Néma a sikoly

Néma a sikoly. Van, hogy a szív már megszólalni sem tud, csak hangtalan zokog. A világ szürke, és nincsen színe semminek. Az utcán járó-kelő emberek arca is egyformának tűnik. Bár útnak indulsz reggelente, csillagsugárral a szívedben, de monoton zakatol Veled az élet. Az állomások egymást érik, és semmi, de semmi nem változik. Mintha egy helyben állnál. A Napot szürke köd fonja körbe, és egyre, egyre homályosabb minden. Mintha a tavasz sohasem érkezne el, a téli jeges űr csontos kézzel szorítja a szíved, hogy ne is várj már kinyíló Virágot. A tél örök, és sohasem múlik el. Örök.  A táj nem hófehér, hanem szürke, már-már feketébe hajló. Hisz füst gomolyog. Füst, ami álcáz, hogy elfedje az igazi Valóságot.

       Bezárkózik a szíved. Néma a sikoly, ami elhagyja ajkad. Kietlen a reggel és az este. Bár közben a nap lázas munkával telik el, miben meg-megdobban a szíved, hisz visszahoz abból valamit, ami egykor voltál. Egykor, mikor füst csak elvétve volt, és a Nap szikrázó fénnyel bevilágított minden egyes napot. Akkor hatalmasra nőtt a tér előtted, és azt sem tudtad hirtelen, mit végezz el, mit valósíts meg, hisz annyi terv, gondolat volt a szívedben. Most egyetlen gondolat tölt csak be, hogy a Nap fénye visszatérjen, és átmelegítse dermedt Szíved, melyben most csak az Ég Lelke tartja a lelket. Az Ég Lelke, a JóIstené, kire minden reggel és este könnyes szemmel feltekintesz, és kéred Tőle az erőt, hogy folytathasd az utat, mely a lábad alatt fut. Az utat, melyen éles kövek sebzik csupasz talpad, és a fák ágai folyamatosan Beléd kapaszkodnak, hogy visszarántsanak, és elveszítsd az egyensúlyodat, és végül a földön fekve maradj, hol már nemcsak a sikoly néma, hanem a szív sem dobban.

       Néma a sikoly. Néma már. Nincsen szó, amit mondhatnál. Hisz kimondtad, elmondtad már. A fülek süketek és megkövéredtek. A szív és a lélek érzéketlen.
        Néma a sikoly. Hallható hangja nincsen. Gomolyog a sötét füst, a lélektelen világ fekete-fehéren nyilatkozik meg. De a szürkeség felett az Ég kristálytisztán ragyog. Tudod, érzed, hiszed, hogy a kristálytisztaság a sötét földet is betölti egyszer. S végre láthatóvá válik minden… A színek visszatérnek, az álmok testet öltenek, és nem, nem hagynak el soha többet. Nem is hagytak el igazából sohasem, csak volt és van pillanat, mikor a füstöt érezted és érzed nagyobbnak. Holott az Ég mindig tündöklően kristálytiszta, mi feloldja a néma sikolyt, és Lélekből fakadó szavak formálódnak ajkadon, miközben ömlenek a könnyek, a könnyek az arcodon…