Egy érintés, mibe belesűrűsödik a
világegyetem. Milliónyi fénylő csillag a sötét éjszakában, a szellő simogatása,
a tenger sós illata, a hullámok halk morajlása, a homokos part, mibe belesüpped
a lábad. Egy szempár, egy puha ajak… Egy erős váll, melyhez simulva megnyugszik
a Szíved. Mi most a párnád, mire ráomlik Kedvesed barna, hosszú haja, és az
otthon melegségének bársonyát adja, mellyel betakarózik Lelked is, és
csodálatos harmónia lesz úrrá Rajtad.
Egy érintés adatik csupán.
Nincsen folytonosság. Nem úgy élsz, ahogyan régen éltél. Hol az érintés oly
természetes volt, miként a Nap felkel. Az érintés most ritka és becses ajándék.
Talán bele sem gondolsz, mily nagy kiváltság az, ha ott lehet Melletted az,
Akit szeretsz. S kérned sem kell, utaznod sem kell, és várni sem kell, hogy
megérinthesd és szerethesd, ki a Szívednek a legkedvesebb…
Karácsonyeste van. A Jézuska már
elment. Meghozta az ajándékokat énekszó és imádság kíséretében. Felelevenedett
a régi, szép történet, mi Betlehemben játszódott le… Szép történet, melyben a
szeretet lángol, és ahogy mesélted a gyermekeidnek, nem is figyeltetek az
egyszerű körülményekre, mert ott volt Mária, József, a pásztorok, az angyalok
és a bölcsek. S a Kisded, Kiben fénylik az Égi szeretet.
A régi, szép történet megérintett.
S a gyermekek lázas öröme után, miután megfejtették, hogy mit rejt a csomag,
végig gondolod Magadban újra, miről meséltél… S érzed, hogy a karácsonyeste a
szeretettől szép. A szeretettől, mikor kört alkotva kéz a kézben imádkoztok, és
együtt vagytok, s becsukott szemmel kéritek, hogy a Jóság és a Békesség
láthatóvá váljon. A körből azonban hiányzik Valaki. Valaki, Akinek ott kellene
lennie gyermekei és kedvese mellett…
Az emlékezet most felértékelődik.
Felidézed, mikor Kedvesed maga volt az Élet és az Otthon, mikor átölelte
derekad, mikor gyermekeit erős karjával felemelte és önfeledt kacagást hozott
az életükbe, mikor csak leült a zongora mellé, és karácsonyeste az Ő
kíséretében énekeltetek. Mikor kezébe kulcsoldat ujjaidat, vagy egyszerűen csak
az arcát cirógattad, és tekintetetek szerelmesen találkozott.
A fehér terítővel terített
asztalon mécsesek lángjai járnak táncot. A lángok oly vidámak és bohók, mint
máskor… Te azonban más vagy, mint máskor. Emlékeidben révedsz el, hogy érezd,
az Élet igenis lehet szép és maga a csoda… Egyszer úgy lesz, mint régen volt…
De míg az egyszer el nem érkezik, maradnak az emlékek, és az érintés, mi ritka
vendég, mibe mégis belesűrűsödik a világegyetem, hol az Ég a Földdel találkozik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése