A végrendelkezéshez negatív érzések társulnak. Hiszen aki megfogalmazza, az már előre tekint, hogy mi lesz majd az ő halála után. S bár már nem tud aktívan közreműködni az akkor kialakult helyzetben, de leírt szavai által mégis el tudja mondani, mi az akarata.
A végrendelet általában az örökség anyagi részének elosztását rendezi el. Ám most egy olyan végrendeletről van szó, amiben az anyagai javak egyáltalán nem jelennek meg. Ugyanis az örökhagyónak nem volt vagyona, amit szétoszthatott volna. Ám felbecsülhetetlen lelki gazdagsággal rendelkezett, és ezt nem szétosztotta, hanem megsokszorozta.
A Végrendelkező még a mennybementele előtt arra kérte a tanítványait, hogy folytassák azt, amit ő megkezdett. S mit kezdett meg? Azoknak az elfogadását, akik valóban a lét peremén éltek, s úgy érezték, hogy egyedül vannak, nincs, aki szóba álljon velük, vagy segítsen rajtuk. A Végrendelkező pedig a kirekesztettek mentsvára lett. Odament a szegényekhez, a kiszolgáltatottakhoz és új értelmet adott az életüknek. Lehet, hogy most arra is gondolsz, hogy természetfeletti erejével visszaadta a betegeknek az egészségét. Ezt is megtette. Valóban. Ám ennél sokkal többet adott: megmutatta, hogyan lehetséges igazán, feltétel nélkül szeretni. Úgy szeretni a másikat, mint saját magadat. Vagy még annál is jobban.
Gondold csak el, ha te is igazán szeretsz valakit, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, akkor a maga természetességével hátra helyezed magad. És ennek nem is kell hangot adnod, mert meglátszik rajtad, hogy valóban olyan fontos a másik, mint te saját magadnak, sőt még fontosabb.
Úgy szeretni a másikat, mint önmagadat korántsem idegen érzés. Otthonos, természetes. Talán az édesanyai és édesapai szeretet mutatja meg a legteljesebben. Elég csak kinyitni a szemed, hogy lásd, hogy te is sokszor megtapasztaltad már. S elég felidézni néhány pillanatot, ami a te szíved mélyéről feltörő, őszinte és tiszta szeretetről tanúskodott. Ám azt is látod, hogy olykor nehéz szeretni, és könnyebb közömbösnek vagy elzárkózónak lenni.
Ez a végrendelet, amiről most mesélek, arról szól, hogy mégse add fel a szeretet erejébe vetett hitet, és őrizd meg, folytasd a Végrendelkező által megkezdett utat. Talán most úgy érzed, hogy ez túl sok. Talán azok is ugyanígy éreztek, akik először szembesültek ezzel a kéréssel.
Lehetséges volna úgy élni, úgy szeretni, ahogyan a Végrendelkező tette? Hisz annyi minden más is számít. Például az, hogy ki mit mond majd rólam, kinek mi lesz a véleménye, ha például szóba állok egy kiközösített emberrel, vagy idealista módon kezet nyújtok egy segítséget kérőnek? A szív szavát elnémítja az érdek is. Hány és hány ember válik kőszívűvé, mert azt gondolja, hogy előmenetele ezt kívánja. Mintha a külső megítélés, és az élet alá- és fölérendelt viszonyaiban elfoglalt hely lenne a legfontosabb.
A Végrendelkező azonban helyrebillent. A legfontosabb a szeretet megélése, az, hogy tudj adni és segíteni. Ettől vagy jó és értékes. Nem attól, hogy milyen pozíciód és mekkora vagyonod van. A rang és a pénz félrevezet, mert a mindenhatóságnak és a hatalmasságnak csak az illúzióját adja meg. Azt, hogy bármit, bárhogyan és bármikor megtehetsz. De ez csak egy tünemény, ami pillanatok alatt darabokra hullhat szét.
A szívedből születő szeretet az, ami valóban felemel. Semmi más. S nemcsak téged, hanem a másikat is. Egyformán.
Az élet elmúlik hamar. Mintha csak egy pillanatig tartana, olyan gyorsan repül. A Végrendelkező ezzel tisztában volt, és ezért a legfontosabbat hagyta hátra: ne csak őrizzék szavait, hanem kövessék is a példáját. Hallgass te is a szíved belső indíttatására, a Lélek szavára! Ne késlekedj sohasem szeretni, jót cselekedni és a másik embert lélekben örömre hangolni!
