Tényleg létezik barátság egy életen át?

Sok barátság szövi át az ember életét. De vajon van maradandó, örökké tartó baráti kapcsolat, ami minden nehézséget kibír? 

  Sok barátod lehet, de igaz barát talán már jóval kevesebb. S vajon lehetséges volna, hogy örök időkig együtt maradtok jóban és rosszban? Hiszen itt nincs eskü, hivatalos papír vagy kőbe vésett ígéret, amivel elkötelezitek magatokat egymás mellett. De egy fontos dolog mégis akad: a szív szava. A szívetek pedig együtt dobban az öröm magaslataiban és a mélység fájdalmában. Hogyan és miként történik ez? Nem tudod megmagyarázni, csak a szeretetet tudod megjelölni.

Te és a barátod összetartoztok. A kötelék szoros, pedig még vérségi kapcsolat sincsen, ami magától való közösséget teremtene. Többről van szó. A lelketek egyszerűen egymásban talált társra. Így vált számodra fontossá a barátod élete, s lettél te is lényeges a másik szemében. Nem csak egy pillanatra, hanem folyamatosan. Mert a szeretet közöttetek nem veszti el fényét, és az évek múlása sem koptatja meg. 

A szeretet nem múlik el soha - mondták már sokszor, és mondod te is. De nem azért, mert szépen hangzik, és lélekemelő ebben hinni. A tapasztalat mondatja veled, hogy létezik örök barátság, s igazi szeretetet. Hiszen a barátod mindig melletted állt, akár napfényes, csendes vizeken hajóztál, akár az örvények között levegő után kapkodtál.

Nem utópisztikus a múlhatatlan szeretet, és teljesen valóságos az örökké tartó barátság létezése. Bár nem vagy próféta, de mégis megérzed, hogy van oly kapcsolat, ami a sírig tart. Nincsen rá racionális magyarázat, sem ésszerű ok. Mert az igazi barátság nem ésszel, hanem szívvel és lélekkel köttetik. Bárhogy is keresnéd benne az érdeket vagy az irigységet, sohasem találnád meg. Ám nem is keresed, mert tudod, hogy nem is kell. Az élet szabad és tiszta levegője ez, ahol minden porcikádat átjárja a boldogság. Többet nem is kívánsz. 

A létezés legnagyobb magaslata az, amikor őszintén, tisztán és önzetlenül szeretve vagy, és ugyanígy szereted te is a másikat. Tűzbe mész, sőt vízen is jársz, ha a barátodnak szüksége van rá. Ha cselekedni kell érte, nem ismersz lehetetlent. Ha pedig csak csendesebb vizeken hajóztok, az otthonosság érzése akkor is maradandó. Jó és tiszta szavakkal tápláljátok egymás lelkét, és önfeledten sokat nevettek, mintha nem is felnőttek, hanem gyerekek lennétek.

Sok barátod lehet, de igazi már jóval kevesebb. Ám nem is kell sok. Elég annyi, hogy az egyik kezeden meg tudod számolni. S érzed, hogy valamennyi igazi. 

Az igaz barátság pedig örök. Érzed. Érzitek. Bár nincs eskü, hivatalos papír vagy kőbe vésett ígéret. De egy fontos dolog mégis akad: a szív szava. Ez pedig éppen elég, többre nincs szükség.

Mosom kezeimet

Az ítélet után a bíró kibújt a felelősség alól, és megmosta kezét. Mozdulatából megszületett az önigazolás szállóigéje. 

Ártatlan volt a 33 éves férfi, mégis elítélték. Pilátus ugyanis szabad kezet adott a népnek. Megtehette, mert a jog lehetőséget biztosított rá, és kényelmes is volt számára. Formálisan többé nem őt terhelte a felelősség Jézus kereszthalála miatt. Az ítéletet a tömeg követelte ki.

    A helytartó azonban belül érezte, hogy ki is kell mondania, amit gondol: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől.” (Máté 27,24b) Szavait pedig egy jelentéktelennek látszó cselekedettel hitelesítette: megmosta a kezét. A nagypénteki történetben ez egy elhanyagolható, apró részletnek tűnik. A Biblia mégis hosszabb említést tesz róla, mert Pilátus mozdulatának nem higiéniai oka, hanem szimbolikus jelentése van. A helytartó így bújt ki az ítélethozatal felelőssége alól. A kézmosással a lelkiismeret-furdalását akarta enyhíteni, mert tudta jól, hogy Jézus ártatlan. 

    Miért nem mentette fel akkor Jézust? Miért okozott saját magának belső nyugtalanságot? Hiszen természetes lenne, hogy az ember a meggyőződésével összhangban hoz döntéseket. Elvileg. Gyakorlatban azonban sokszor van egyéb szempont vagy érdek, amit figyelembe vesz. 

    Pilátus számára az egyéb szempont az volt, hogy a zsidó vallásos vezetők mindenáron Jézus vesztét akarták. Kockázatos vállalkozás lett volna ezzel az akarattal szembe fordulnia. A nép körében az amúgy forrongó hangulat zavargásba fordulhatott volna át. Már Jézus perének idején is jól látszott, hogy a tömeget fellázították. Pilátus ezért inkább taktikusan döntött. 

    A helytartónak azonban mégsem sikerült a politikai érdekből meghozott ítélettel azonosulnia. A kézmosással elhatárolódott saját magától is. Túlságosan nagy volt annak a lelki terhe, hogy az ártatlanul megvádolt Jézus halálos ítéletének meghozatalában részt vett. 

    Az igazság nem jutott érvényre Nagypénteken. Még ha meg is volt a jóra való szándék, kevés volt az ereje a győzelemhez. Végül a helytartó is Jézus ellen tette le voksát. Jézust kivégezték, és a kereszthalálának eseménye bevonult a történelembe. Ám Pilátusról sem feledkezett az utókor. Személyét a felelősséget elhárító ember jelképévé tette. Mosom kezeimet. Ma is sokszor elhangzik önigazolásként. Ha valaki úgy tesz, mintha korábban nem működött volna közre egy helyzet vagy emberi sors rosszra fordításában.

Árulkodó Júdás, nem kap piros tojást!

A csúfoló egy valós esemény emlékét őrzi, ami néhány nappal húsvét előtt történt. A halál és az élet egyaránt kapcsolódik hozzá.

    Ez az egyik legismertebb csúfoló, amire még a gyerekkorból kinőve is emlékszik az ember. Nem csak a szövegre, hanem arra az érzésre is, ami hozzákapcsolódott. A játékos pajkosságra, ahogyan gyerekként megfogalmazta őszinte érzését az egysoros versikén keresztül, hogy kinevesse és távol tartsa magától a nem kívánt tulajdonságot. Az árulkodás valóban rossz jellemvonás, mert a másik elárulása társul hozzá. 

Miért éppen Júdás az árulkodó a csúfolóban? Miért nem Mihály vagy István? Ritmikailag ez a két név is tökéletes volna. 

A válasz egyszerű. Júdás volt az, aki az utolsó vacsora után beárulta a Mesterét a főpapoknak és a zsidó írástudóknak. Nem mondott sokat, csak annyit, hogy hol találják meg. Fizetséget is kapott érte, harminc ezüstöt. Ennek az értéke nem volt jelentős. Ha a korabeli viszonyokat a maival összevetjük, körülbelül egy havi bért jelent. Igazából nem is ez az érdekes, hanem a tény, hogy megtette. 

A csütörtökről péntekre virradó éjszakán Júdás katonák kíséretében tért vissza Jézushoz és a tanítványokhoz, akik már a Gecsemáné kertben voltak. "Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el! És azonnal Jézushoz lépett, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! - és megcsókolta őt. Jézus ezt mondta neki: Barátom ezért jöttél! Akkor odamentek, megragadták Jézust, és elfogták.” (Máté 26,48-50) - írja a Biblia.

Mindenki megkapta tehát, amit akart. A főpapok Jézust, Júdás pedig az ezüstpénzt. Jézust ezután kihallgatták, elítélték és keresztre feszítették. De mi lett Júdással? Júdás látva, hogy Jézust elítélték, megbánta tettét. Visszavitte az ezüstöt. De már késő volt. Az események alakulása visszafordíthatatlan lett. A főpapok nem foglalkoztak az áruló lelkiismeretet-furdalásával. “Ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát.” (Máté 27,4-5) Nem élte meg a végkifejletet és a húsvéti örömöt sem. A csúfoló vers ezt úgy fogalmazza meg, hogy nem kap piros tojást. 

A húsvét egyik jelképe a tojás, mert új élet születik belőle. A maga egyszerű szimbolikájában visszaadja, hogy Jézus a halála utáni harmadik napon feltámadt, visszatért az életbe. A fájdalmat és a szomorúságot öröm váltja fel. A hagyomány és a csúfoló szerint is a húsvéti tojás színe piros. Ez egyszerű visszautalás arra, hogy Jézus vérét az ellenségei kiontották a kereszten.

Árulkodó Júdás, nem kap piros tojást! - az egyik legismertebb csúfoló, ami a húsvéti események rövid összefoglalása. És mégis függetlenné vált az ünneptől, mert a mindennapokra is érvényes üzenetet közvetít.