Senki nem mondta, hogy a hajnalt szikrázó napfény követi mindig, és nem zúdul rád az eső, mennydörgő hanggal a fekete felhők alatt. Senki nem mondta, hogy nem lesz zuhatag, de azt sem, hogy te nem foghatod a piros esernyődet, még ha a víz utat is talál hozzád, és a vállad, kezed és a lábad elázik teljesen.
Senki nem mondta, hogy a mosoly olyan ajándék, amit nem tudsz elveszíteni. Mert vannak pillanatok, helyzetek, amikor a szív didereg, és a lélek vacogva menedéket keres, és nem tudod, képtelen vagy akár egy halvány mosollyal is feloldani a beléd költözött mélységes fájdalmat. Csak a fájdalom van és te. S a felfoghatatlannal küzdő miért kérdésének tehetetlen érzése. Mintha nem lenne tovább, nem lenne következő pillanat. Következő pillanat mégis van, ami ugyanúgy mázsás súllyal nehezedik rád, és ezzel a teherrel kell élned, élned tovább. A jelen perceit összeméred a múlttal. Már-már azt érzed, hogy neked a felhőkből több jutott, mint a fényes napok sorából. Megdobbannak benned az emlékek, melyek azzal szembesítenek, hogy mennyi boldog percben volt részed, és igen volt olyan időszak az életedben, amikor felnőttként gondtalan kisgyermekként élhettél, és a földi mennyország folytonossága volt a tied. A folytonosság azonban egy pillanatban kettéhasadt, megrendült a föld a lábad alatt. Senki nem mondta, hogy ebben részed lesz, és azt sem, hogy nem. A rossz a meglepetést szereti, váratlanul érkezik. De ki is várná az életébe a rosszat? Jót remélsz, hiszel a csodában. A jóba vetett bizalom minden rossz ellenére határtalan.
Senki nem mondta, hogy higgy a csodában, mégis hiszel. Bár furcsán hangzik, hogy a szenvedés fájdalma még inkább a csoda-hitedet erősíti, és ad neked elegendő erőt is. Élesíti a látásodat, és az események összefüggéseit és üzenetét végre megérted. Két lábbal állsz az eső áztatta föld porában, a sárban. Ami azonban csak egy külső körülmény, és nem a lényeget hordozza. Mert a lényeges kérdés az, hogy a nehézség ellenében tudsz-e továbbra is bízni, hinni úgy, ahogyan eddig?
Hiszed, reméled, hogy a földi mennyország visszatér hozzád. S a napok egymásutániságában lépésről lépésre változik a pillanat, és a jövő, amiben hiszel, egyre közelebb van. Elgondolkodsz azon, hogy a távoli jövő felé tekintve mennyi feladat vár még reád. De azt is látod, hogy mindig a jelent kell hangsúlyosan megélni, tenni azért rendületlenül, amiben hiszel. Minden cselekedet, amit hittel viszel véghez, boldogsággal tölti el a szíved. A bánat és az öröm karöltve jár, a gyom mellett mindig van hófehér virág az utadon, ami neked illatozik. Már vannak pillanatok amikor azt érzed, hogy a földi mennyország töredékesen a tied lett. Van ugyan szenvedés, nehézség, de öröm is, szívedből felfakadó boldogság, és ott dobog a csoda-hit benned, ami minden rosszat felülír. Az események új értelmet nyernek, és elszakíthatatlan összeköttetést eredményez számodra az Éggel.
Soha senki nem mondta, hogy higgy a csodában. Nem is kellett, mert ez a maga természetességével a tied. A részed. Az eső pedig hirtelen eláll, s a piros esernyőt kézben tartva egy vízesésnél találod magad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése