A lélek hangja

 A lélek hangja megcsillant, amikor szeme rám mosolygott. Bár szégyenlősen el akarta rejteni, hogy ne vegyem észre. Nem mondott semmit, de a tekintete megüzente, hogy mennyire boldog, és jólesik neki az, ami a fénylő napsugárból neki jut.

    Csendes kislány, ki többször hallgat, mint beszél. Szereti magában őrizni az érzéseit, ám vannak pillanatok, amikor kinyílik, mint egy virág, és beszél, kibeszéli megannyi benyomását, gondolatát, boldogságát és bánatát. Kinyílik, mint egy virág, ha csak ketten vagyunk, és minden háborítatlan, így teljes nyugalomban tudunk a múlt és a jelen történéseinek az elejére és a végére járni, helyre tenni mindent, azért küzdve, hogy megértsük miért ilyen világ, miért van benne annyi összevisszaság, zűrzavar, miért több a rossz, miért kevesebb a jó. Ezek a beszélgetések a legszebb pillanatok, neki és nekem is.

      A lélek hangja megszólal, amikor beszél hozzám, beszélget velem. Ám a legemelkedettebb pillanat az, amikor énekel. Teljesen átadja magát a dallamnak, és könnyet csal a szemembe, amikor nem beszél senki sem, csak ő, csak ő énekel. A teljes felszabadultság érzését adja át. Mintha egy tündér volna, aki egy csapásra hófehérré varázsol mindent, a tisztaság üde illata érződik csak. Eltűnődöm azon, hogy milyen jó is volna, ha valóban lennének tündérek, kik varázslatos erejükkel ugyanezt tennék, és egy szempillantás alatt harmóniát, békességet teremtenének. Nem lenne annyi széthúzás, nem lenne zűrzavar, csak az élet édes ízét érezné minden ember, és nem akarna felkavaró vihart, sem hömpölygő folyamot, nem akarna káoszt és zűrzavart, ami megfoszt téged és engem, amitől boldog lehetnék, amitől boldog lehetsz. Boldog, önfeledten, igazán és határtalanul. Édeni állapot lenne, ha minden ember tündérként élne, és saját fénysugarát fedné fel, és nem arra törne, hogy a másik fénysugarát borítsa éjszakába. Felsóhajtok, milyen szép is lenne ez, de az élet soha nem volt, és nem is lesz ilyen. Mégis vannak pillanatok, amikor eljön hozzád egy tündér, aki varázslatos erejével szórja reád az igazi fényt, megmutatva, hogy milyen is a tisztaság, az őszinteség és a harmónia. És ez a tündér most egy kislány, ki még minden szürkeség ellenére szivárványosan látja az életet, és egyszerűen csak hisz, és megmutatja, hogyan lehet őszintén, a lélek hangját dalolva élni, megüzenve, hogy többre nincsen szükség.
       Többre nincsen szükség, csak a lélek igazi hangjára, mennyei harmóniájára. Ha ezt a titkot sokan ismernék, mennyivel több tündér volna. Több tündér, pedig már látod, hogy a kevés is elég. Mert elég az, ha valaki egy nehéz órában meghallgat, és csendesen fogja a kezed. Elég, ha valaki bátorít, amikor már úgy érzed, hogy a világ oly szövevényes, hogy lassan elveszel benne. Elég, ha valaki csak tiszta lelkének sugarát szórja reád, és megerősít, hogy kiderül majd minden, s fényárban fog úszni az életed. Elég egy szó, egy tekintet, és érzed már, hogy egy, sőt kettő, három, négy tündér ismét a földre érkezett. S megérted, hogy a tündérek valóban léteznek, és nem is kell belőlük sok.
       A lélek hangja megcsillan, amikor a másik szeme reád mosolyog, és csak a szeretet ölt testet. A boldogság egyszerűen megszületik. Napfényes utána minden perc, óra. Nem azért, mert a világ kiismerhető lett. Nem azért, mert kevesebb lett benne a sötétség ereje, hanem azért, mert az örvénylő sötétség között egy tündér lelkének hangja megérintett. Egy tündér, egy kislány, egy barát, és hirtelen kivirágzik minden benned, és te is énekled, továbbadod a lélek hangjának tiszta dallamát.