A szeretet a minden, a mindened

A lét peremén didereg a lélek. Fázik, vacog, mert a hideg szél a szívébe mar. Mintha a tél örökké tartana, és csak vágyott álom sugallata volna a tavasz, a derű, a lágyan melengető szellő. Sóhajtasz, egy hosszabb pillanatra a fagyos borzongás rabja vagy. Ám belülről mégis szétárad benned a melegség érzése, mintha a kikeletért kiáltó lelked ereje feloldaná a kívülről támadó szél jeges szorítását a szíveden. S feltárul előtted az élet magassága és mélysége egyszerre, és e kettő között egyensúlyozva kérdezed: Boldogtalan vagy boldog vagy-e?

Boldogtalanság és boldogság. Oly nehéz súlyú szó az egyik, és oly könnyű a másik. Mindkettőt ismered, és leginkább azt mondanád, hogy mindkettő egyszerre a tied. Boldogtalan vagy? - kérdezed hát magadtól, s a válaszod: igen. Mert a boldogtalanságot, mint kényszerű kabátot viseled. Pedig letennéd már, és örökre száműznéd, hisz álmod egy olyan világról szól, hol nincsen hideg, ahol fázni kell. Ám amikor kimerészkedsz a való világba az a benyomásod, hogy a lelki szépségnek és jóságnak hűlt helye, mintha a szeretet nem is létezne, vagy arra kényszerül, hogy rejtőzködve éljen és csak ritkán jelenjen meg. Ha kimerészkedsz a való világba a tapasztalatod az, hogy csak hideg lélekkel, metsző lehelettel élik az emberek az életüket. Ez boldogtalanná tesz, mert a metsző lehelet a szívedbe mar, és jobban fázol, vacogsz, mint amikor az utcán a fagyos szél fújja az arcod.

Boldogtalanság keresztezi utad, követ, de a boldogság bimbózó virága mégis ott van benned. S amikor kérdezed magadtól, hogy boldog vagy-e? A válaszod: igen. Boldog vagy. Mert a sokadszori kiábrándultság ellenére látod, érzed, hogy a tétova ábrándoknak mondott álmok igenis testet ölthetnek, az utópiának gondolt szeretet valóságosan jelen van az életben. Igaz mindig más alakban, de a sokféle formában mégis van egy állandóság. A tiszta fényű szempár. És a szavak, amelyek kísérik, már-már mellékesek, de mégsem, mert hitelesítik a lelket. A tiszta fényű szempár ragyogásában pedig teljesen betölt a boldogság. A legnagyobb örömben van részed, és ilyenkor ledobod magadról a kényszerű kabátot. Hisz ott van előtted egy ember, kinek lelke tisztán és őszintén mutatkozik meg, és nincsen sehol sem fagyos lélek metsző lehelettel, csak egy ember tele szeretetettel. S ott vagy te is, a lelked a maga természetességével nyílik meg, mintha csak egy virág volnál, kit életre kelt a fénylő napsugár. Minden perc táncot jár, és a boldogság beköltözik hozzád. Beköltözik, ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy otthonra lel nálad. S mivel az otthonosság állandó, tudod már, hogy hiába kelnek fel másszor a fagyos szelek, a boldogságot nem űzhetik el.
     A lét peremén egyensúlyozva kimondod derűsen a keserves pillanatoknak nekiszegezve, hogy minden csalódottság ellenére boldog vagy, mert az életedben jelen van a szeretet. És a szeretet a minden, a mindened. 
     A szeretet a lételemed, az éltető közeged. A szeretet a lélegzetvételed. A szeretet az érintés, amit adsz, az érintés, amit kapsz. A szeretet az elismerés szava, ahol számít a kezed munkája, az energiád, a lendületed, amivel a kihívásokra felelsz. A szeretet a bátorítás szava, ami meggyőződéssé teszi, hogy nincsen előtted lehetetlen, s a mélység formálta csüggedést igenis legyőzi a hit. A szeretet így lesz a küzdés lelkévé is, mely rendületlenül előre néz, s a kiábrándultságon felülkerekedve, a szép és a jó világba vetett hit ábrándjainak valósággá válásáért cselekszel, teszel.
    Milyen világ, ahol minden szép és jó? A válasz egyszerű: egyenes. Olyan világ, ahol a szeretet a legfőbb törvény, amit nem írtak le papírra, mert a szívet uralja. Olyan világ, ahol az együttérző jósághoz nem fér kétség, s az érdek hangja néma. Olyan világ, ahol az igazság nem beállítás kérdése, csak van, csak tündöklik, s mindenki fejet hajt előtte. Milyen szép is volna, ha a világunk teljességgel ilyen volna! - mondod mély sóhajtással. Ám mihelyt képzeletedben időzöl, rájössz, hogy ez a világ nincs is messze tőled. Mert benne van a lelkedben, és ha itt és most elszánod magad, és komolyan veszed, hogy a szép és jó világ egyszer eljöhet, akkor elkezdesz tenni érte. Szeretetettel.
      A szép és jó világ megvalósítása a célod. Oly nagynak látszik ez a feladat. És mégsem érzed magad ehhez elégtelennek, mert a szívedben ott van a szeretet. Befogadod, hagyod hogy átjárjon, és továbbadod. Szívből szívbe. A boldogság érzése pedig szétárad benned, minden nehézség és keserű perc ellenére. 
      A szeretet így lesz a minden, a mindened. Az elindulás, az út, a megérkezés, a perc, ami volt, a perc, ami lesz, egyáltalán maga az életed. S ha a kívülről támadó fagyos szél metsző leheletével meg is sebez, akkor a szeretet még hatalmasabb erővel védelmez, és gyógyírrá lesz neked. És képessé válsz arra, hogy a hideg széllel szemben a szeretet erejét megmutasd! Talán azt mondod most, hogy szép szavak ezek, de szinte lelhetetlenek. Valóban? - visszakérdezek. - Gondolj csak arra, hogy amikor az utcán sétálsz, és a fagyos szelek az arcodba fújnak, és dideregsz a kabát alatt, akkor még melegebb öltözettel véded ki a hideget. A rosszal szemben a rendelkezésedre álló jót teszed egyszerűen. A rosszal szemben az egyetlen igaz lehetőséged jót tenni, mert csak a jó képes arra, hogy a rosszat kioltsa. Ha nagyobb összefüggésekre tekintesz, a lelki és a szellemi valóságokat nézed, ugyanez a helyzet. Ha csak a rossz feszül egymásnak, az a végtelen harc és a fájdalom valósága, hol csak felsejlik, de nincs jelen a szeretet, és nincs egyetlen igazi boldog pillanat sem, üressé válik az élet - minek lehet, hogy kerete van, de tartalma nincsen.
       A szeretet a minden, a mindened. A lételemed, az éltető közeged. Az első pillantás reggel, és az utolsó is mielőtt becsukódik a szemed. S közötte egy-egy napod hossza, hol ugyan van fagyos szél és didergető érzés, de ezt felülírja mindig egy tiszta szempár, ami van, hogy ismerős vagy ismeretlen arcról köszön reád. És éppen akkor érkezik, ölel át, amikor szükséged van rá. Bátorít, bíztat, felemel, a nehézségek közt is boldoggá tesz. S érzed, hogy a szeretet a minden, a mindened.