Elengedni

Elengedni valamit talán a legkönnyebb feladat egyike, úgy érzed. Az élet azonban rácáfol erre. Mert annyi mindent szorítasz és fogsz, a jót és a rosszat is. Mert annyi minden tapad hozzád, a jó és a rossz is.

A jót magadhoz kötnéd, mert arra vágysz, hogy otthont találjon nálad. Nem elengedni, hanem marasztalni akarod. Hisz nincsen annál csodálatosabb érzés, amikor a szeretet, a békesség és a jóság harmóniája átjár, amikor minden a helyén van.  Mintha minden tökéletes lenne. Mintha, de töredékes a pillanat. Mert a jóra rávetül a rossz árnya. Talán mindig így volt és mindig így van, még akkor is, ha csak virágos arcát látod a pillanatnak. Ám a rosszban is a látod a jót. Nem csak annyit, hogy a rossznak felfedezed az értelmét és célját, hanem a rossz mellett sem felejted el észrevenni a csodát, mindazt az áldást, aminek örülhetsz. Lehet, hogy életed folyama nem olyan irányt vett, amit szerettél volna, amiért  küzdöttél, hisz másként rajzoltad volna meg a jövőt, ha a tényleges irányítás a kezedben lett volna. Mégis, amit átéltél az formált azzá, ami ma vagy, és talán ezért veszed észre a hétköznap egyszerű csodáit. Amikor együtt ülitek körül az asztalt a családoddal, s  te leteszed a tányér mellé a kanalat. Csak nézed őket, és gyönyörködsz bennünk, és lassan már el is felejtesz a szádba falatot venni, mert annyira betölt a pillanat. Érzed, hogy bár sok mindent vesztettél, mégis gazdag vagy, hisz négy csillogó szempár ragyog reád és szeret feltétel nélkül. Ezt a pillanatot nem engeded el,  őrzöd a szívedben, és felidézed mindig, amikor oly hosszúra nyúlik a fáradsággal teli nap,  vagy az óra egymás nélkül. 

A jót magadhoz kötöd. Nem engeded el, s beleburkozol különösen is, amikor a rossz sokasodik meg. Amikor a nap éjszakává válik, és a fájdalom ott dobog benned bárhol is vagy, bármit is teszel. Még ha a mosoly kiül is az arcodra, a rossz ott van a gondolataidban. A felszabadultság érzését már nem ismered, nem tudsz önfeledten örülni az életnek. Mintha évtizedeket öregedtél volna pár év alatt a lelkedben, és úgy érzed, hogy neked már nem tudnak újat mondani, aztán kiderül, hogy mégis. 

A rossz nem tágít, kötődik hozzád, még akkor is, ha részedről ez a kölcsönösség nincsen meg. A rosszat Te szeretnéd elengedni, mintha csak égbe szálló léggömb lenne. Átélni a csodát, hogy a rossz volt és nincsen többé. De nem lehet. Mert a rossznak súlya van. Lent marad, és azon munkál, hogy lehúzzon téged is. Ha csak a rosszra figyelsz azon kapod magad, hogy arra koncentrálsz csupán, hogy talpon maradj, és nem arra, hogy előre haladj. Mintha csak túlélned, és nem megélned kellene a saját életedet.

De mert olyan ember vagy, aki a jót nem engedi el, a jó és a rossz kiegyenlítődik. Sőt a jó lesz hatalmasabb, mert teljesen hatalmába kerít, és átadod magad teljesen neki. Az átélt öröm boldogságát érzed, és az álmaid varázslatos ereje felemel, és visz előre. Azon kapod magad, hogy előre haladsz. Nem túléled, hanem megéled a saját életedet. Pedig a rossz nem száll fel az égbe, de megtanulsz vele küzdeni, és elfogadni azt, hogy a rosszat nem lehet elengedni. Mert az ember élete olyan, hogy mindig van benne jó és rossz is. Rossz, ami ezernyi alakban mutatkozik meg, és mindig másképp keserít meg. Ám a jó mindig egyforma. Nem változtatja formáját és alakját, csak van. Csak a jóság és a szeretet kap benne helyet.

       Elengedni valamit valójában az élet egyik legnehezebb feladata. A rosszat nem lehet elengedni, mert ragaszkodik hozzád. A jót pedig te nem engeded el. Mert ha a jót elengednéd mit is érne az élet, az életed…