Látogatás

Az ünnep együttlét. Látogatás látogatást ér. Te mész, vagy Hozzád jönnek Barátok, Rokonok. A Szeretet a közös nevező. Miközben írok, a négyéves kislányom az ölembe bújik, s együtt írunk. Ő meg én. Hol is tartottam? Keresem a szavakat és a betűket, kivédve a kislányom apró kezeit, aki ide-oda nyomkodja a billentyűzetet. Mert Ő is írni akar, mint Anya. Nevetünk. Egy kis szünet után ismét írok, most már háborítatlanul, érezve különösen is a Szeretetet kislányom önfeledt bohóckodása és a látogatások után, melyben részünk volt és van.

Látogatás. Varázsa van. Mert egymásra figyeltek. Arra, ami a Szívben van. A hang és a szó egymáshoz ér. Nincsen kényszer, hogy azért látogatod meg a másikat, mert ez a hagyomány, ez a szokás. Nem, itt a Szív diktál. Oda mész, ahova a Szíved húz, vonz. S mikor megérkezel, nincsen álarc sem, és semmilyen feszélyezettség. Nincsen az az érzés, hogy azt mondd, amit a Másik hallani akar. Csak egyszerűen és őszintén beszélsz, játszol, hegedülsz, zongorázol úgy, ahogyan a Lélek adja, hogy szólj. Ennél nincsen csodálatosabb. Ez az igazi élmény.

Látogatás. Ízlelgetem ezt a szót. S eszembe jut, hogy Jézust is meglátogatták a pásztorok, a bölcsek és együtt örültek. Az Égből való Szeretethez látogatás társul. Hol a Szeretet megtestesül, ott a láb elindul, a kéz simogat, az arcon mosoly fakad, csillog az ének, és a bátorítás hangja szól. Karácsony után látogatások közben, áthat az öröm és a szeretet. Holott az Élet nem változott meg, de a Szeretet más színben láttat mindent. Jóérzés. Mennyei. A JóIstentől való.

Tudod, hogy Van, Akire számíthatsz, legyen bár áthatolhatatlannak látszó sötét felleg, vagy éppen sűrű köd körülötted. Legyen dermesztő hideg csontig hatoló északi széllel, mégis melegít a Szeretet, és a Fény sugárzik. Felnyílik három szelence is, miként Betlehemben is… A Nap fényének aranyát találod az egyikben, mely oszlatja a csontot porlasztó bút, s felvértez a gyermeki reménység egyszerűségével, mely rendületlenül hisz, remél és bízik. A másikban tömjén illatozik. A Lelked a JóIstenével találkozik. Érzed, tudod, az imádság szavai nem oszlanak szerte az alacsony föld felett, hanem eljutnak az Égbe, hol hall a Szív és a Lélek. Végül a harmadik szelencében mirhát találsz, mi gyógyítja sebeidet, segít elhordozni azt, ami a külső szemlélőnek elviselhetetlen. Tisztul a Szíved, tisztul a Lelked. Érzed, hogy a JóIsten melletted van, és Védelmez.

Látogatás. Oly természetes és megszokott. Barát megy a baráthoz. Rokon a rokonhoz. Mégis természetfeletti erővel bír, és elhozza Neked és Nekem az Ünnep igazi lényegét. Mert a látogatásban szeretet van. S ahol szeretet van, ott a JóIsten látogat.

Egy érintés...

Egy érintés, mibe belesűrűsödik a világegyetem. Milliónyi fénylő csillag a sötét éjszakában, a szellő simogatása, a tenger sós illata, a hullámok halk morajlása, a homokos part, mibe belesüpped a lábad. Egy szempár, egy puha ajak… Egy erős váll, melyhez simulva megnyugszik a Szíved. Mi most a párnád, mire ráomlik Kedvesed barna, hosszú haja, és az otthon melegségének bársonyát adja, mellyel betakarózik Lelked is, és csodálatos harmónia lesz úrrá Rajtad.

      Egy érintés adatik csupán. Nincsen folytonosság. Nem úgy élsz, ahogyan régen éltél. Hol az érintés oly természetes volt, miként a Nap felkel. Az érintés most ritka és becses ajándék. Talán bele sem gondolsz, mily nagy kiváltság az, ha ott lehet Melletted az, Akit szeretsz. S kérned sem kell, utaznod sem kell, és várni sem kell, hogy megérinthesd és szerethesd, ki a Szívednek a legkedvesebb…

     Karácsonyeste van. A Jézuska már elment. Meghozta az ajándékokat énekszó és imádság kíséretében. Felelevenedett a régi, szép történet, mi Betlehemben játszódott le… Szép történet, melyben a szeretet lángol, és ahogy mesélted a gyermekeidnek, nem is figyeltetek az egyszerű körülményekre, mert ott volt Mária, József, a pásztorok, az angyalok és a bölcsek. S a Kisded, Kiben fénylik az Égi szeretet.

         A régi, szép történet megérintett. S a gyermekek lázas öröme után, miután megfejtették, hogy mit rejt a csomag, végig gondolod Magadban újra, miről meséltél… S érzed, hogy a karácsonyeste a szeretettől szép. A szeretettől, mikor kört alkotva kéz a kézben imádkoztok, és együtt vagytok, s becsukott szemmel kéritek, hogy a Jóság és a Békesség láthatóvá váljon. A körből azonban hiányzik Valaki. Valaki, Akinek ott kellene lennie gyermekei és kedvese mellett…

        Az emlékezet most felértékelődik. Felidézed, mikor Kedvesed maga volt az Élet és az Otthon, mikor átölelte derekad, mikor gyermekeit erős karjával felemelte és önfeledt kacagást hozott az életükbe, mikor csak leült a zongora mellé, és karácsonyeste az Ő kíséretében énekeltetek. Mikor kezébe kulcsoldat ujjaidat, vagy egyszerűen csak az arcát cirógattad, és tekintetetek szerelmesen találkozott.

       A fehér terítővel terített asztalon mécsesek lángjai járnak táncot. A lángok oly vidámak és bohók, mint máskor… Te azonban más vagy, mint máskor. Emlékeidben révedsz el, hogy érezd, az Élet igenis lehet szép és maga a csoda… Egyszer úgy lesz, mint régen volt… De míg az egyszer el nem érkezik, maradnak az emlékek, és az érintés, mi ritka vendég, mibe mégis belesűrűsödik a világegyetem, hol az Ég a Földdel találkozik…

Fényár

Fényárban úsznak az utcák, és a lámpások alatt embertömeg kavarog. Lépni is alig lehet oly sok az ember, kik között az egyik Te vagy, ki társtalan járod az utadat. Hiába van sok ember, de nincsen köztük, Akit keresel, Aki felé kinyújthatnád Kezed, Ki az otthont jelenthetné a végtelen emberrengetegben.

     Mész előre, utcákon és tereken át. A Bazilikán lélegzetelállító fényjáték, mit ámulattal csodálnak. A hófehér jégpályán fénybe öltözött fenyőfa magasodik. Feletted és Melletted is fényfüzér űzi el a sötétséget, és észrevétlenül ünneplőbe öltözteti a Lelkedet. A Lelkedet, mi a fényár lenyűgöző csodájában is gondolataiba réved, és próbálja felidézni a múltat és azt, Ki szívednek oly kedves. Kinek Alakja lassan ködbe vész már, mintha csak emlékeidben élne… De érzed, hogy az Angyalod Ő… S ha feltekintesz a sötét égboltra, a csillagok között látod ragyogni, és fényének melegsége átjár… Csend van… Szemedben könny csillog, oly tiszta, mint a Lélek maga. Kristályként hullik öledbe, és ahogy megcsillan, látod Arcát, mit felidézni is oly nehéz már.

     Meleg szellő érinti arcod, mintha Ő simogatna meg, de csak a képzelet játszik Veled. Mégis kedves ez a játék. Mintha az álmod lenne valóság, s a valóság puszta rémálom. Szívedben lángol a tűz, és a sötétség takarója oszlik. Szemed becsukódik, és lélekben együtt vagytok. Kéz a kézhez simul. Nem számít már semmi sem. Csak ketten léteztek. S nem tudtok betelni egymással. Esőcseppek kopognak a járdán. Csuromvizesen ölelitek egymást. Nincsen szó, mit mondhatnátok. Csak ölelés, érintés. Mintha először találkoznátok… Az élet ünnepel… s hallejuhát zeng a szíved… nincsen tegnap és holnap, csak a pillanat…

      A pillanat természete azonban az, hogy egy pillanatig tart. Mégha szeretnéd is az örökkévalóságig tágítani. A csend megtörik. Szemed kinyitod, és látod már, hogy egyedül állsz az esőben. De a belső fénysugár fogva tart és nem ereszt el. Tétován és elkeseredetten keresed a csillagokat az égbolton. A felhő azonban eltakarja őket. Nem tudsz mást tenni, mint lelked erejével egyet felrajzolni az Égre, hogy tovább mehess, hogy az élet igazi ünnepéhez megérkezhess egyszer. Mert az életnek vannak igazi ünnepei, mikor a lélek is fényárban úszik nemcsak az utca. Igaz ünnep – ha az Égből alászáll a szeretet a maga teljességében. Mihez nem kell fényfüzér, sem karácsonyfa csak a szív kitárt karja, mely békességet és jóakaratot akar.

      Felsóhajtsz. Kínoz a Reád nehezülő teher, egyedül vándorolni szenvedés. Mária mellett is ott volt József, és együtt mentek előre. Neked más rendeltetett. Egyedül vagy, egészen egyedül. De az Isten melletted van, és erőt, hitet ajándékoz Neked. Erő és a hit a két legfontosabb. Mert nélkülük semmi, de semmi sem vagy. Elveszíted azt, ami a legfontosabb. Azt, ami segít, hogy képzelet szülte álmod elérd és a pillanatot az örökkévalóságig tágítsd.

     Zuhogó esőben, fekete felhők alatt a hömpölygő tömeg magányában fénysugár támad a szívedben. Ez a Te karácsonyi ajándékod. És hinni kezded, hogy a fényár is fog ömleni Reád, ahogyan emberiséget is bevilágította az a csodálatos ragyogó betlehemi csillag azon a varázslatos éjszakán…

Csoda

A csoda a kétkedőnek illúzió. A kétkedőnek, kinek nem volt és nincsen hite, és balgán azt hiszi, hogy csak magára számíthat. Mintha nem lenne lelke és csak a ráció létezne. Ám minél többet élsz, kinyílik a szemed annak meglátására, hogy a létezés több mint, amit az ember felfoghat, megérhet és irányíthat.

      Csoda már az is, hogy élsz és lélegzel. Csoda, hogy álmokat álmodsz, hogy van jövőképed. Csoda, hogy a Föld végtelennek tűnő emberdzsungelében barátokra, társakra találsz, kikkel egy a hit és a meggyőződés, az igazság iránti elköteleződés. Csoda, hogy megtalálod a másik Feled, kivel a szívdobbanásotok lélek szerint egy ütemre ver. Csoda, hogy gyermekek vannak Reád bízva, kiknek átadhatod ezernyi álmod, a csillagos éj holdsugarának dallamát, a kelő Nap fényének simogatását, mely arra kér csendesen, hogy indulj el újra és újra, folytasd megkezdett utad Szíved elkötelezésében, hogy hol csak jóság, emberszeretet és tenni akarás van. Csoda, hogy lelked a Lélekkel kapcsolódik egybe, és minden kiszámíthatatlanság, csapás ellenére belső nyugalmad van. Harmónia.

    Csoda. Ezernyi arca van. Elérkezik egy találkozásban, egy eseményben vagy események láncolatában, vagy csak egy pillanatban. Mit nem a véletlen szült, hanem a csoda adott. Váratlanul és kiszámíthatatlanul. A csoda azért is csoda, mert nem lehet felkészülni rá. Várni lehet csupán. Ám amikor csodára vársz, ne feledd, mindig beszorítod emberi értelmed keretei közé, és határt szabsz, hogy miképpen és hogyan érkezzen el. A csoda azonban szabad, nincsen a Te hatalmad alatt. Csak elfogadhatod, csak örülhetsz, mikor érkezik, mikor megnyilatkozik.

       Az ember gyarló módon nem mindig veszi észre a csodát. Csak a csapást, a katasztrófát látja. Holott már az is csoda, hogy csapás csak olykor-olykor éri, és nem állandóan. „Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.” (Márai Sándor)

       A csoda az, hogy a csapások közt is Lélek formálta ember maradsz. Nem változol meg, és nem választod a rosszat, a hamis utat, hanem kitartasz. Gondold csak el Te is mennyi emberről hallottál már, és mennyi embert ismersz személyesen is talán, kikhez a veszedelem formálta küzdésben érkezett meg a csoda, és formált ki olyan jellemvonásokat, melyekről addig nem is gondolták, hogy övék lehet, és a maguk idejében hőssé, mártírrá tette és teszi őket. Miért? Mert a vész ellenében sem adták fel, ami a lényegük: a Jó melletti tántoríthatatlan ragaszkodásuk és kiállásuk.

    A csoda a külső szemlélőnek lenyűgöző és lelkesítő. Akinek azonban lélek szerint része van a csodában, csak egyetlenegy üzenetet érez: szeretve vagy. Ez elég erő ahhoz, hogy a világ szövevényes emberdzsungelében folytassa az útját, felemelt fejjel, hittel a szeretet lelkületében.