Olyan sok tragédiával szembesülünk. A halál oly közeli, mint maga az élet. Mégis az
embernek az lehet a benyomása, mintha védettséget élvezne a halál ellen. Mintha
kivétel lenne alóla, és őt nem érhetné utol a végzete. Egy tragikus
buszbaleset, egy gázolás, egy hirtelen rá törő betegség, egy egyszerű
rosszullét, melyből már nincsen kiút. Az ember úgy érzi, mintha ez ellen lenne
védettsége. De valójában nincs. Tudjuk, de nem hisszük el. Pedig van
figyelmeztetés, hogy az élet, az életünk egyszer véget ér. Bár azzal előre
sohasem lehetünk tisztában, hogy mi fogja jelenteni a végzetünket, és mi
következik a halál után, miután a szívünk nem dobban már.
A Biblia azt tanítja, hogy lesz feltámadás,
végítélet, és a jók – mondjuk most így leegyszerűsítve – Istenhez jutnak és
megismerik az örök életet. Aki keresztyén, az komolyan veszi ezt. S igyekszik a
krisztusi szeretet és jóság jegyében élni. Nem úgy, hogy úgy beszél, mintha
Krisztus követe volna, hanem úgy is cselekszik, mintha Krisztus kinyújtott
karja volna. Tele van szeretettel, jósággal és irgalommal. Nem fizet a rosszért
rosszal, és még lehetne sorolni, mit és hogyan tesz. De talán nem szükséges.
A fontos az, hogy tisztában legyünk
azzal, hogy tétje van annak, hogy miképpen élünk, milyen a szívünk és a lelkünk
valósága. Minden nehézség és megpróbáltatás ellenére én ma is azt vallom, hogy
a jó gyümölcsöt fog teremni. Már itt a földi életben is. Aki jó lélekkel és
szívvel halad előre, mondhatjuk úgyis, hogy Krisztusban való hittel, annak lesz
hatása és eredménye. Még akkor is, ha mást mondanak, mint ami valójában van. Lehet
letagadni, eltagadni, attól még a jó jó. Csak az emberi szó festi át másra.
Ahogyan Krisztus esetében is történt. Elég csak arra gondolni, hogy mit tett és
mit mondott messiási küldetésének három esztendejében és mindezt miképpen
állították be, mikor perbe fogták, elítélték és keresztre küldték. Jézus
szolgálata minden emberi fondorlat ellenére még 2000 év után is fénylik és
hatással van. Hatással arra is, aki csak olvassa mindazt, amit a Biblia ír
róla.
Mit
jelent ez számunkra? Egyszerűen azt, hogy lényeges az, hogy milyen az életünk
lelki tartalma és minősége. Lényeges, mert csak a jó, a krisztusi lélek halad
előre és terem gyümölcsöt. A lehetőség az ilyen ember előtt mindig kiszélesedik,
megsokasodik. Még akkor is, ha már emberileg nézve azt gondolnánk, hogy
elfogyott körülötte a levegő és beszűkült minden. Azután mégis megtörténik a
csoda, és kinyílik minden, és az ember szépen és könnyedén halad előre.
Könnyedén, miután megszenvedte már a krisztusi útját.
Nem biblikus, de számomra mégis sokat
mond az indo-iráni vallásos elképzelés, amely szerint az ember énje (dáená) a
halált követően átkel egy hídon. A híd a világ közepén található, ami összeköti
az Eget és a Földet. A jók és a gonoszak szétválogatása vagy a híd előtt vagy a
bejáratánál történik. Az átkelés a hídon már maga az ítélet, ugyanis a híd az
igaz ember lába alatt kiszélesedik, de ha istentelen közeleg, olyan keskeny
lesz, akár a borotvapenge.
A gonoszok lába alatt egyszer elfogy út,
semmivé lesz, nem jutnak előre. A jó emberek előtt azonban kiszélesedik, és nem
várt lehetőségek haszonélvezőivé válnak. Ez igaz a földi és az eljövendő
életre. Mert csak a jók öröklik és kapják meg az életet, a gonoszok – az indo-iráni
megfogalmazás szerint – a kezdetek nélküli sötétségre jutnak.
Én nem vágyom a sötétségre, semmilyen
értelemben. Csak a fényre. De nem vagyunk egyformák. Elfogadom. Tanulom, hogy
különbözőek vagyunk. Értem, hogy van jóság és gonoszság, s milyen döntő az,
hogy az ember mi mellett teszi le a voksát, míg földi életének múló napjai nem
peregnek lesz egészen. Használjuk ki az időt, mit kaptunk! Használjuk ki a
jóra, hogy a híd egykoron majd kiszélesedjen a lábunk alatt, és ne legyen olyan
keskeny, mint a borotvapenge!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése