Gyermeknek lenni

Szülőként arra törekszem, hogy megtanítsam a gyermekeimet a világ törvényeihez való alkalmazkodáshoz, felkészítsem őket a felnőtt életre. A legfontosabbnak mégis azt érzem, hogy megtalálják álmaikat, amit majd meg akarnak valósítani. Azzal szembesülök mégis, hogy a gyermeki lét sokszor nehéz. Annyi minden tölti ki az idejüket, tanulás, alkalmazkodás a szabályokhoz, az elvárásoknak való megfelelés. E sok-sok minden mellett jó nekik megállni, amikor szünet van, mint most is és hagyni őket élni, játszani. S nekem anyai szemmel figyelni őket.

A kisfiam, aki már nem is olyan kicsi: 11 éves, a nagyváros forgatagából visszavágyott a vidéki életre. Hiányzik neki az udvar, a házi állat, a kutyus és a fűszál. Ha nem is mindent, de egy törekédét vissza tudtam neki adni. A természetet. A fűszál zöldjét, a fát, ami izgalmas mászóka – több és jobb mint bármi, amit a játszótereken lehet találni. S milyen nagy kihívás eljutni a mindig másmilyen fa tetejére, és fentről nézni lefelé azzal a boldog elégedettséggel, hogy elértem, amire vágytam.

A távcső is kézbe került, és jöhetett a megfigyelés egy pisszenés és hang nélkül. Mert csönd és összpontosítás kell a nyomon követéshez,  nehogy megzavarja a fekete rigót és a széncinegét. Mi a megfigyelés célja? Az, hogy milyen rendszerességgel jár vissza a cinke a fészkére és meghatározható-e pontosan, hogy mikor eszik? Meghatározható. Kisfiam megfigyelése szerint a cinke mindig 10 órakor és délután 1 órakor repül a madáretetőhöz, holott az órát nem ismeri.

Hallottam egy rögtönzött előadást tőle a fotoszintézisről, melyhez adott volt minden feltétel: falevél, napfény és a kisfiam maga. S tudom újra, hogy a növények a napfény felhasználásával szerves vegyületeket állítanak elő, és az oxigén előállításával a szén-dioxid megkötésével bolygónk légköri egyensúlyát biztosítják.

            Szünet van. A gyermeki élet most egy kicsit más. Szabálytalanabb és szabadabb. Felszínre kerül az, ami benne van. A kíváncsiság, a vágy, a megismerni akarás és a tudás. Az iskolában megszerzett tudásához most tapasztalat is társul. Tapasztalat, amit ő akar tapasztalni, mert kell a bizonyosság.

Tudás és tapasztalat. Milyen jó, ha a kettő együtt jár. Milyen jó, ha a gyermeki lélek kiváncsisága és az ismeret összetalálkozik. Kell az iskola és kell a pihenés, hogy e kettő összeérjen.

Ez elgondolkodtatott. Annyi ismerettel rendelkezünk mi felnőttek, és olykor magabiztosan úgy véljük, hogy mindent tudunk. Az évek során megszerzett hatalmas tudás, mint hegy magaslik ki bennünk. És mégis egy dolgot elfelejtünk: megállni és összegezni, a tudás, az ismeret mögé nézni. Elfelejtünk úgy élni, mint a gyermekek. Megelégszünk azzal, hogy tudunk valamit. De csak tudunk valamit és lelkünk kíváncsiságával nem járjuk körül. Nem figyeljük meg és nem éljük át.

Jézus tanít a felebaráti szeretetre, körüljárja, elmondja, megmutatja, hogy mit jelent segíteni, gyógyítani, irgalmasnak lenni, mit jelent egy megszállott embert megszabadítani. De mindez szó, csak szó, amíg nem éljük át.

A szó, különösen a Biblia szava érték. Becsüljük meg a Belőle származó tudást! De ne elégedjünk meg ennyivel! Legyen bennünk nyitottság a megismerésre, Jézus szavainak az átélésére, hogy a tudás és a tapasztalat összérjen, erősítsen és boldoggá tegyen!

Fürkésszük kiváncsian lelkünk csodálatos világát, melyben vannak mélységek és magaslatok, vannak hullámok és végtelennek tűnő rónaságok! Fájdalom, elkeseredés, magány, de öröm is, a szeretet melegsége, a jóság könnyedsége, a reménység ereje! S hagyjuk, hogy ezekkel együtt bennünk lüktessen Jézus maga! És akkor a tudás és a tapaszalat a lelkünkben is találkozik.
Az egész élet egy tanulás. Megismerése a világnak, a külső szabályoknak, összefüggéseknek és önmagunknak is. Az előbbi talán könnyebb. Az utóbbi, önmagunk megismerése már sokkal nehezebb, de nem lehetetlen feladat. Csak gyermeki lélek kell hozzá. Milyen igaza van Jézusnak, amikor ezt mondja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképp sem megy be abba” (Márk 10,14-15)