Igenis elérem!

Nem tudom. Nem érem el - ténymegállapítás. Ami csak a kezdet, a kiindulás. Utána jön a nekirugaszkodás. Nekirugaszkodás azért, hogy a ténymegállapítás más legyen: Tudom. Elérem. Ez a két megállapítás volt az, ami az emberiséget a történelem folyamán előrevitte, és fejlődést eredményezett. Az emberiséget előre vitte, de előbb magát az embert.  Egy ember volt mindig a kezdet. Egy ember, aki bármikor lehetsz Te is - csak ezt a lehetőséget komolyan kell venni. Ez a lehetőség természetesnek látszik. Ám az egyre növekvő élettapasztalattal a hátad mögött, mintha rozsdásodna a lelked, mert felméred, hogy egy lehetőséghez, aminek elérésére vágysz, több kell az akarásnál, a nekirugaszkodásnál és a tudásnál. Talán a csillagok megfelelő együttállása is. Ha azonban csak ez utóbbira figyelnél, akkor a "nem tudom, bárhogy is szeretném" ténymegállapítása marad a Tied. Ezt pedig nem akarod, nem akarhatod, szíved, lelked küzd ellene, és a belső hangra figyelve a rozsda el is kopik hamar, és újra fénylik minden, és csak arra figyelsz: Tudom. Elérem. Miközben ezt mondod, nincsen benned semmi görcsös erőlködés, csak a természetes lendület, mely a céljára néz szüntelen. Ha nem sikerül az egyik módon, majd másképpen fog. Úgy cselekszel, mint a jó újságíró, akit ha kidobnak az ajtón, bemegy az ablakon.

       Nem tudom. Tudom. Két sarokpont, s az egyikből a másikba kell érni. Nem is kérdés. Amikor azonban a két sarokpont közt vagy félúton, kérdéssé válik, hogy vajon sikerülni fog? Mert nem minden alakul úgy, ahogyan szeretted volna, ahogyan akartad, ahogyan dolgoztál érte, és a hátráltatás ereje nagyobb, mint valaha is gondoltad volna. És jön egy következő kérdés: kiegyeznél a kevesebbel is? A félút nem eredmény, nem megérkezés. S csak annyi marad meg benned, hogy bármi lehetett volna belőle, belőled, ha nem hagyod abba - mi az önáltatás maga.

      Van lehúzó erő, nem is kevés, ami talán elbizonytalanítólag hat. Ám ilyenkor mindig figyelj önmagadra, arra, hogy mit akarsz valójában! Nézd meg, hogy a lehúzó erő a lelkedben van, vagy csak kívülről támad! Ha kívülről, akkor igazából nincsen ereje, mert a motiváltság, a belső erő, a hit ellen nincsen ellenszer. A motiváltság folyamatosan arra késztet, hogy ne add fel, s folytasd az utad! 

       Ha a két sarokpont közt megállsz mélyebb levegőt venni, és olykor megpihenni, alkalmat teremtesz magadnak arra, hogy félretéve mindent önmagadra kívülről pillants. Megmérve a megtett utat, az abba fektetett energiádat, a döntéseidet, amelyek cselekvésre sarkalltak. Számadást készítve magadnak arról, hogy mikor volt valóban az irányítás a kezedben, és mikor volt az, hogy csak sodródni kényszerültél az árral. Azzal a fekete hömpölygő folyammal, ami teljesen hozzád tapadt, és csak szorított, nehogy tehess egy lépést is előre. Mégis, mégis megtetted, és megteszed újra. Már azon kapod magad, hogy nem is pihensz, hanem mész előre, mert a küldetésed teljesítened kell. Küldetésed, amellyel e világra születtél. Küldetésed, amit nem vihet véghez senki sem helyetted. Küldetésed, hogy egy olyan világot építs, hol az igazság, a szeretet és a hit jelenvalóság legyen! Azért élsz, hogy ezt a magaslatot elérd, és csak ez számít! Az álmod a benned lévő többlet megnyilatkozása. 

      Többlet. Talán fontosabb, mint elsőre gondolnád. Mert a többlet megnyilatkozása az emberekben oly kevésszer történik meg, legtöbbször csak a hiány kiált. A többlet hiánya, mely csak olyan értelemben akar előrejutást, hogy elérje a másik eltiprását. Mintha az élet vég nélkül arról szólna csak, hogy emberek egymás ellen hadakoznak, és nem lenne helye az álmokért való nekirugaszkodásnak, ahol az ember embernek barátja. Ahol alkotás van, ott megjelenik mindig a rombolás is. Mert nem szabad látszódnia annak, hogy az egyik ember többletet hordoz, míg a másik csak hiányt tud felmutatni. Az alkotás, a tisztesség, a munka és a kitartás hiányát, s bennünk az igazság helyett a hamisság, a szeretet helyett gyűlölet nyilatkozik meg - bár hitük nekik is van, mert rendíthetetlenül megtesznek mindent azért, hogy fehéret feketére fessék, félretéve a valóságot, mindazt, ami valójában történt. Mintha a hamis szó minden felett állna. Ám ez csak az ember teremtette illúzió. Az önámítás pedig véges. A valótlanságot legyőzi a valóság maga. A valóság ekképp az igazság, amit rossz és hamis szavakkal sohasem lehet felülírni. 

      Nem tudom. Nem érem el. Az elindulás. Tudom. Elérem. A megérkezés. A kettő között hosszabb vagy rövidebb út  és idő telik el, hol olykor rozsdásodik a lélek, mert érti, hogyan próbálják a világot fehérről feketére festeni, és közben szavakban éppen ennek az ellenkezőjéről beszélni, mert az önigazolás kényszere nagy - kényelmetlen és kellemetlen az embernek önnön gonoszságával szembesülni. Egy ilyen közegben kell mégis az álmod megvalósítani. Az álmod, hol helyén van az igazság, a szeretet és a hit, hol csak alkotni szeretnél lendületesen tiszta lélekkel, hol a munka és a kitartás valóban gyümölcsöt terem. Higgy abban, hogy igenis ez a valóság, és meglátod, hogy a többi semmivé lesz!  Azt mondva lelkesen: Igenis elérem!