Árnyékban kuporodva

Árnyékban kuporodsz, mikor éget és tűz a Nap. Enyhet és menedéket keresel benne, egy lélegzetet, mi felfrissülést ad, hogy folytathasd majd utadat a tűző Nap sugarai alatt. Árnyék, micsoda oltalom, mely védőn takar, és egészen magához vonz. Árnyék, mi mindig másról vetül Rád. Árnyékot adhat egy fa, egy ház, és az ember, aki melletted áll. Mily csekélynek tűnik azonban az ereje, mikor kitekintesz belőle, Neked mégis elég, hogy feltöltekezhess erővel.

Az árnyékban kuporodva az élet átjár, hisz ott van Melletted a fény is, mi megérinti arcod és a lelkedbe csillogást hoz. Micsoda találmány! - fakad fel Belőled, dicsérve a Teremtő Istent. Dicsérve akkor is, mikor érzed, hogy árnyékban kuporodni másként is lehet. Másként, mert van, hogy csak árnyék vetül Rád, mert a fénynek útját állják. Útját állják azok, akiket a fény nem világíthat át, és az ő testük, lelkük árnyéka borul Rád, mi éjsötét, lélektelen, és hideg fuvallattal metsz. Idegen Számodra, de mégis ezt kapod. Csak az árnyékot, mi nem a Tied. Hisz ha a Tied volna, előtted vagy mögötted járna, nem beborítana.

Sajdul a szíved, a lélegzetben lüktetés van, nem egyszerűen magad miatt. Kicsiny gyermeked rajzára nézel, hol jelen van a családod minden tagja, de az eget fekete felhők borítják és a Nap egészen apróvá zsugorodott már. Te minden erőddel azon vagy, hogy visszahozd az éltető Nap fényét, hogy száműzd a felleget, hogy csak a bárány felhőt és az enyhet adó árnyékot ismerje, mint régen. Mint régen, mikor az árnyék barát volt, és nem ellenség. Mikor egy vidám kutyust vagy egy madarat formáztál a lámpa fényében táncoltatva kezed, és gyermeked kacagott, nevetett.

Hol van ez már? Az árnyék most egészen más. Mert a fénynek útját állják, ahogyan állták már sokszor, tudod jól. Elég csak az elmúlt századra gondolnod, hol az árnyék férfira, nőre, gyermekre vért, könnyet és halált hozott. Radnóti szenvedése jut eszedbe, minden szava szívedből egy vércsepp, és mégis arra figyelsz, mit bíztatásként fogalmazott meg az utána következőknek:

„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:

ez volt a múlt, emez a vad jelen,

hordozd szivedben. Éld e rossz világot

és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,

hogy más legyen.”

Árnyékban kuporodsz, hol Te és a sötétség honol. Csend van. Keresed a fényt, mit elzártak Előled. Behunyod szemed. Világosság támad. Megérted, hogy Isten nem a világ, csak az alkotása, az árnyék pusztítása pedig nem több mint a szeretet hiánya, kegyetlen és önző mohóság. Neked nincsen más lehetőséged csak a szeretet, mert ez a gonoszság ellenszere. Az árnyékot a Fentről érkező Fény győzi le.