A csendkúra

„Az öregek, a régiek tudták még, kell, hogy időt szakítsunk magunkra, önmagunk és az egész teremtett világ megfigyelésére. Tudtak figyelni, tudtak várni, tudtak csendben lenni. Ismerték minden földi és égi feladat pontos helyét, idejét, s ha elbizonytalanodtak olykor-olykor, vártak és befelé hallgatóztak.” (Schaffer Erzsébet)

Az emberi élet tartalma pillanat. Az ember az életét mégis öröknek és végtelennek érzi, mintha az sohasem érne véget, és az örök életre kellene berendezkednie. A lélek sugarát a jövő foglalkoztatja csupán, és az ember nem is él igazán. Csak fut, fut előre, balgán, ostobán. Vágyakat, ábrándokat kerget, lélek szülte terveket. A buzgalom nagy, a szív akarása olyan, mint egy duzzadó patak. A lélek lüktet, és az ember megy, megy lankadatlanul előre. Életének minden perce megvalósított pillanat. Mégis folyton ürességet érez, és legszívesebben csendkúrát venne, mint mostanában egyre többen, kizárva az élet zaját, zsivajjal teli forgatagát, elvonulva egy erdőbe, vagy csak szobába húzódva vissza, hol a lélek a Teremtő Istennel valóban kommunikálhat. Hol a szív megnyílhat, és tiszta hangon dalra fakadhat, örülve a létezésnek, amiben része van.

Ha megállsz, és csendkúrát veszel, hol nem lüktet a lelked, hol nincsen külső zaj, zsivaj, zsongás és színes forgatag, talán csak egyszerű szoba, vagy az erdő fáinak egybefonódó bozótosa, megérted, hogy az élet igazi ízét a megélt pillanat adja. A megélt pillanat, amiben testestől-lelkestől benne vagy. Mikor a fák ágainak neszét is meghallod, mikor a madarak éneke a dalod, mikor a fűben mászó bogarakat is meglátod, mikor az Égen szálló felhőket is számon tartod. Kitágul előtted a tér, és Lélektől lelkesített ember leszel, ki örül a megélt pillanat minden másodpercének. S másként térsz majd vissza saját életed ritmusába, hol lüktetni és hajtani fog újra a lelked, hisz jövőd a kezedben. De tudni és érteni fogod, hogy a megélt pillanat életed minden perce közül a legszebb, és ez az, ami egészen a Tied. A megélt pillanat, amikor gyermeked a karodban tartod, s talán még szó és hang sincs, csak az egymásra néző szempárotok, és mosollyal rajzoljátok fel az Égre a Napot. A megélt pillanat, amikor az számít, akivel együtt vagy. A gondolata, az érzése, a szívének rezdülése. Nincsen felszínesség, csak mélység, hisz itt terem meg csak az egyet- és az együttérzés. S megérzed, hogy a másik is olyan ember, mint te vagy, egyedi és megismételhetetlen, és micsoda kiváltság, hogy a másikhoz lélekben is közel lehetsz. Ha ezt megérzed, bántani, gyűlölni sem vagy képes. Az igazi szeretet lélekcsendje már a Tied.