Fordított helyzetben

Egykor kint ültünk apukámmal az udvaron. Néztük együtt a csillagos eget, és közben Ő beszélt, én pedig kérdeztem. Mintha Ő maga lett volna a történelem. Saját útjáról szólt, félárvaságáról, melynek fájdalmát úgy hordozta, mint az éj a holdsugarat. Mert éjjel volt az, de a reménység mégsem hunyt ki szeméből, bár nehéz volt édesapja, a nagyapám nélkül.

A diákéveiről mesélt még sokat. A csínyekről, a különc kedvtelésekről. Volt ott minden: vadászat, madarászat és kutya. Lelkesen és kíváncsian hallgattam, figyelve minden egyes szóra. S a történetek végére mindig született egy bölcs tanács.

„Mindig a megoldást kell keresni!” – de sokszor mondta, és tette is. Nem ragadt bele sohasem a gondba, előre nézett és nem hátra. Bár a múlt meghatározta. Nagyvonalúságra tanított, a kicsinyességtől viszolygott, s a barátság megbecsülését helyezte mindig előtérbe. „A kapcsolatokat ápolni, gondozni kell!" – mondta derűsen.

Ma fordított helyzetben vagyok. Ma, ha nem is az udvaron, de a gangon a gyermekeimmel nézem együtt a csillagos eget, közben én beszélek, a gyermekeim kérdeznek. Most én vagyok nekik a történelem. Furcsa érzés fordított helyzetben lenni, hátratekinteni és előrenézni, a gyermekeimnek segítséget nyújtani, hogy eligazodjanak az élet szövevényes útvesztőiben, s megtanítani nekik, mi a jó, mi a helyes, a problémákat hogyan oldják meg bölcsen, az Ég Lelkétől vezérelve. Azt adom, amit én is kaptam, amire neveltek, ahogyan tanítottak, ahogyan szerettek. Ám hozzáteszem a saját életem, a hitem, mindazt, amire a JóIsten vezet és vezetett, megannyi szenvedés és nehézség között, mely gyermekeimet sem hagyta érintetlenül, hisz ezek javát együtt éltük át, s ismertük meg az élet fonákságát, a magasság után a mélységet, hol a derű könnyre vált. Eljött hirtelen, mint nyáron a vihar, és annyi maradt csak, hogy gyógyítsam a lelküket és megmutassam azt, hogy a szebb jövőbe vetett hitet nem, nem veszíthetik el. Az álmuk valósággá lehet, csak hinniük kell benne, s megtenni azt, ami rajtuk múlik. Mégis, mégis és újra nekirugaszkodni. Az nem baj, ha az élet olykor a sötétebb oldalát mutatja, s az sem, ha megbotlanak, csak álljanak fel mindig és folytassák az utat. A járdán, s nem a járda mellett – ahogyan apukám figyelmeztetett. Szorgalommal, kitartással, tenni vágyással, a jó, csakis a jó iránt elkötelezve, mert az álom és a cél az, ami éltet, vezet.

Fordított helyzetben vagyok. Apukámra sokszor, sokszor gondolok. Egyedül is kiülök a gangra, nézem a csillagos eget, s érzem, hogy Ő ma is fogja a kezem, mintha ma is élne…