Annyiszor elmondják, hogy szép szóra van szükség. Mert az segít. Azután az ember mégis csalódik. Csalódik akkor, ha a szép szó mögött nincsen igazi fedezet. Csak betűk összessége, és a gyakorlatban nem jelent semmi jót sem. Amíg hallod, addig hiszed az illúziót. Azután amikor a valós cselekedetek ideje jön el, akkor látod, hogy a szép szó nem jelent semmit sem. Kárba vész minden hang, amit kimondtak.
Annyiszor elmondják, hogy szép szóra van szükség. Szép szó, szép szavak - ám van, hogy csak a formája udvarias és kifogástalan, de a lehelete metsz, mint a hideg szél, még akkor is, ha mosolyog a fagy. A fagyos hangok idején nem is remélsz, hogy a szép szó segít. Érzed, hogy a szép szó már a kimondás pillanatában önmaga cáfolata.
Annyiszor elmondják, hogy szép szóra van szükség. Mert az segít. Segítene is, ha lenne mögötte fedezet, valóban ott lenne mellette az ember szép és jó lelke, szép és jó cselekedete. Talán az a baj, hogy az ember azt hiszi, hogy a szép formában a rossz is jó. Mintha a forma felülírhatná a tartalmat. A szónál nem lenne szükség többre, nem kellene a szép és jó lélek fedezete.
Annyiszor elmondják, hogy szép szóra van szükség. Zavarban vagy, mert nálad a tartalom s a forma még összhangban van. A szép szavakkal nem elfeded a valóságot, hanem kinyilvánítod. Nem csak beszélsz, hogy mondj valamit, és a szavaidban nem rejtőzik hátsó szándék. Bízol abban, hogyha szépen mondod a jót, akkor annak meglesz a haszna. Ám csalódsz. Újra és újra ismétled szépen a jót, és nem változik meg semmi. Mintha a másik ember szíve érintetlen lenne. Nem is tudod, hogy csupán a türelmed fogy, vagy a változásba vetett hited, hogy az ember elhagyhatja azt, ami rossz, és tanulhat belőle?
Annyiszor elmondják, hogy szép szóra van szükség. Ám előtte csendességre neked és nekem, hogy legyen erőd a szép szó mellett kitartani, és ne ragadjon el sem az indulat, sem a keserűség, sem a lemondó közömbösség a hiábavalóság érzésének ízét ízlelgetve. Elűzve azt a benyomást, hogy az élet körforgás, hol nincsen előrejutás. Igenis ott van benne az igazi változás.
Az élet maga a forgatag, állandóan mozgásban van, érzed. Azt is, mintha az érző szívnek nem lenne elég hely és tér. Ilyenkor megállsz. Hallod saját szívdobbanásod, miben a Lélek hangja szól, és erő áramlik szét benned. Érzed, hogy lassanként helyére kerül minden, a jó és a rossz is. A rossz is, ami valójában jelentéktelen, még ha olykor azt éreznéd is, az a hatalmasabb valóság. A rossz hatalmassága azonban csak csalóka látszat, és a látszat már nem téveszt meg. A rossz nem hatalmas, csak végtelen folyam, melyet mégis megállít egy tiszta szempár tekintete, egy tiszta szív őszinte és szép szava.
A magányból kitekintesz, egészében látva a naponkénti szavak folyamát. A csendesség áhítata ott van benned, és egy kérés, hogy ne csak szép szót várjon a világ, hanem őszinte szavakat. Sóhajtasz, mert tudod, hogy szép és őszinte szóra nincsen igény, de szükség az igen. A szükség felülír mindent. Hisz azt kell adni a másiknak, amire szüksége van, és nem az igényeket kielégíteni. A szép és az őszinte szó mindenre elég. Nem kellene térkép sem, hogy a másik ember kikutathatatlan és rejtőzködő lelkét kiismerd. Ha őszinte lenne a szó, akkor nem lenne annyi hitetés, megtévesztés, és kevesebb szívből buggyanna ki a fájdalom vércseppje. Ám a kimondott szó sokszor híján van az őszinteségnek, legfeljebb csak szép, vagy az sem. Ez azonban már nem veszi el kedvedet, mert a csend magányában helyére kerül minden szó, ami nap nap után a lelkedben kavarog. Újjáéled a remény a szívedben, mely hiszi a változást, és a megváltoztatni tudást. Újra érzed, hogy a Nap a fényével reád mosolyog, és hogy a te feladatod nem kevesebb, hogy minthogy ezt a fényt közelebb hozd őszinte és szép szavaiddal a másikhoz. Igenis feltárhatod egy szebb és jobb világ valóságát, hol a szép szavak mögött van igazi fedezet.
A magányból kitekintesz, egészében látva a naponkénti szavak folyamát. A csendesség áhítata ott van benned, és egy kérés, hogy ne csak szép szót várjon a világ, hanem őszinte szavakat. Sóhajtasz, mert tudod, hogy szép és őszinte szóra nincsen igény, de szükség az igen. A szükség felülír mindent. Hisz azt kell adni a másiknak, amire szüksége van, és nem az igényeket kielégíteni. A szép és az őszinte szó mindenre elég. Nem kellene térkép sem, hogy a másik ember kikutathatatlan és rejtőzködő lelkét kiismerd. Ha őszinte lenne a szó, akkor nem lenne annyi hitetés, megtévesztés, és kevesebb szívből buggyanna ki a fájdalom vércseppje. Ám a kimondott szó sokszor híján van az őszinteségnek, legfeljebb csak szép, vagy az sem. Ez azonban már nem veszi el kedvedet, mert a csend magányában helyére kerül minden szó, ami nap nap után a lelkedben kavarog. Újjáéled a remény a szívedben, mely hiszi a változást, és a megváltoztatni tudást. Újra érzed, hogy a Nap a fényével reád mosolyog, és hogy a te feladatod nem kevesebb, hogy minthogy ezt a fényt közelebb hozd őszinte és szép szavaiddal a másikhoz. Igenis feltárhatod egy szebb és jobb világ valóságát, hol a szép szavak mögött van igazi fedezet.
Lehet, sőt biztos, hogy továbbra is ismétlik, hogy csak szép szóra van szükség, és a többi nem számít. Ám te beilleszted az őszinte jelzőt, és ezzel változást idézel elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése