Óceánjáró

Van egy hatalmas hajó, mely járja az óceánt. Szélsebesen szeli a hullámok habját, embereket gyűjtve egybe, hogy elvigye őket a túlsó partra. A túlsó partra, mely a látóhatáron kívül van, s csak a hit szemüvegén át látszik, hogy létezik az úti cél.

Az óceánjáró hatalmas és tekintélyt parancsoló. Azt hiszed, elsüllyeszthetetlen Kettős fenekű hajótest, tizenhat vízhatlan falú rekesszel. Rettenthetetlen tűnik a hajó acélteste. Ki feljut a fedélzetre, biztonságot érez. Van tudás, amely megalkotta ezt a csodát. Van kapitány, ki bölcsen irányítja a hajóját. Ki feljut a fedélzetre, odabízza az életét, hisz csak egy utas, és vágyik a túlsó partra.

A tökéletesség mítosza azonban csak illúzió, mit porrá is zúz az út. Pedig minden olyan szépen indult… Az óceánjáró emberi kéz alkotása, s gyengék a szegecsek a hajótestet burkoló lemezeken. A kapitány, az elsőtiszt is halandó, ítélőképessége változó. Mintha minden rendben lenne, de a hajó gyorsabban halad, mint kellene. Az árbockosár ugyan nem üres, van benne őrszem, de messzelátója nincsen. Szemét meresztve csak az látja, ami éppen van, és a jéghegyet nem.

Éjszaka van. A csillagok ragyognak. Hatalmas sötét folt rajzolódik ki hirtelen. A vészharang megkondul háromszor. Fordulatot vesz az óceánjáró, de a végzetes találkozást kikerülni nem lehet. A látszólag kicsiny jéghegy a hatalmas óceánjáróval szemben. Rázkódás, morajlás. Riadó. Majd sorakozó a mentőcsónakokhoz. Hol a nőknek és a gyermekeknek jut hely, és a 2206 utasból 705 menekül meg. Ida Straus nincsen a túlélők között, mert a férjét választja, és nem száll csónakra: „Sok-sok éve élünk együtt. Ahova te mész, megyek veled én is.” A zenekar is játszik tovább a hit rendíthetetlenségével kitartva a süllyedő hajón:

„Közelebb, közelebb, Uram, hozzád! Boldogan ölelem keresztedet át.

Édes lesz az nekem, hisz te fogod kezem. Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Ha vándorutamon a nap leszáll, Nyugtot fáradt fejem csak nálad talál.

Álmomban rebegem, ó emeld a szívem: Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!...”

1912. április 14-én 2 óra 20 perckor az óriás óceánjáró a tengerbe veszett.

„Közelebb, közelebb, Uram, hozzád!” – hangja szólalt meg utoljára, és a közelség eljött mindenkinek. Kinek a hullámsírt hozta, kinek egy új kezdetet, mert egy ilyen tragédia után az életet ugyanúgy folytatni nem lehet.

Volt egy hatalmas hajó, mely járta az óceánt. Szélsebesen szelte a hullámok habját, embereket gyűjtve egybe, hogy elvigye őket a túlsó partra. Az óceánjáró azonban elsüllyedt. Idejekorán és váratlanul. A sokak közül kevesen folytathatták a megkezdett utat. Másképp, más emberként, mint korábban, remélve mégis, remélve töretlenül, hogy elérik a túlsó partot – már nem az óceánjárón, hanem a JóIsten karján, mert a Jéghegy mindent  megváltoztatott.