Mintha csak tegnap beszélgettünk volna…

Mintha csak tegnap beszélgettünk volna. Mintha tegnap lett volna az a nap. Ültünk az asztalnál, és repültek a percek. Amire emlékszem, az a derű a szemedben, ami átható nyugalmat árasztott, akár a hullámhegy tetején, akár a hullámvölgy mélységén osztoztunk.

    A világ kietlenségét az otthonosság melegségével töltötted meg, és a nehézség mindig könnyebb lett. Célokat tűztünk ki, fogalmaztunk meg, és azonos dinamizmussal haladtunk a megvalósulásukért előre. Megmutattad, hogy nem az évek számától függ a lendület, az belül van, és ha igazi, sohasem kopik meg. Mindig volt tovább. Mindig. Csak most nincs már. Mert hirtelen mögötted lett az élet, és többé egyetlenegy beszélgetésünk sem lesz.

    Ám kitörölhetetlen a lelked fénye, a bölcsességed, a tanácsaid sora. Szavaid, melyek sokszor prófétaiak voltak. Nem azért, mert a jövőbe láttál, hanem azért, mert jól ismerted a világot, és benne az embert, annak a napfényes és az árnyékos oldalát. A tapasztalataidból tanultál, és minket is tanítottál.

    Nem egyeztél ki sohasem a lehetetlennel, küzdöttél a jóért lángoló lélekkel. Téged csak tisztelni lehetett. E tekintélyt a magad egyszerű természetességével és nemes szíved erejével vívtad ki. Olyan jó volt a közeledben lenni. Olyan nagyszerű ajándék volt együtt dolgozni.

Bagi Sándor gondnok úr emlékére

    Ma korszerűtlen a közösségben való gondolkodás. Régmódinak hat. Pedig az egyik legnagyobb öröm forrása. Hisz a másik ember szemének csillogása, a közös előrehaladás megtapasztalása mindent betöltő boldogság. Jól ismerted ezt, talán ez motivált leginkább. Amikor a közös munkánk egy-egy állomásra értünk, nemcsak másoké, hanem a te szemed is ragyogott. S te tudtad, tudtuk, hogy mennyi munka volt mögötte, de megérte, és bármilyen nehéz is volt sokszor a feladat, ha visszapörgethettük volna az időt, ugyanúgy újra kezdtük volna. Mert a tétlen,  közömbös élet nem ér semmit sem. Tenni, építeni és haladni kell. Az ember munkára született.

    Felelősséget éreztél azért a közösségért, amelyhez tartoztál, amelynek elöljárója voltál. Elöljárója szívből, hitből és elkötelezettségből. Ha szavakkal festenék egy képet rólad, akkor a hűség, a rendíthetetlenség, az egyenesség, a bátorság és az önzetlen szeretet kerülnének fel a vászonra. Mintha csak tegnap beszélgettünk volna. 

    Mintha a tegnap ma lett volna. Ez a benyomás azért oly erős, mert maradandó nyomot hagytál, kitörölhetetlen a lelked fénye. Elég csak felidézni azt, aki voltál, máris olyan érzés kerít hatalmába, hogy ma is itt vagy. Csak a mi szívünk fázik didereg, csak a mi arcukon folynak a könnycseppek, mert nem találkozhatunk többé veled. Az emlékek azonban elevenek.