Fényár

Fényárban úsznak az utcák, és a lámpások alatt embertömeg kavarog. Lépni is alig lehet oly sok az ember, kik között az egyik Te vagy, ki társtalan járod az utadat. Hiába van sok ember, de nincsen köztük, Akit keresel, Aki felé kinyújthatnád Kezed, Ki az otthont jelenthetné a végtelen emberrengetegben.

     Mész előre, utcákon és tereken át. A Bazilikán lélegzetelállító fényjáték, mit ámulattal csodálnak. A hófehér jégpályán fénybe öltözött fenyőfa magasodik. Feletted és Melletted is fényfüzér űzi el a sötétséget, és észrevétlenül ünneplőbe öltözteti a Lelkedet. A Lelkedet, mi a fényár lenyűgöző csodájában is gondolataiba réved, és próbálja felidézni a múltat és azt, Ki szívednek oly kedves. Kinek Alakja lassan ködbe vész már, mintha csak emlékeidben élne… De érzed, hogy az Angyalod Ő… S ha feltekintesz a sötét égboltra, a csillagok között látod ragyogni, és fényének melegsége átjár… Csend van… Szemedben könny csillog, oly tiszta, mint a Lélek maga. Kristályként hullik öledbe, és ahogy megcsillan, látod Arcát, mit felidézni is oly nehéz már.

     Meleg szellő érinti arcod, mintha Ő simogatna meg, de csak a képzelet játszik Veled. Mégis kedves ez a játék. Mintha az álmod lenne valóság, s a valóság puszta rémálom. Szívedben lángol a tűz, és a sötétség takarója oszlik. Szemed becsukódik, és lélekben együtt vagytok. Kéz a kézhez simul. Nem számít már semmi sem. Csak ketten léteztek. S nem tudtok betelni egymással. Esőcseppek kopognak a járdán. Csuromvizesen ölelitek egymást. Nincsen szó, mit mondhatnátok. Csak ölelés, érintés. Mintha először találkoznátok… Az élet ünnepel… s hallejuhát zeng a szíved… nincsen tegnap és holnap, csak a pillanat…

      A pillanat természete azonban az, hogy egy pillanatig tart. Mégha szeretnéd is az örökkévalóságig tágítani. A csend megtörik. Szemed kinyitod, és látod már, hogy egyedül állsz az esőben. De a belső fénysugár fogva tart és nem ereszt el. Tétován és elkeseredetten keresed a csillagokat az égbolton. A felhő azonban eltakarja őket. Nem tudsz mást tenni, mint lelked erejével egyet felrajzolni az Égre, hogy tovább mehess, hogy az élet igazi ünnepéhez megérkezhess egyszer. Mert az életnek vannak igazi ünnepei, mikor a lélek is fényárban úszik nemcsak az utca. Igaz ünnep – ha az Égből alászáll a szeretet a maga teljességében. Mihez nem kell fényfüzér, sem karácsonyfa csak a szív kitárt karja, mely békességet és jóakaratot akar.

      Felsóhajtsz. Kínoz a Reád nehezülő teher, egyedül vándorolni szenvedés. Mária mellett is ott volt József, és együtt mentek előre. Neked más rendeltetett. Egyedül vagy, egészen egyedül. De az Isten melletted van, és erőt, hitet ajándékoz Neked. Erő és a hit a két legfontosabb. Mert nélkülük semmi, de semmi sem vagy. Elveszíted azt, ami a legfontosabb. Azt, ami segít, hogy képzelet szülte álmod elérd és a pillanatot az örökkévalóságig tágítsd.

     Zuhogó esőben, fekete felhők alatt a hömpölygő tömeg magányában fénysugár támad a szívedben. Ez a Te karácsonyi ajándékod. És hinni kezded, hogy a fényár is fog ömleni Reád, ahogyan emberiséget is bevilágította az a csodálatos ragyogó betlehemi csillag azon a varázslatos éjszakán…