Mit tehetnék Érted?

Mit tehetnék Érted? – hallod, és a kérdés a szívedig hatol, s felsejlik előtted egy fénysugár, megérezve az összetartozást. Összetartozni Valakivel jóban és rosszban nemcsak szó, hanem eleven valóság, mi most az elevenedbe vág. Kiszolgáltatott, didergő szíved enyhet, melegséget kap. Formálnád a szavakat, de hang nem hagyja el ajkadat. A szemedben könny csillog. Megfogod a kezét a másiknak, és hallgatjátok a csendet, majd egy dalt, mely újra kérdez: „Mit tehetnénk érted, áruld el nekem!”

„Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok

És azt hiszem, már észrevetted, a jótündér sem én vagyok.

De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,

Úgy érezném, vannak még csodák. Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod?

Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot.

Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?

Mit tehetnék, áruld el nekem!” (Bródy János)

Mit tehetnék Érted? – kérdezed Te is, együttérzéssel a szívedben, ha látod és érzed, hogy a sötét bánat sokasodik meg a másik ember lelkében. Kérdezed, mert nem akarod elvéteni az irányt. Azt akarod adni, ami szükséges és fontos, hogy végre lásd a Nap sugarát a másik szemében, hol nem lemondás, hanem remény és derű születik meg.

Együttérzés. Talán kevésszer használják ezt a szót. Gondolni sem gondolnak rá, mert megszokták már, hogy oly kietlen és rideg a világ, hol általában az ember csak önmagát nézni, ha cselekszik is a másikért, érdekből teszi. Mintha a szív már nem szeretne, senkit és semmit sem, kivéve a tükörben kirajzolódó tükörképet. Ki nem szeret már, kiben az együttérzés is odalett már, s valóban csak egy tükörkép, melyben sem lélek, sem érzés nincsen. Csak torzított képe, mása annak, ami lehetne, ha a szíve szeretne.

Az együttérzés hiánya nagy a világban. Az emberek többnyire közömbösek, némák a másik ember szenvedése láttán. Talán félnek, hogyha közösséget vállalnak a szenvedővel, a szenvedés őket sem kerüli el. Megfakul a Nap felettük is, és nem kapnak mást útitársul, csak fájdalmat, félelmet, szorongó szívet. Inkább nem kérnek belőle. „Kinek hiányzik ez?” – mondja a megkeményedett szívű közömbös ember. „Megérdemelte” – mondja a másik, és a szenvedő fájdalmát még meg is sokszorozza, mert eltorzult lelkében örömet, diadalt a másik fájdalma, megalázása ad. Ettől érzi magát erősnek, holott valójában csak gyenge, vak és féktelen.

Együtt érezni csak az tud, akinek a szívében igazi szeretet vert gyökeret. Aki a másikban testvért, barátot lát, s legvégül önmagát. Önmagát, emlékezve arra, hogy neki is mennyi nehéz küzdelme, perce volt már eddig, s megélte, hogy az élet szabad lélegzetvétele, ha van Melletted egy együtt érző ember, aki a Lelked megsimogatja, erőt és reményt ad, mikor Te még nem látod Magad előtt az utat, mikor a könny jobban csillog, mint maga a Nap.

Együttérzés. A szív együttdobban. S az együttdobbanás pillanatában a boldogság fénye is megcsillan. Szeretni, jót kívánni és adni, a másiknak segítő jobbot nyújtani a harmónia, összhang megtapasztalása. Tudod, mert átélted. Tudatod, mert így élsz.

Ember embernek társa, barátja, testvére lehet az együttérzés, a szeretet jegyében. Hol többé már nincsen harag, büszkeség, kevélység és indulat, csak az egyszerű jóakarat, mikor úgy cselekszel a másikkal, amint szeretnéd, hogy Veled cselekedjenek. Oly egyszerű ez, mégsem természetes. Tehetsz azonban érte, hogy másként legyen! - legyen bármilyen is a világ és a környezeted még mindig a jóakarat és a szeretet a fájdalom és a szenvedés gyógyszere, mely akkor igaz, ha nemcsak szó, hanem a Másikért való tett, kioltva az ellen szavát és indulatát örökre.