Szenvedés

Szenvedés. Hallod a szót, és el tudod mondani róla, hogy huzamosan viselt testi vagy lelki fájdalom. Látod, tudod, hogy a szenvedés a létezés velejárója. Ám átérezni csak akkor vagy képes, amikor nem a másiknak, hanem Neked van benne részed. Mikor nem a másik, hanem Te fekszel a kórházi ágyon. Mikor nem csak a hírek szembesítenek vele, hogy az emberi méltóság csorbát szenved. Mikor a koldus és a nyomorult Te vagy. Mikor a Te szemed fátyolozza el a sok gond, és nem csillog sem a Napnak, sem a Holdnak fénye. Mikor a magány pusztító ereje Téged akar letaszítani a mélybe, és a tehetetlenségi erővel folytatott küzdelem testesül meg.

      Szenvedés. Nyomorúság. Kiszolgáltatottság. Bizonytalanság. Hisz megrendül a föld a lábad alatt, és Neked állva kell maradnod, még ha emberileg nézve képtelenség is ez a törekvés. Állva hittel és reménységgel, mely nem szégyenít meg az Égre, csakis az Égre nézve.

   Szenvedés. Nehéz és mégis tökéletes idő, hogy Önmagaddal és a JóIstennel szembesülj. Önmagaddal, mert a szenvedésben lesz a látás mégis tiszta. Látod a valóban fontosat. Az Élet értékét, melyhez nem fogható semmi sem. Eltörpül mellette minden más, a hatalom és az anyagi javak másodlagosak. Nincsen önhittség, sem büszkeség. Csak emberség és összekulcsolt kéz. S lelked, mi a Lélekhez ér. A Lélekhez, mely a JóIstené. Ki melletted áll és erősít a Gonosszal folytatott harcban. Mert minden szenvedés a jó és a rossz egymásnak való feszülésének a színtere. Te, aki naivan csak a Jóban hittél, érzed, hogy a Gonosz is létezik, és perzseli tested, lelked, hogy elszakadj Attól, aki megteremtett. De az Égi kezet elengedni lehetetlenség. Hisz Szíveddel ragaszkodsz Hozzá, és nem hagyod Őt el, bármi is ér, még inkább szorítod a Kezét.

        A szenvedés mérhetetlen fájdalom, de az Égi Kéz ad Hozzá erőt is, hogy elhordozd. S kimondatja Veled, amiről sohasem gondoltad, hogy így fogalmazod meg: A szenvedés maga a Kegyelem. És egyre hangosabban visszhangzik Benned, amit Pál apostol így mondott el: „De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve.” (2Timóteus 3,12-13) Kegyelem az, ha nem csak hihetsz a JóIstenben, hanem szenvedhetsz is Érte. Úgy állsz meg, ahogyan Előtted Jézus tette. Szelíden és szeretettel az Igazságra nézve, el nem múló reménységgel és hittel.

        Létezésed más hőfokon ég. A szenvedés tisztító tűz, és a Jóistentől való teremtettség állapotának az egyszerű tisztasága a Tiéd. Minden gyötrelem és kínzó perc között hálát adsz azért, hogy nem vagy önhitt, és nem homályosult el a látásod.

     Szenvedés nélkül az ember előbb vagy utóbb menthetetlenül önhitté lesz, és azt hiszi, hogy mindent megtehet. A kegyetlenség, az irgalmatlanság itatja át szívét, hisz szenvedés nélkül, hol nincsen harc Jó és Rossz között, a Jó kényszerűen alulmarad. Még írmagja sem marad az emberségnek, és a szavak megüresedett szólamként hullnak a porba.

       A szenvedésben azonban a Szó erőssé és hitelessé válik. Mert nem csupán a múló idő vagy régi történet tanít, hanem Saját életed vihara, hol a JóIsten szorosan fogja a kezed, nem hagy veszni, sem elengedni. A sötétséget feszítő hetek és hónapok között mégis csillog a Nap és a Hold.