Vissza kezdőbe!

Vissza kezdőbe! - hallod újra és újra egy dús lombú fa árnyékában, és látod mozdul a csapat. Visszaáll mindenki a helyére, és játsza újra, amit kell. Közben forog a kamera.  A rendező megnézi a felvételt, és újra hallod a vezényszót. Vissza kezdőbe! - újra veszik a jelenetet, hogy minden mozdulat, szó kifogástalan és élethű legyen - olyan, amit, ha majd látsz filmen azt érezd, hogy semmi mesterkéltség nincsen benne, és az események láncolata természetesen halad előre, ahol a szereplők olyanok, mintha nem is színészek, hanem egyszerű emberek lennének, akik megküzdenek a lehetetlennel.

Amit látsz, könnyűnek tűnik. Hiszen a szereplőknek csak el kell mondani, ami a forgatókönyvben le van írva, és segítséget is kapnak, hogy hogyan játszanak. A cselekmény is adott, nem a színésznek kell kitalálni, hogy mikor mit és hogyan cselekedjen. 

Vissza kezdőbe! - hallod újra és újra egy dús lombú fa árnyékában, te, aki egy csak szemlélő vagy. Mozdul a tömeg, a lovak felnyerítenek, és teszik ugyanazt újra fegyelmezetten. Noha ugyanazt látod, mégsem tűnik monotonnak. Mert a színjátékban mindig egy másik részletre figyelsz fel, és már a forgatás pillanataiban minden mozzanatot valósághűnek érzel. S már várod, hogy majd nézőként a filmvásznon hogyan sűrűsödik össze mindaz, ami a szemed előtt játszódik le.

Vissza kezdőbe! - hallod ismét, a kamera forog, és közben a gondolataiban időzöl a hegy és az erdő ölelésében. Ha az élet is olyan lenne, mint egy film forgatása, mennyivel könnyebb lenne. Ha az életedben is lenne egy forgatókönyv, mely megmutatná, hogy a viszontagságok között mit lépj, mit mondj, hogyan szólj, kivel köss szövetséget, és hogyan harcolj a jóért. Hisz a való életben is  pozitív hősként fogalmazod meg magad. Ám a való élet nem ilyen könnyű. Ott van benned a jóért való elszánás ugyan, a nemes cél is, ami vezet, mégis a küzdelmekben megmaradni már nehezebb. Mert nincsen forgatókönyv a kezedben, és Te vagy az, aki meghatározod utadat, és van, hogy bizonytalan vagy, hogy éppen mit és hogyan kellene. Lehet, hogy nem azt teszed, amit éppen kellene, és hibát vétesz, amit kijavítani, később felülírni már nehéz, de nem lehetetlen.  És azon gondolkodsz, milyen jó lenne, ha a való életben is  vissza lehetne állni a kezdő helyzetbe. Mert már tudnád, hogy mire figyelj, lásd, hogy hol les az ellenség, kiben bízz, milyen hibákat kerülj ki, észrevégy olyan részleteket, amelyeket a korábban nem vettél észre, és ezek mentén szabd szavaidat és cselekedeteidet. 
        Vissza kezdőbe! - a való életben nincsen ilyen lehetőség, ám azt mindig megteheted, hogy a megszerzett tapasztalataidat kamatoztasd, és bölcsebben haladj előre a jó kiteljesedésének céljából nem engedve semmit sem, újból nekirugaszkodva a küzdelmek sorának bátran és erősen az új lehetőségeket jól felhasználva. Végül a való életben mégiscsak olyan leszel, mint a hős, aki a filmvászonról lépett ki. Bár a forgatókönyvedet nem készen kaptad, hanem te írtad, de van egy Rendeződ, aki Felülről instruál, hogy a szenvedéssel teli küzdelmek után a happy end-ben valóságosan részed legyen!

Kinek mi a különös ismertetőjele?

Kinek mi a különös ismertetőjele? - kérdezed, és a töprengő kérdésfelvetésben, ami most szétfeszíti a lelkedet, gondolataid összegzésére vezet. Mindenkinek van egy különös ismertetőjele. Különös ismertetőjel külsejében vagy magatartásában, amitől más, mint a többi ember. Különös ismertetőjel például az arcod, az arcunk, ami annyi féle, ahányan vagyunk. És elvileg nem téveszthető össze senki mással, elég is a megkülönböztetéshez. Ám az arcod egyedi vonala mégsem árul el semmi érdemlegeset rólad. Mert a lényeg a lelkedben van.

A lelkedben, ami a szemed sugarában nyílik meg, és azokban a szavakban, amelyet élethosszig tartó utadban kimondasz, vagy papírra vetsz, megmutatva igazi jellemed. Azt a valóságot, ami ténylegesen a különös ismertetőjeled.

A világ felkavaró valóság. Ahol záporoznak a szavak, amelyek karcolnak, sértenek, bántanak, mert kifordítják a szépet és az igazat. Az alázat míves köntösében megaláznak, mosoly kíséretében tálalva. Hol nem számít a szavak összefüggéstelen láncolata, az ellentmondások sora, csak a hév, ami kimondatja velük lelkük sötétség valóságát, melynek hallatán érző szívű ember nem érezheti jól magát. A szavak tüze, parazsa csak a belsőjük tartalma, és távol van attól, ami igaz. Mégis égeti szíved, lelked. És miközben a hallott szavak kavarodnak benned, keresed a menedéket, a vigaszt, az oltalmat. Hol lehet? - kérdezed, és mire kimondod a keserű kérdést, már érzed is az enyhülést. Hisz enyhülést ad a másfajta szó, ami erőt sugároz és a valóságos igazságra irányítja figyelmed. Enyhülést ad a másfajta szó, ami őszintén láttatja veled, hogy ki is voltál és ki vagy valójában, és megmutatja hol helyed. Enyhülést ad a másfajta szó, ami bátorsággal vértez fel, és hittel, ami szembenéz, küzd az embertelen és könyörtelen szív szavaival. Sok szó övez, mintha csak a szavak jelentenék a valóságot, amiben létezel. És mindegyik szó mögött ott van egy arc, egy ember, egy lélek, és tudod már, hogy kinek mi a különös ismertetőjele.

Visszatérsz az első kérdésedhez, hogy kinek mi a különös ismertetőjele? Leegyszerűsítve az egyik embernek a hamis szó, a hév, a feketére festett indulat, a másiknak az igazság tanúságtétele, a higgadt józanság, az őszinteség és a szeretet. A szeretet, ami soha nem akart és nem okozott a másiknak rosszat, csak őszintén szeretni akart és akar, építve mindnyájunk számára egy szebb jövőt, hol helye volt és van a szorgalmas, odaszánt munkának és a tehetség kibontakozásának. 

Különös ismertetőjelek, szavak, emberek. Oly sokszínűek. Ám a kavalkádban mégis látszik, hogy valójában csak kétféle az ember. Jó vagy rossz. Lehet, hogy most ezzel vitatkozol. De mielőtt ezt megtennéd, nézd meg a saját életed, a saját környezeted, és a valóság lassan kibontja szárnyát, hogy van ugyan finom különbség, az alaphang azonban csak egy lehet, a jó vagy a rossz, amely alól nincs kivétel egy ember sem. A jó is követhet el hibát, a rossz is mutatkozhat jónak, de az ív, amelyen az ember halad, annak csak egy íve van. És te hol vagy? Neked, mi az alaphangod? Te mihez ragaszkodsz? Az igazsághoz, a jóhoz, a szeretet hangjához, hol Isten törvénye nem csak papírra van írva, hanem a szívedben dobban meg minden egyes betűje? 
       A világ egy felkavaró forgatag, hol kell az idő a csendességre, hogy ne csak másik a különös ismertetőjelére fókuszálj, hanem a sajátodra! Figyelj, keresd a saját ismertetőjeled, és ha megtalálod, ne csak örvendezz, ha a jó alaphang a tied, hanem add jelét is, mutasd meg bátran és erősen, nem hagyva el azt a hitet, hogy a jó alaphang diadalt arat! Úgy érzed, hogy eleget tudsz tenni kérésnek, mert áthat egy mondat: “a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Rómabeliekhez írt levél 5,5) Nincsen kétség, nincsen félelem, hogy eleget tudsz tenni a kérésnek, mert a te lelked ereje a Felülről való Lélek, ami tiszta úton vezet előre.