Az élet és a halál egyformán eljön, előzetes meghívás és köszönés nélkül. Mindkettő betoppan, és nem jelentkezik be. Bár olykor azt érzed, hogy tehetsz értük. Mintha az élet ajándéka felől dönthetnél, pedig nem. Az életedet csak kaptad. Ajándék, hogy élhetsz. Ajándék az is, ha gyermekeknek örülhetsz.
Az élet és a halál egyformán eljön, előzetes meghívás és köszönés nélkül, nem jelentkezik be. A halállal azonban vége szakad a kapott ajándéknak. Ha racionálisan szemléled, keresed a magyarázatokat, hogy miért és hogyan érkezett, miért éppen akkor vette el azt, aki oly kedves volt neked. Ám ha már a magyarázatoknál tartasz, rájössz, ugyanúgy a halál érkezése lehetett volna hamarabb is, és később is, és másképp is. Leírni le lehet, hogy mi is az elmúlás, de összerakni a sok részletet, hogy mi vezetett éppen akkor az élet elveszítéséhez már nehezebb, és már-már lehetetlen. Mert mindig ott van, hogy mit lett volna, ha nem ez és ez történik, játszódik le, akkor ma is együtt lennétek, és együtt örülnétek az életnek. A mi lett volna ha, csak a képzelet játéka. Ám olykor jó egy kicsit elidőzni abban, hogy mit lett volna, ha most is élhetne az, aki már nincsen jelen az élet színpadán. Hogyan folytatódott volna a közös utatok, és a te életed miben lett volna más, ha veled marad, és nem szólítja el a halál?
Felsóhajtasz, mert sokszor vágytad az elmúlt évek alatt, bárcsak újra láthatnád, bárcsak tükröződne előtted égkék szeme, bárcsak hallanád hangját, ami maga a biztonság. Vágytad, hogy bárcsak elmondhatná, hogy mit érez, mit gondol, és mit tanácsol. Vágytad, hogy veled legyen, hogy együtt nézzetek szembe az élet küzdelmeivel. Vágytad, mint magára maradt gyermek, akinek még felnőtt fejjel is kell az apai tanács, szó, mert nélküle oly árva vagy. Vágytad és vágyod, hogy bárcsak ma is itt lenne, és az élet oly egyszerű lenne, ahogyan azt gyermekkorodban megélted. Ám eljött egykor a halál, meghívás és köszönés nélkül. És nem kérdezte meg, hogy készen álltok/ állsz-e?
Úgy érzed, hogy a halál idő előtt érkezett, s ez még évek múltával is fájdalmasan hasít beléd, és az idő múlása minden, csak nem igazi gyógyír. A veszteség érzése megmarad. Ám érzed azt is, hogy mióta ő elment, mégis veled maradt. Mindig ott volt és van azóta is lelkedben a hangja, mintha beléd íródott volna az egész lénye, és azzal, hogy az ő életének fénye kihunyt, a tied kétszeres erővel kezdett egyszerre világítani a világban. A világban, amit sötét és kiismerhetetlen rengetegnek érzel, és nehéz eligazodni benne. Érzed, hogy az vagy, ami ő volt. Mintha ugyanazt a szívet kaptátok volna. Ám most már csak a Te szíveden dobbanhat meg az ő szíve. Nincsen itt, nem fogja kezed, de belül mégis ott van közelsége, szeretete és védelmező ölelése. Szavadban tükröződik az, amit megfogalmazott volna a jelenben. És már távolinak tűnik az árvaság érzése. Bár míg élsz, mindörökre árva vagy, szárnyaszegett fehér galamb.
Az élet és a halál egyformán eljön, nem jelentkezik be. Így felkészülési időt nem is hagy az embernek. Látszólag nem. De aztán rájössz, hogy mégis. Mert az idő, amit ő élt, és amit te most is élsz, felkészülés. S amikor eljön a halál miatti cezúra, akkor döbbensz rá, hogy eleget élt ahhoz, hogy soha ne veszítsd el őt, és érezd mindig a lelkedben azt, aki ő volt.
Az élet és a halál egyformán eljön, nem jelentkezik be. Tudomásul venni az egyiket könnyebb, a másikat már sokkal nehezebb. S az idő múlása minden, csak nem segít neked ebben. Mégis megtalálod az egyensúlyt, ahogyan a kötéltáncosnak is sikerül az ég és a föld között vékony kötélen egyensúlyozva. És úgy élsz, hogy gyerekeid se rettenjenek meg, ha az élet és a halál érkezéséről kérdeznek. Neked úgy kell választ adni, ami a szavakon túl segíti őket abban, hogy megértsék, hogy akik elmennek, meghalnak örökséget hagynak. Olyan örökséget, aminek gazdagsága az élményekben és a szeretetben van. Olyan örökséget, aminek értéke a tiszta tekintet sugárzása. Mesélsz a múltról történeteket, amiben újra és újra megszólal elment édesapád hangja, és a megelevenedő történetek között mindig ránéztek a fényképére, ami a falon van. A fényképére, ami lehet, hogy már megsárgult, de a tiszta tekintete semmit sem kopott, és ma is reátok mosolyog.
Az élet és halál egyformán eljön. Nem jelentkezik be. Az élet megajándékoz, a halál elvesz. De megmarad örökre a hang, a szó, a szeretet és a tiszta tekintet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése