A csillag fénye

Karácsonyi hangulat van. Fényárban úszik a szoba. Fényárban úszik az utca. Hömpölyög a tömeg a csillagok alatt. Mindegyik apró fénypont oly ragyogó, mi kifeszül az ember feje felett: Fényfűzér ez, mi az ünneplőbe öltöztetett fenyő csúcsánál találkozik. Mintha egy fénysátor gyűjtené egybe a tömeget. A nagy és a kicsiny egyre csak ámul. Ámul azon, mit emberi kéz alkotott, minek fénye melengeti a szívet. Öröm és boldoság költözik a hidegtől fagyoskodó testbe. Mert kint nincs meleg, kell a kabát és sapka, mi kellemes hőmérsékletet ad. S kell látvány, ami kihoz a szoba rejtekéből.

Mi, emberek kint vagyunk az utcán. Finom kürtőskalácsot eszünk, forralt bort kortyolgatunk. Nézzük az árusok szép portékáit és gyönyörködünk a fényekben. Csak gyönyörködünk egyszerűen és tisztán. De nézünk-e magasabbra, az Ég felé, a Teremtő alkotta csillagokra? A csillagokra nézni varázslatos érzés. Több és jobb mindennél. Mintha egy kupolában lennénk. Ahhoz, hogy ezt megérezzük, jobb pusztába vagy mezőre menni. Ahol csak a Teremtő adta látvány van. Nincsen semmi mesterséges fény vagy építmény. Kint a messzeségben, megragad a csoda. Elmerenghet az ember egy 2000 éves történeten, mi Jézusról és a három bölcsről szól. A három bölcsről, akik kémlelték és vizsgálták az éjszakai égboltot, ismerték a csillagokat és azoknak járását. S feltűnt nekik az új csillag is, amiről tudjuk, hogy nem volt más, mint a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Halak csillagképben. Ez az új csillag fényesebben ragyogott a többinél. „Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük” (Máté 2,18) – olvassuk a Bibliában. Örültek, mert értették mit jelent a bolygók együttállása: nagy király születik Izrael nemzetségében. S nem csak örültek, hanem elindultak a Nagy Király felé, nem számolva a veszélyekkel, az előttük álló út ismeretlenségével. Csak az lüktetett bennük, hogy menniük kell. Menniük előre. Oda, ahova vezeti a csillag őket.

Nekünk eszünkbe jut-e ez a mindennél ragyogóbb csillag karácsonyestén? Eszünkbe jut-e Jézus, kit ünnepelnénk? Felnézünk-e az Égre úgy, mint a bölcsek tették egykoron? S elindulunk-e lélekben Jézus felé, hogy ne csak a szemünk, hanem a szívünk is megteljen az Égi Fénnyel? Égi fénnyel, mi nem más, mint az isteni szeretet lángolása, mi embert Istennel és emberrel egybevon. Hol nincsen kétség, gyűlölet, érdek, csak az egyszerű és tiszta szeretet – mi elfogad, megbocsát, magához ölel és felemel. Az emberi léleknek erre van csak szüksége. Az emberi kéz alkotta csillagok fénye, és még a karácsonyi ajándékok is csak pótszerek. Pótszerek, ha elrejtik a szemünk elől a lényeget, Jézust, ki karácsonykor született.

Természetesen mindezek lehetnek az ünnepnek ékességei. Mert kell a karácsonyi hangulat. Mert jó ajándékozni és ajándékot kapni. A bölcsek sem üres kézzel mentek Jézushoz: aranyat, tömjént és mirhát vittek. De a hangsúly nem ezen volt. Hanem Jézuson, kinek a születésén örvendeztek.

Karácsonyi hangulat van. Fényözön vesz körbe. Páratlanul csodás érzés költözhet a szívünkbe. De észrevesszük-e a Teremtő Isten alkotta csillagkupolát, és annak legfényesebb csillagát? S ama betlehemi csillag fénye eléri-e a szívünket? Hagyjuk-e, hogy irgalmas isteni szeretetet oltson a lelkünkbe? Azt, mit Jézus hozott el a világba...

Karácsonyi hangulat van. Megelevenedhet a karácsonyi történet újra: Mária, József, az angyalok, a pásztorok és bölcsek alakja. Megelevendhet az édes, kedves, szívet melengető történet, mi képzeletben szárnyára veszi és repíti a nagyot és a kicsinyt Betlehembe. De mégis, érintése csak akkor lesz ennek a történetnek, ha a Csillag fénye beköltözik a szívünkbe.