Kinek mi a különös ismertetőjele?

Kinek mi a különös ismertetőjele? - kérdezed, és a töprengő kérdésfelvetésben, ami most szétfeszíti a lelkedet, gondolataid összegzésére vezet. Mindenkinek van egy különös ismertetőjele. Különös ismertetőjel külsejében vagy magatartásában, amitől más, mint a többi ember. Különös ismertetőjel például az arcod, az arcunk, ami annyi féle, ahányan vagyunk. És elvileg nem téveszthető össze senki mással, elég is a megkülönböztetéshez. Ám az arcod egyedi vonala mégsem árul el semmi érdemlegeset rólad. Mert a lényeg a lelkedben van.

A lelkedben, ami a szemed sugarában nyílik meg, és azokban a szavakban, amelyet élethosszig tartó utadban kimondasz, vagy papírra vetsz, megmutatva igazi jellemed. Azt a valóságot, ami ténylegesen a különös ismertetőjeled.

A világ felkavaró valóság. Ahol záporoznak a szavak, amelyek karcolnak, sértenek, bántanak, mert kifordítják a szépet és az igazat. Az alázat míves köntösében megaláznak, mosoly kíséretében tálalva. Hol nem számít a szavak összefüggéstelen láncolata, az ellentmondások sora, csak a hév, ami kimondatja velük lelkük sötétség valóságát, melynek hallatán érző szívű ember nem érezheti jól magát. A szavak tüze, parazsa csak a belsőjük tartalma, és távol van attól, ami igaz. Mégis égeti szíved, lelked. És miközben a hallott szavak kavarodnak benned, keresed a menedéket, a vigaszt, az oltalmat. Hol lehet? - kérdezed, és mire kimondod a keserű kérdést, már érzed is az enyhülést. Hisz enyhülést ad a másfajta szó, ami erőt sugároz és a valóságos igazságra irányítja figyelmed. Enyhülést ad a másfajta szó, ami őszintén láttatja veled, hogy ki is voltál és ki vagy valójában, és megmutatja hol helyed. Enyhülést ad a másfajta szó, ami bátorsággal vértez fel, és hittel, ami szembenéz, küzd az embertelen és könyörtelen szív szavaival. Sok szó övez, mintha csak a szavak jelentenék a valóságot, amiben létezel. És mindegyik szó mögött ott van egy arc, egy ember, egy lélek, és tudod már, hogy kinek mi a különös ismertetőjele.

Visszatérsz az első kérdésedhez, hogy kinek mi a különös ismertetőjele? Leegyszerűsítve az egyik embernek a hamis szó, a hév, a feketére festett indulat, a másiknak az igazság tanúságtétele, a higgadt józanság, az őszinteség és a szeretet. A szeretet, ami soha nem akart és nem okozott a másiknak rosszat, csak őszintén szeretni akart és akar, építve mindnyájunk számára egy szebb jövőt, hol helye volt és van a szorgalmas, odaszánt munkának és a tehetség kibontakozásának. 

Különös ismertetőjelek, szavak, emberek. Oly sokszínűek. Ám a kavalkádban mégis látszik, hogy valójában csak kétféle az ember. Jó vagy rossz. Lehet, hogy most ezzel vitatkozol. De mielőtt ezt megtennéd, nézd meg a saját életed, a saját környezeted, és a valóság lassan kibontja szárnyát, hogy van ugyan finom különbség, az alaphang azonban csak egy lehet, a jó vagy a rossz, amely alól nincs kivétel egy ember sem. A jó is követhet el hibát, a rossz is mutatkozhat jónak, de az ív, amelyen az ember halad, annak csak egy íve van. És te hol vagy? Neked, mi az alaphangod? Te mihez ragaszkodsz? Az igazsághoz, a jóhoz, a szeretet hangjához, hol Isten törvénye nem csak papírra van írva, hanem a szívedben dobban meg minden egyes betűje? 
       A világ egy felkavaró forgatag, hol kell az idő a csendességre, hogy ne csak másik a különös ismertetőjelére fókuszálj, hanem a sajátodra! Figyelj, keresd a saját ismertetőjeled, és ha megtalálod, ne csak örvendezz, ha a jó alaphang a tied, hanem add jelét is, mutasd meg bátran és erősen, nem hagyva el azt a hitet, hogy a jó alaphang diadalt arat! Úgy érzed, hogy eleget tudsz tenni kérésnek, mert áthat egy mondat: “a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Rómabeliekhez írt levél 5,5) Nincsen kétség, nincsen félelem, hogy eleget tudsz tenni a kérésnek, mert a te lelked ereje a Felülről való Lélek, ami tiszta úton vezet előre.