Arckép

Arc képen, festményen, fényképen vagy szoborban kiöntve, amit ha nézel, megérint az alkotás tekintete. Olyan érzés támad Benned, mintha ismernéd, ismerted volna az embert is, kiről a képmás készült. Már-már azt gondolod, hogy az emberi kéz alkotásában, az arcképben is lélek van.

Arckép. Az alkotás sokat mond, de mégsem eleget. Ha valakit meg akarsz ismerni egészen, figyelj arra, hogy a gondolatait, érzéseit hogyan öntötte formába szavakkal. Hisz kiderül, hogy miben hitt, mennyire ismerte magának, és a korának lehetőségeit, illetve korlátait. Kiderül, hogy álmodozó vagy realista. Kiderül, hogy a Lélek lángja hogyan vitte ismeretlen utakra. Kiderül, hogy mennyire értette meg századának kihívását, és az is, hogy akart-e több lenni, mint az elődei? Kiderül, hogy a rá bízottakat akarta-e többre vezetni? Kiderül, hogy adott-e  vagy elvett, felemelt-e a másikat vagy csak taposta? Kiderül, hogy segítette-e az igaz hittel való feltöltekezést, vagy a lelkeket megüresítette, és a tönkretétel lett az "igaz" büszkesége? Kiderül. Ha engeded, ha hagyod, hogy a kimondott vagy leírt szavak lelkedhez közel érjenek, és végiggondolod, helyére teszed őket.

Arckép. A közeli és a távoli múltból. Sok képmás jelenik meg előtted. Vibrálnak Benned a szavak. Ám most csak egyre összpontosítasz. Egy olyan ember arcképére, aki a XIX. században volt egy közösség csendes fáklyavivője. Ki azon töprengett, hogy a korabeli viszonyok közötti megmaradás miként lehetséges fejlődéssel. Ki nem ösztönzött mindent eldöntő ádáz harcra, hanem csak józanságra intett, még a leglázasabb napok idején is. Józanság - nagy kincs. Kulcsa a megmaradásnak és a fejlődésnek. Hisz a józansághoz higgadt bölcsesség társul, mi mindig fontolóra veszi azt, ami korábban volt a hibáival együtt, és levonja a tanulságot. E tudással felvértezve néz szembe a jövővel, és hozza meg a döntéseket.

Arckép. Szavakból, gondolatokból öntve, papírra vetve, hol az ember lelkének valós vonásait ismered meg. Arckép egy gondolkodóról, ki összegezte környezete számára azt, amit az emberi kapcsolatok világáról megértett.

"Tanuld meg az élet legfőbb bölcsességét, amihez fogsz, mindég gondold meg a végét - vagyis maradj veszteg, ne csinálj semmit elhamarkodottan, Hübele Balázs módjára, ne légy se változó hangulatok, se a divatos eszmék és áramlatok, se a lázító forradalmi ideálok és teóriák rabja. A sovány egyesség jobb a kövér pernél." "Nagy bűnt követ el a másokat ámító, a békén lévőket összeháborító." "Lélek tisztasága, erkölcs szelídsége, halandó embernek legszebb ékessége."

Az egyik legszívbe markolóbb mondata pedig ez: "Legyünk rabokból ismét emberek, ember maradjon mindig, minden körülményben." Mondta, írta jegyzőként egy olyan korban, ahol általános volt az önkényes földesúri követelés, a nemesi visszaélés és minden jogi alapot nélkülöző túlkapások sorozata. A mesés vagyonnal rendelkező nemesek nem érték be annyival, ami jár nekik, hanem úgy csűrték-csavarták, értelmezték, magyarázták a rendeleteket, hogy maguknak minél több előnyt érjenek el az egyszerű ember rovására. Ám ez a jegyző, noha a földesúri akarat és a jobbágyi szükség kereszttüzében állt, mégis kiállt amellett, amiben hitt. Igyekezett elviselhetővé tenni az elnyomott helyzetét, védve az emberek  jogait. Igyekezett a nehéz sorsúakat felemelni, a tudatlanság ellen tenni. Igyekezett az egyszerű emberek szívét, lelkét nemesíteni.

Ha végiggondolod, megérted, hogy nem a jobbágy volt igazából rab, hanem az, aki a hatalmat felette gyakorolta. Ki visszaélt hatalmával, ahelyett, hogy jóra használta volna. A jóindulat embert formáló szépségével nem ékeskedett a hatalmat gyakorlók szava. Ám a jegyző ember volt, és nem rab. Az emberszeretet áthatotta, ki szerette az életet és az embereket, és küzdött is értük, ahogyan tehette. Bár élete végén keserűen leírja: "Kinek jó szíve nincsen, csak önzést rejt keble, annak boldogságról nem lehet sejtelme."  Mégis azt érzed Bonyhay Benjámin gondolatait megismerve, hogy a környezetében lévő mérhetetlen önzés adott neki ösztönzést arra, hogy a rossz ellen tegyen. Tegyen lélekkel, igaz szeretettel.

Arc képen, festményen vagy szoborban kiöntve. Arc egy-egy könyvben, hol a képmást a leírt szavak rajzolják meg. És úgy érzed, hogy szavak szerzőjét egészen megismerted, és tanulsz tőle, erőt merítve, hogy a Te életedet, a Te korodat is fénylőbbé tedd! Azzal a kérdéssel a szívedben, hogy Rólad vajon mit mondanak a szavaid, mit a másik  számára arcképként örökül hagysz?