Az eszme. A világ. És te…

A világ szövevényes. Szinte kiismerhetetlen. Bár feltételezel benne egy egyenes vonalú előrehaladást, ahol kiszámíthatod a jövő alakulását. Ám mindig jön egy megtorpanás. Mert az események olykor feszegetik az abszurditás határát. Történik valami, amire a legmerészebb álmaidban sem számítottál, és nem is gondoltál. És neked ehhez kell igazodnod, a normalitást kell a valósághoz közelebb hoznod. 

    Hogyan? Úgy, hogy nem tagadod meg önmagad. Azt adod, aki voltál, aki vagy. Azt az embert, aki hisz a jó eszmében, hogy a szeretet, a jóindulat, az egyenesség és az őszinteség fénye még nem kopott meg. Csak néha, és időlegesen szenved csorbát. Mert az eszme az ember felett áll. A törés pedig csak akkor következik be, amikor az ember gyenge, és nem tudja magát átadni a jónak, és enged erőtlenül a rossznak. Erőtlenül? - kérdezed, amikor azt látod és tapasztalod, hogy voltak, vannak, akik nem erőtlenségből akarnak rosszat, hanem készakarva, elszántan, megátalkodva. Azt mondom erre, hogy neked is igazad van. Mert az emberek nem egyformák. Ahány ember, annyi lélek, és oly sokféle elgondolás, terv fogan meg a szívben. Jó és rossz is. Igaz és hamis is. Érdekek törnek előre, gyűlölet izzik, amibe hatalomvágy, kapzsiság  kapaszkodik. Az érzéketlenség metsző és zord, ez már nem is közömbösség, hanem kíméletlenség.

Ám, amit eszmének nevezünk, az csak jó lehet. Mert feletted áll, s felülről érkezik hozzád. A tökéletes és az igazi létezés felemelő érzését adja, amit a szeretet teljessége ural. Nem elválaszt, hanem egybefon. S az emberek közötti
hűség sziklaszilárd lesz, a bátorság pedig természetes közeg a jóság kötelékében. Az együttérzés pedig nem marad néma, cselekedetekben szólal fel, érvényt szerezve a szeretetnek. Képmutatás nincs, csak a tiszta lélek tiszta tekintete.

Olyan csoda ez, mint az első karácsony este. Ott és akkor mindent csak a jó eszme töltött be. Nem csak azért, mert Jézus megszületett, hanem azért, mert a fény, amit hozott, megcsillant az emberek lelkében. Igaz, hogy Józsefet és Máriát nem fogadták be sehol, de a jászol mégiscsak kijutott. Nem volt királyi pompa, de meleg fekhely igen. Vendégsereg sem érkezett, de a pásztorok odamentek. Kürtszó helyett csak a betlehemi csillag ragyogott, mi sokak számára észrevétlen volt. Ám a bölcsek figyelmét nem kerülte el, és elindultak Betlehembe. S az útjuk során nem estek bele Heródes fürkésző féltékenységének kelepcéjébe. Odaértek, ahova tartottak. Mert tudták, hogy mit, hogy kit akarnak. Nem kevesebbet, mint a tökéletességet: az eszményi Szeretetet.

Az első karácsonyon kevesen mozdultak meg, nem voltak tömegek. De mégis elég volt  az a néhány ember, ki felfigyelt az igazi szeretet testté tételére, arra, hogy a felülről érkező jó eszme Jézusban közeljött az emberekhez.

Ma is elég a kevés ember. Bár tagadhatatlan, hogy az igazi, a tökéletes az volna, ha minden embert egybevonna a felülről érkező Szeretet. Ám akkor mi dolgunk volna a világban? Most van. A te feladatod és az enyém is az, hogy az eszmét továbbadjuk a világban és a világnak, bármi zajlik is benne. Bármi rossz ellenére is kell ezt tenned. A jót nem tagadhatod meg. 

Van eszme, ami tökéletes, kifogástalan. Van a világ, ami töredékes, hamis, olykor hitvány, azt a benyomást keltve, mintha csak számító hideg szívek lennének az emberekben. Ha ez igaz is, mégiscsak egy illúzió. Egy rossz káprázat, mert az ember a Felülről való Erőhöz igenis visszatalálhat, és befogadhatja az igazi eszmét. Az eszmét, ami feletted áll, és rajtad múlik, hogy utat engedsz-e neki a szívedben? Ha befogadod, akkor az eszme megcsillan és ragyogni kezd. És a világ bármennyire is szövevényes, láthatóvá válik benne az egyenes vonalú előrehaladás. Ekkor az ember embernek barátja, az ellenség szó pedig ismeretlen lesz.

Van eszme. Ami tökéletes, amiből sem elvenni, amihez sem hozzátenni nem kell. Van eszme. Ami csak tündököl, mosolyt, boldogságot hoz. Van eszme. Ami úgy ragyog, mint a csillag az égen. Ragyogjon is, de ne csak ott fent, hanem a Szívedben is!

Miért éppen fenyőfa a karácsonyfa?

A karácsonyfa díszítése a világon az egyik legterjedtebb és legegységesebb hagyomány. Már most is ott áll a tereken a feldíszített karácsonyfa, ami előtt jólesik még a hidegben is megállni, és gyönyörködni a ragyogásában. De honnan ered ez a hagyomány? Miért éppen fenyőfa a karácsonyfa?

  Szájról szájra, nemzedékről nemzedékre öröklődtek át olyan történeteket, amelyek mesélnek erről. Természetesen nem a tudományosság igényével, hanem sokkal inkább azért, hogy valamilyen választ fogalmazzanak meg. A Biblia ugyanis nem ír arról, hogy Jézus születésének ünnepén fenyőfát állítottak volna.

Az egyik népi történet szerint Jézus egyszer a gonosz emberek elől bujdosva egy sűrűlombú fa alatt talált menedéket. Ám a sűrű lombú fa rászólt, hogy álljon arrébb, mert ha ott találják a fával együtt elpusztítják. A többi fa is elutasította Jézust, mígnem a fenyőfa ágai közé engedte, s így menekült meg. Ekkor Jézus megáldotta a fenyőfát: „Soha ne hullasd el a leveledet! Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levél nélkül sorvadoznak! Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát!” 

Egy másik, szintén a néphagyományból származó, legenda viszont azt mondja el, hogy egyszer amikor József az ácsműhelyében dolgozott, a gyermek Jézus a földre hullt fából keresztet ácsolt. Ez a kereszt egyszer csak ágakat és szép zöld lombokat hajtott, kivirágzott és fényes csillagokat termett. József ekkor döbbent rá, hogy éppen aznap volt Jézus születésnapja. Mária titokban feldíszítette a fa ágait aranyos dióval, almával a gyermek Jézus nagy örömére. Így ünnepelték Jézus születésnapját, s ezért ünnepelik az emberek azóta is feldíszített fával karácsonykor Jézus születésnapját.

Ez a két történet egyszerűen ad választ a kérdésre. Ám az igazi felelet megtaláláshoz át kell tekinteni az elmúlt századok vallási felfogását és gyakorlatát.

Az ókori Rómában a december 17. és 24. között tartották a Szaturnália ünepeket. Szaturnusz a földművelés, a paraszti munkák istene a római hitvilágban. Az emberek nagy lakomák tartásával, tánccal és zenével hódoltak Szaturnusz előtt. A házaikat ilyenkor örökzöld borostyánnal díszítették.

A pogány hagyományokban szinte kivétel nélkül gyakorlat volt, hogy a téli napforduló idején termőágat, zöldágakat vittek be a házakba, vagy azokkal díszítették a házakat. Ez a szokás megmaradt a keresztyénség térhódítása után is, s része lett a keresztyén emberek karácsonyi ünneplésének. Magyar nyelvterületen a zöldág általában rozmaring ágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága volt az, amit a házak gerendájára függesztették. Ezt aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal ékesítették. A diónak rontást űző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség, az egészség jelképe, a szalma pedig a betlehemi jászolra emlékeztetett. 

A fenyőfa karácsonyfaként való megjelenése azonban a paradicsomjátéknak köszönhető. Karácsonykor ugyanis a betlehemezés mellett szokásban volt a paradicsomjáték, amely a teremtés, az első bűneset és az ősevangélium felidézésével jutott el Jézus születésének örömhíréig. Először elmesélték, hogy Ádám és Éva hogyan lépett a rossz útra a tiltott gyümölcs leszakításával, felidézték azt próféciát, hogy eljön majd, aki kígyó fejére tapos, és győzni fog. A paradicsomjáték  fő kelléke a fenyőfa volt, amely a jó és a rossz tudásának fáját jelenítette meg. A reá akasztatott alma a tiltott gyümölcsre utalt, a fát körbefonó papírlánc pedig a kígyóra. 

A paradicsomjáték szokása a protestantizmus megjelenésével egyre inkább háttérbe szorult, és a a feldíszített fenyőfa állításának szokása önállóvá vált. 1536-ban már Luther Márton otthonában is volt karácsonyfa Jézus Krisztus születésének ünnepén - gyermekei legnagyobb örömére.

A karácsonyfa térhódítása azonban csak a XVIII. században jött el. Magyarországon először Brunswick Teréz martonvásári grófnő állított fel először karácsonyát 1824-ben. A karácsonyfa-állítás eleinte csak az arisztokrácia körében volt szokás, de az 1840-es évektől már a módosabb polgároknál is megjelent. Érdekesség, hogy a XIX. században még minden gyermek külön-külön kapott karácsonyfát, később a lányok és a fiúk együtt kaptak egy külön fát, míg napjainkban egy család egy fát állít. A karácsonyfát hagyományosan arany és piros színű díszekkel ékesítették. A piros az életet szimbolizálta, az arany a világosságot, a fényt – minként a XVII. századtól a karácsonyfán helyet kapó gyertyák is. A fenyő ágaira diót is tettek, melynek a külső (zöld), keserű burka Jézus szenvedésére, a kemény csonthéj a keresztfára, a belül levő édes mag az isteni életre utal, melyért az embernek fáradoznia kell. A boa/girland jelentése bibliai gyökerű, az Édenkertben a bűnre csábító kígyót jeleníti meg. Ugyanez ez üzenet társul az angyalhajhoz és a papírlánchoz, mint díszítő elemhez. 

Az alma – bár jóllehet a Biblia nem írja pontosan milyen gyümölcsöt szakított le Éva – a jó és a rossz tudása fájának gyümölcsére mutat. Az üveggömb ugyanezt jelenti meg – az alma tovább gondolt díszes változata. Több legenda olvasható, hogy mikor és miért vette át az alma helyét az üveggömb. Az egyik szerint a Türingiában lévő Lauscha városában egy helyi üvegművesnek nem volt pénze arra, hogy megvásárolja a karácsonyfa díszítéséhez akkoriban használt almát, diót. Ám szerette volna, hogy gyermekei egy szépen feldíszített fa körül ünnepeljék a karácsonyt, így a díszeket üvegből készítette el. Az új díszek nagy sikert arattak a városban, és új divatot teremtettek. Egy másik feljegyzés szerint az üveggömb készítésének eredete Goetzenbruck városához kötődik, ahol 1858-ban annyi alma sem termett, hogy a karácsonyfát feldíszíthessék vele. Ezért egy üvegfúvó az almát helyettesítve üveggömböt készített.

A karácsonyfára a XVI. század végétől aggattak papírból készült rózsákat és virágokat, melyek Jézus családfáját jelképezték. A Jézus testét szimbolizáló ostyát lassanként felváltotta a mézes sütemény és habcsók. A karácsonyfa csúcsát díszítő csillag jelképe, a betlehemi csillag feltűnésére utalva, azonban változatlan maradt.

Izgalmas és érdekes felfedezés, hogy miért éppen fenyőfa a karácsonyfa? Ami a felfedezésen túl különleges ajándékot is ad. A karácsonyfa és a díszek szavak nélkül mesélnek neked a régről ismert történeteket felelevenítve. S megerősítenek abban, hogy jó újra és mindig diadalt arat. Mert bár lehet, hogy ott van az örökzöld fán a csábítás almája, és a megkísértő kígyó is a boa képében, de ezek felett ott ragyog a mindent betöltő csillag fénye. S érezni kezded, hogy a szeretet melegsége szétárad a szívedben.