Ami időtálló

Míg élsz, keresed azt, ami időtálló, ami örök. Nehéz dolgod van. Mert minden, ami van, egyszer elmúlik.  A virág kivirul, azután elhervad. A szék, amin ülsz, megkopik és inogni kezd. Az asztalon a terítő foszlani kezd, és egy idő után le kell cserélni.  Ami létezik, egyszer csak elmúlásba hajlik. S a régi helyét újjal kell betölteni. Rossz érzés ural el, mert búcsút kell venni a hervadt virágtól, aminek virága korábban annyi örömet adott. A székhez is ragaszkodsz, inkább javítgatnád, mintsem kidobnád, mert annyi emlék fűz hozzá. A megsárgult, lyukas terítőre nézel, és eszedbe jut hányszor ültétek körbe, mikor még szép volt minden, s ha megválnál tőle, úgy érzed, hogy oly sok érzés, gondolat veszne el vele. Mintha a valóság múlandó darabjába költözne be az érzés örökkévalósága. 

Míg élsz, keresed azt, ami időtálló, ami örök. Kezedbe veszel egy régi családi képet. Egy képet, ami a múlt lenyomata, és mégis úgy érzed, mintha most készült volna rólatok. Nézed az arcokat, azokét, akiket már a valóságban soha többé nem láthatsz, mert az életük elmúlt, és már nincsen, nem lehet több közös pillanat. Mégis, amikor a képet fogod, úgy érzed, mintha most is és örökké Veled lennének. A kép nem lenyomat, hanem a valóság maga. Pár pillanatig átadod magad e csodának, azután a hiányérzet villáma csap beléd. Mennyivel több lehetne az élet, ha a kép valóban most készült volna el, és aki volt, ma is itt lehetne melletted.

Míg élsz, keresed azt, ami időtálló, ami örök. Kereső pillantásaid közt a családodat és a barátaidat látod. Azokat, akik a jelenben itt vannak Veled, és érzed, hogy holnap sem lesz másként, mert közös a gondolat, az érzés és a szeretet, ami kibírja a gyűrődéseket. És a legfontosabb kapocs közöttetek az, hogy sohasem akartok, sohasem adtok egymásnak rosszat. Valóban van egyenlőség, valóban van őszinteség, igaz és tiszta szív. Ez már utópisztikusnak hangzik, de mégis igaz.  Bár hozzá kell tenni, hogy az élet teljességéhez mérve lehet, hogy az igazi összetartozás csekély mennyiségű a felszínes és a hamis kapcsolatokhoz képest. De a sok rossz mellett, az igazi kapcsolat mégis létezik. Nem is kell belőle sok, elég a kevés, a kevesebb is. Mikor azon tűnődsz, hogy mi az időtálló, mi lehet az örök? Akkor érted, érzed, hogy az igazi, a feltétel nélküli, a szeretetben fogant kapcsolatok az időtállóak, hol nincsen és nem volt soha sem érdek. A rossznak, nehéznek mondott élethelyzet vagy állapot az, ami megmutatja az igazi kapcsolat fényét, csillogását és azt, hogy az igazi kapcsolat, barátság a mulandóság törvényének ellene mond. Ami pedig elmúlik, megszakad - mert van olyan kapcsolat is - az sohasem volt igazi, mert a legfontosabb hiányzott belőle az őszinte szeretet.

Míg élsz, keresed azt, ami időtálló, ami örök. S megtalálod a másik emberben: a párod,  a gyermeked, a barátod igaz szívében. Abban a szívben, ami nem kavar felesleges vihart. Abban a szívben, ami megingathatatlanul és erősen áll akkor is, ha mások kívülről támasztanak vihart. Ti csak fogjátok egymást kezét, egymásban fedezve fel az örökkévalóságot. 

       Míg élsz, keresed azt, ami időtálló, ami örök. Nincsen nehéz dolgod. Mert az igaz szívet megtalálod, vagy egyszerűen csak az talál Reád, és semmi sem választhat el tőle. Megélni ezt, az élet igazi ajándéka. Továbbadni ennek az örömét, az életed csodálatos lehetősége. Továbbadni minden örökkévalóságot kereső embernek, hogy az őszinte szeretetnek nem lehet útját állni, nem marad parlagon sohasem a szív. A virág örökké bontja a szirmát a hófehér terítővel borított asztalon, és a régi, ütött-kopott székeden  ülve, a régi fényképpel a kezedben, barátaid körében, egyszerűen a szeretet illatában, az örökkévalóság csodájában lélegzel.