szeretettel van tele, célja mindig jó és nemes. Nem méreget, nem kérkedik, csak megy előre. Megy előre, mint Balgafi is tette, aki még a próbák után sem csüggedt el és változott meg, mikor a testvérei hiú szemekkel el akarták venni sikerét.

A három próba után még egy negyedik próba is következett: egy karikán kellett átugrania a három testvér leendő feleségének. A két nagyobb fiú önmagával eltelten, elbizakodottan és gőgösen azt gondolta, hogy hiába volt eddig Balgafi sikeres, most végre vereséget szenved. S láss „csodát” az alázat és a szerénység többnek bizonyult. A bátyjak két választottja kezét és lábát törte, és csak Balgafi menyasszonya teljesítette a próbát. És így lett a trón azé, akiről korábban senki sem gondolta. Látszólag Balgafi balga volt. Egyszerű, naiv, aki elfogadta a földre hulló madártollának iránymutatását. Nem gondolt arra, mi lett volna, ha máshová száll a tolla. A földön lévő az övé. Amit mutat, az az ő útja, amin a rá váró feladatokat meg kell valósítania. Meg is valósította, szívvel és lélekkel. Balgafi nem volt balga. Története pedig megmutatta, hogy az igazi balgaság az, ha az ember nem hisz az Égtől való meghatározottságban, és úgy él, cselekszik, mintha nem is lenne Isten, s csak magában bízik, közben elbizakodottan becsmérel, és az alkotás vágya kihuny a szívében.

A három toll csak egy mese, mégis a valóságról beszél. Arról, hogy higgy az Ég kezében, és fogadd el az utat, mit Neked mutat. Ne lázadj, ne légy elbizakodott soha! S tudd, hogy az Ég által rendelt meghatározottságban mégis csak szabad vagy: a célod megvalósulhat. Csak légy kitartó, alázatos, szerény. Amit megtehetsz, ne mulaszd el! S ez már nem is az okosság, hanem a bölcsesség útja, mi az Ég ajándéka.