Egy meséről
mesélek, mit nemrég olvastam. Talán Te is ismered, hisz régi történet már, a
Grimm testvérek meséje, mely apáról fiúra szállt, regélve egy édesapa
bölcsességét, ki nem a látszat után ítélt.
Nem is írok
elöljáróban többet, csak a történetet röviden. A király, kivel a mese kezdődik,
idős és gyenge. Érzi, hogy több van mögötte, mint előtte. Immár halaszthatatlan
kérdés az öröklés. Vajon a három fia közül ki lehet a méltó utódja? Az első
kettő ügyes és okos, a harmadik azonban látszólag más, amit a neve is tükröz,
hisz ő csak Balgafi. A király mégis egyenlő esélyt ad a három fiának, hogy
eldöntse, kié legyen majd a trónja, ha véget ér a földi pályafutása. Ki lesz a
legjobb választás? A próbák majd eldöntik. Először a legszebb szőnyeget, majd a
legszebb gyűrűt, harmadszor pedig a legszebb leányt kell elhozniuk a
királyfiaknak. A három fiú három irányba indul. És meglepő, vagy nem meglepő
módon a legkisebb teljesít a legjobban. Azért, mert ő komolyan veszi a
feladatot, míg a bátyjai félvállról, testvérüket lekicsinyelve.
A
történet mégsem a Balgafi címet, hanem A három toll elnevezést kapta. Mert a
próbák megkezdése előtt a király a levegőbe fúj három madártollat. A három toll
szab ugyanis irányt: amerre száll, arra kell elindulniuk a királyfiaknak. Az
első toll kelet felé, a második toll nyugat felé repül, a harmadik azonban
leesik a földre. Az legidősebb királyfi keletnek, a második nyugatnak megy,
Balgafi pedig a földre hulló toll irányába indul el.
A
három toll a sors, vagy az Ég keze, ami adott, amitől eltérni nem lehet. Az a
meghatározottság, amivel Te is találkozol az életed során: hisz kaptad a hazád,
a nemzetiséged, a családod, az anyanyelved, a tehetséged, a lehetőségeket, a
feltételeket, az élethelyzeteket. Mennyi megszabott irányt és feltételt rejt az
élet, amit csak kapsz, és nem változtathatsz rajta. Csak annyit tehetsz, hogy
az úton, amin haladnod kell, ott már Te dönthetsz, hogy azzal, amit kaptál, mit
teszel, hogyan cselekszel. Hagyod-e elenyészni az időt, és engeded, hogy elszálljon
feletted, azt gondolván, majd kialakul minden, ahogyan kell? Vagy cselekszel,
mert fontos a cél, mi szíved előtt lebeg, és dolgozik benned az ész, és érez a
lélek, és lendülettel, kitartással mész előre? Előre az úton, mit kaptál, ami
felől nem dönthettél, de most ott van a kezedben a döntés, hogy mivé leszel,
cselekvő vagy tétlen ember, a célod hogyan valósítod meg. Felületesen vagy
szívvel-lélekkel?
Ajándék
az, ha meglátod a saját tollad, mi száll, repül a levegőben, és vezetését
követed. Ajándék, ha a szálló madártollad irányát nem szerencsének vagy
szerencsétlenségnek nevezed, hanem az Ég kezének, hisz a feletted lévő hatalmas
erő jobban tudja, hogy mi szolgál a javadra. Az Ég keze hatalmas
meghatározottság: kihívás, lehetőség és teher, szenvedés is egyszerre, mert a
jó és a rossz egyaránt megmutatkozik benne. De ajándékká lesz, ha szívedben
nincsen harag, gyűlölet, irigység. Hogyan is lenne, hisz aki az Ég felé néz
derűvel, lendülettel, szeretettel van tele, célja mindig jó és nemes. Nem
méreget, nem kérkedik, csak megy előre. Megy előre, mint Balgafi is tette, aki még
a próbák után sem csüggedt el és változott meg, mikor a testvérei hiú szemekkel
el akarták venni sikerét.
A
három próba után még egy negyedik próba is következett: egy karikán kellett
átugrania a három testvér leendő feleségének. A két nagyobb fiú önmagával
eltelten, elbizakodottan és gőgösen azt gondolta, hogy hiába volt eddig Balgafi
sikeres, most végre vereséget szenved. S láss „csodát” az alázat és a
szerénység többnek bizonyult. A bátyjak két választottja kezét és lábát törte,
és csak Balgafi menyasszonya teljesítette a próbát. És így lett a trón azé,
akiről korábban senki sem gondolta. Látszólag Balgafi balga volt. Egyszerű,
naiv, aki elfogadta a földre hulló madártollának iránymutatását. Nem gondolt
arra, mi lett volna, ha máshová száll a tolla. A földön lévő az övé. Amit
mutat, az az ő útja, amin a rá váró feladatokat meg kell valósítania. Meg is
valósította, szívvel és lélekkel. Balgafi nem volt balga. Története pedig
megmutatta, hogy az igazi balgaság az, ha az ember nem hisz az Égtől való
meghatározottságban, és úgy él, cselekszik, mintha nem is lenne Isten, s csak
magában bízik, közben elbizakodottan becsmérel, és az alkotás vágya kihuny a
szívében.
A
három toll csak egy mese, mégis a valóságról beszél. Arról, hogy higgy az Ég
kezében, és fogadd el az utat, mit Neked mutat. Ne lázadj, ne légy elbizakodott
soha! S tudd, hogy az Ég által rendelt meghatározottságban mégis csak szabad
vagy: a célod megvalósulhat. Csak légy kitartó, alázatos, szerény. Amit
megtehetsz, ne mulaszd el! S ez már nem is az okosság, hanem a bölcsesség útja,
mi az Ég ajándéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése