„Még talán fűszál és bogár sincs
annyi a világon, mint amennyi szó van. És ezek a szavak még színjátszóak is,
mást jelentenek, aszerint, hogy ki mondja őket, kinek, mikor, miért… Néha a
saját kimondott szava köti gúzsba az embert. A szó uralkodik a gazdáján,
ahelyett, hogy az ember uralkodna a szaván.” (Gergely Márta írónő)
A szó természetes eszközöd.
Formát adsz a gondolataidnak és az érzéseidnek. A szavaid lehetnek jók vagy
rosszak. A szavaid, amelyeket kimondasz. A szavaid, amelyeket kapsz, amelyek
részeddé válnak, s őrzöd őket egy életen át. A jót és a rosszat is. A rosszat
inkább. Hisz tudod, az ember úgy van biológiailag kódolva, hogy a lehetséges
veszélyt és a negatív tényezőket minél hamarabb észrevegye, majd eltárolja a
memóriájában. Mert életösztön a túlélés és a védekezés. Pontosabban emlékszel
Te is a negatívumokra, mint a pozitívumokra. Érted és érzed, hogy az alaptétel
megáll: a rossz erősebb hatású a jónál. Mégis megpróbálod a lehetetlent.
Hagyatkozol a tapasztalatra, az ismeretre és a lélek erejére.
Eszedbe jut John Gottman
pszichológus összegzése, hogy öt pozitív mozzanat szükséges egy negatív
megnyilvánulás kijavítására, ám ez még nem jelenti azt, hogy a rossz emlék
kitörölhető, és nem jár nyomodban, mint az árnyék. Eszedbe jut egy kísérlet,
melyben a kísérleti személyeknek olyan fényképeket mutattak, amelyen az
elveszett szerelmük látható vagy hővel okoztak fájdalmat az alkaron. S mit
tapasztaltak? Azt, hogy mindkét esetben ugyanazon neurális körök aktiválódtak.
A lelki és a fizikai bántalmazás egyaránt és szó szerint fájdalmat okoz.
Micsoda hatalma van a szónak, összegződik benned, és eszedbe jut egy régi
bölcsesség is, hogy tüzet tűzzel nem lehet oltani. Mégis hogyan lehet a rossz
szavak ellen védelmet kapni, hogy a sértés ne sértsen, a fájdalom ne égessen,
és Te se bánts, s ne okozz sérülést, mikor gyógyításra és léleképítésre
születtél?
A lélek erejével, ami a hitben
ölt formát. A lélek erejével, amely Isten Lelkéből merít. S mert Belőle merít,
van ereje ahhoz, hogy a negatívumok mellett észrevegye és meglássa a jót. A
jövőjét a pozitívumok mentén határozza meg reménységgel és merészséggel,
legyőzve a félelmet és azt a gondolatot, hogy az élet értéktelen. A hit
megmutatja Neked, hogy értékes vagy. Értékes, Te és a Másik ember. S nem élhetsz
vissza a szó erejével, csak építhetsz és szerethetsz vele. A hit, mi benned
lüktet, érzed, pozitív önbefolyásolássá lesz. Ez azt jelenti, ha Te
bántalmaznál is szóval, mégsem teszed, mert a Lélek ereje erőssé tesz. Talán
már megformálnád a lekicsinylő jelzőt, hibáztatnál, vádaskodnál, kritizálnál,
de mégis csendben maradsz, és hallgatsz. Ha szólásra is nyílik az ajkad, a
Lélek erejével csak kérsz, beszélsz higgadtan és nyugodtan az együttműködés és
a szeretet jegyében. Az erő Benned van. Ott van a lehetőség Előtted, hogy higgy
a Jóban, kövesd, szeresd! Ne borúlátó, hanem derűlátó légy! Ne romboló, hanem
léleképítő! A szó ebben eszközöd. A szó, miből sok van, és szabadon dönthetsz,
mit mondasz és hogyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése