Az eszme. A világ. És te…

A világ szövevényes. Szinte kiismerhetetlen. Bár feltételezel benne egy egyenes vonalú előrehaladást, ahol kiszámíthatod a jövő alakulását. Ám mindig jön egy megtorpanás. Mert az események olykor feszegetik az abszurditás határát. Történik valami, amire a legmerészebb álmaidban sem számítottál, és nem is gondoltál. És neked ehhez kell igazodnod, a normalitást kell a valósághoz közelebb hoznod. 

    Hogyan? Úgy, hogy nem tagadod meg önmagad. Azt adod, aki voltál, aki vagy. Azt az embert, aki hisz a jó eszmében, hogy a szeretet, a jóindulat, az egyenesség és az őszinteség fénye még nem kopott meg. Csak néha, és időlegesen szenved csorbát. Mert az eszme az ember felett áll. A törés pedig csak akkor következik be, amikor az ember gyenge, és nem tudja magát átadni a jónak, és enged erőtlenül a rossznak. Erőtlenül? - kérdezed, amikor azt látod és tapasztalod, hogy voltak, vannak, akik nem erőtlenségből akarnak rosszat, hanem készakarva, elszántan, megátalkodva. Azt mondom erre, hogy neked is igazad van. Mert az emberek nem egyformák. Ahány ember, annyi lélek, és oly sokféle elgondolás, terv fogan meg a szívben. Jó és rossz is. Igaz és hamis is. Érdekek törnek előre, gyűlölet izzik, amibe hatalomvágy, kapzsiság  kapaszkodik. Az érzéketlenség metsző és zord, ez már nem is közömbösség, hanem kíméletlenség.

Ám, amit eszmének nevezünk, az csak jó lehet. Mert feletted áll, s felülről érkezik hozzád. A tökéletes és az igazi létezés felemelő érzését adja, amit a szeretet teljessége ural. Nem elválaszt, hanem egybefon. S az emberek közötti
hűség sziklaszilárd lesz, a bátorság pedig természetes közeg a jóság kötelékében. Az együttérzés pedig nem marad néma, cselekedetekben szólal fel, érvényt szerezve a szeretetnek. Képmutatás nincs, csak a tiszta lélek tiszta tekintete.

Olyan csoda ez, mint az első karácsony este. Ott és akkor mindent csak a jó eszme töltött be. Nem csak azért, mert Jézus megszületett, hanem azért, mert a fény, amit hozott, megcsillant az emberek lelkében. Igaz, hogy Józsefet és Máriát nem fogadták be sehol, de a jászol mégiscsak kijutott. Nem volt királyi pompa, de meleg fekhely igen. Vendégsereg sem érkezett, de a pásztorok odamentek. Kürtszó helyett csak a betlehemi csillag ragyogott, mi sokak számára észrevétlen volt. Ám a bölcsek figyelmét nem kerülte el, és elindultak Betlehembe. S az útjuk során nem estek bele Heródes fürkésző féltékenységének kelepcéjébe. Odaértek, ahova tartottak. Mert tudták, hogy mit, hogy kit akarnak. Nem kevesebbet, mint a tökéletességet: az eszményi Szeretetet.

Az első karácsonyon kevesen mozdultak meg, nem voltak tömegek. De mégis elég volt  az a néhány ember, ki felfigyelt az igazi szeretet testté tételére, arra, hogy a felülről érkező jó eszme Jézusban közeljött az emberekhez.

Ma is elég a kevés ember. Bár tagadhatatlan, hogy az igazi, a tökéletes az volna, ha minden embert egybevonna a felülről érkező Szeretet. Ám akkor mi dolgunk volna a világban? Most van. A te feladatod és az enyém is az, hogy az eszmét továbbadjuk a világban és a világnak, bármi zajlik is benne. Bármi rossz ellenére is kell ezt tenned. A jót nem tagadhatod meg. 

Van eszme, ami tökéletes, kifogástalan. Van a világ, ami töredékes, hamis, olykor hitvány, azt a benyomást keltve, mintha csak számító hideg szívek lennének az emberekben. Ha ez igaz is, mégiscsak egy illúzió. Egy rossz káprázat, mert az ember a Felülről való Erőhöz igenis visszatalálhat, és befogadhatja az igazi eszmét. Az eszmét, ami feletted áll, és rajtad múlik, hogy utat engedsz-e neki a szívedben? Ha befogadod, akkor az eszme megcsillan és ragyogni kezd. És a világ bármennyire is szövevényes, láthatóvá válik benne az egyenes vonalú előrehaladás. Ekkor az ember embernek barátja, az ellenség szó pedig ismeretlen lesz.

Van eszme. Ami tökéletes, amiből sem elvenni, amihez sem hozzátenni nem kell. Van eszme. Ami csak tündököl, mosolyt, boldogságot hoz. Van eszme. Ami úgy ragyog, mint a csillag az égen. Ragyogjon is, de ne csak ott fent, hanem a Szívedben is!