A vihar

A hegyek felett fekete felleg tornyosul. Beborít mindent. Mintha éjjel lenne, holott nappal van, mégis sötétség borul a világra. Szélvihar zúg, mi betölt időt és teret. Örvénylik körülötted minden. Csak állsz, és szemléled, mi történik Veled. Mintha az elemek fegyvert ragadtak volna. Égi háború dúl. Villámok cikáznak, és hevítik a levegőt. Nagy robajt hallasz, az ég mennydörög. Az eső elered. Zúdul, zúdul Rád a víz. Levegő után kapkodsz először, s szaladnál a robaj elöl. De nyílt a tér, nem mehetsz sehova. A vihar tombol, és Te csuromvizes vagy. Rettent a hangzavar, és a szélvihar, amiben Benne vagy. Úgy érzed, mintha egy felhőtölcsér lenne a lakásod, mely hirtelen felemel a földről, melyhez annyira ragaszkodsz. Először azt mondod, hogy kifordult a világ négy sarka, semmi sem az, aminek gondoltad - pedig a természetnek csak a valós arca mutatkozik meg. A lábad alatt már nincsen talaj, csak a levegő nagy sebességű áramlata.

       A vihar úgy játszik Veled, mint a gyermek a kedvenc játékszerével. Vagy talán még sem, mert abban van szeretet. Itt úgy érzed, mintha árva, védtelen és kiszolgáltatott lennél.

       A vihar erős, tépi tested, zúzza lelked. Csak a könny zápora sűrűbb az esőjénél. Mikor azonban kiszárad a szemed, és légáramlat hatalmas súlya szálkásítja izomzatodat, könnyűnek érzed magad. Könnyűnek, mintha csak egy viharmadár lennél a felhőtölcsér rejtekében, hol zúdul az eső, csattog az ég, és mindenki fél.

       A vihar szárnyára vesz, és úgy érzed, mintha repülnél. Vért könnyezve ott találod magad a fekete fellegek között, hol csak sötétség honol. A Nap immár száműzött és idegen. De Te mégis itt vagy a magasban, másként, mint megálmodtad. De mégis szállsz a magasban. Érzések és gondolatok kavarognak a lelkedben, és csak ez számít Neked, nem az, amiben vagy.

Gorkij sorai életre kelnek, és lüktetnek a szívedben:

„Tajtékzó, vad tenger felett

szél hajszol kósza felleget.

Felhő alatt, tenger fölött,

mintha sötét villám volna,

büszkén száll a Viharmadár.

Szárnya olyankor hullámot ér,

máskor nyílként fellegbe fúr,

és a felhők hallják hangját,

harsány, bátor hangja boldog.

Mert dalában vihart áhit!

Bús haragját, szenvedelmét

s reményét a győzelemben

hallják hangjából a felhők.

Sirály surran el sikongva,

riadt szívét nyögve rejti

tengerhullám hűvösébe,

mert remeg, fél a vihartól.

Dunnalúdnép is kiáltoz,

de az élet szent harcában

nem érezhet üdvösséget,

villámlástól visszaretten.

Balga pingvin lomha teste

sziklák közt megbúvik gyáván.

Csak a büszke Viharmadár

szárnyal merész ívben ott fenn,

tengerár felett a légben.

Mind alantabb s egyre zordabb

felhő tornyosul az égen,

s zúgva tör a tengerhullám

villámfények magasába.

Mennydörgés közt tajtékozva

reng a tenger, küzdve széllel.

Most a szél erős marokkal

felragadja víz hullámát,

és haraggal dobja vissza

sziklakőre – pozdorjává

törve össze szín-smaragdját

Viharmadár büszkén szárnyal,

mintha sötét villám volna,

olykor nyílként fellegbe fúr,

szárnya víz hullámát tépi.

Ott suhan, mint zordon démon,

vihardémon...száll sötéten,

most kacagva, majd zokogva...

fellegek fölött kacag most,

örömében zokog máskor.

Mindentérző démon - érzi:

fáradóban a vihar már,

tudja jól, hogy nem sokáig

takarja a napot felleg,

nem soká takarja már!

Szél süvölt...és mennydörög még,

kékes lánggal tündökölve

száll a felleg víz tükrére.

Tenger fogja fel a villám

nyílvesszőit és eloltja.

Tűzkígyóként felcikázik

víz tükrében, majd elvész a

villám vakító visszfénye

-Vad vihar jő nemsokára!...

Viharmadár hangja szól így

villámlások közt merészen,

zúgó tengerár fölött is

győzelemnek prófétája:

-Jöjj, vihar, s légy még erősebb!” (Makszim Gorkij: A viharmadár)

       Megérted, hogy a vihar célja, hogy az élet titkát felfogd, és túlláss a rózsaszín, köd festette álmon. Lásd a valóságot, és így légy ember. Ember, AKI a jóba vetett hitét a fekete fellegek között sem veszíti el, és repül, mint egy madár, mégha nem is így álmodta meg a magaslatra jutást. S kimondod bátor, nyílt és őszinte szívvel: - Tűzkígyók és nyílvesszők között is repülök, és keresem a Napot. A Napot, amiről tudom, hogy a sötét fellegek felett ragyog.