7 nap 61 évvel ezelőtt, október 28. és november 3. között, mely az
október 23-án kitört forradalom akaraterejében és elszántságában nyert diadalt,
s megélte, hogy a vágyott szabadság elérkezhet, ha a nép szíve összeforr és a
testvér testvérnek ad kezet.
7 nap 1956 őszén, mi pirosló aranyként csillogott,
és a nép hitte, hogy az október 23-án való elindulásuk nem volt hiábavaló,
mikor megmutatták, hogy nem adják fel, mennek előre, vállalva a szabadságba
vetett hitüket, és többet, a hit cselekedetét, mely nemcsak álmodni mer, hanem
tenni és utcára menni. A szabadság lángja átjárta a szíveket, és egyre-egyre
többen lettek. A tömeg duzzadt, a lelkek a szabadság eszméje alatt megbátorodtak.
A Sztálin-szobor porba hullott, a magyar zászlóba szabadon kapott bele a szél,
a lyuk az első elégtétel volt a magyar nép szívén. A nép, mi védtelennek
látszott és a tekintet nélküli hatalomvágy kiszolgáltatottja volt, felállt
büszkén és ment előre, nem törődve a ropogó sortűzzel, és a szerda után
következő véres csütörtökkel. A remény lángja hatalmasabb volt. A remény lángja,
mely hiszi, hogy az igazságtalanság nem érhet célt. Az igazság győzni fog,
győznie kell, bár volt már másként a történelemben, de most nem lehet.
A lehetetlenséggel vívott küzdelemben a magyar nép
lelke eggyé lehet, és eljött 7 nap, mikor fiatal és idős egyaránt hitte, hogy a
vérrel áztatott utcákra és terekre a béke és a demokrácia beköltözhet. Hol
egyenlő lehet mindenki, hol a munkának az értéke a Tied: ha Te vetsz, Te
aratsz. Hol a gondolat és a szó szabad, nincsen béklyóba kötve, nem kell
megfelelni a Rendszernek. Hol hihetsz a Másiknak, mert közös akarat a szabadság
eszméje alatt. Ember embernek többé nem farkasa, hanem barátja, miből előrehaladás
születik az egyénnek és a közösségnek. Az álom 7 napig valóságosnak tűnt. 7 napig,
mely a menny és a pokol találkozása volt. S a 8. napon jött a szörnyű ébredés.
Szörnyű ébredés a valóságra, mely megmutatta, hogy nemzetünk véres színtere a
nagyhatalmak politikájának. A szabadság 7 napja csak a megtévesztés politikája.
Titkos alku a háttérben, majd Forgószél hadművelet a nyílt színen, mely tipor,
pusztít, rombol és gyilkol. 3300 halott.
A forradalom vereséget szenvedett. De a szabadságba
vetett hit mégsem győzetett le, mert efelett nincsen hatalma a fegyvernek, a
tanknak, sem a bitófának. S az áldozatok vére csak táplálja azt a meggyőződést,
hogy az ember szebb jövőt állítson utódai felé, hol nem csak propaganda szöveg
a szabadság, egyenlőség és testvériség. Olyan jövőt, melyben szabadon teheted a
Jót és nem a Gonoszt. Olyan jövőt, hol a boldogulás, a kiteljesedés Közös.
Olyan jövőt, hol van hitele a Szónak, és még papírt sem kell írni, mert mit
mondasz, cselekszel Őszinte és Igaz. Olyan jövőt, hol a cselvetés már csak a
regények világa, és nem kell attól tartanod, hogy hátba támadnak.
E jövő, mit Magad elé is állítasz, valóságosnak
tűnik, de olykor talán még Te is csóválod a fejed, hogy ily szép jövő nem is
jöhet. Talán igazad van. De ha hiszel mégis Ebben, a közelébe érhetsz, mert
Hitednek, jövőképednek van sugárzása, és ekképp a Másik Emberre is átragad. S
először lehet, csak Ketten vagytok, de a kettőből, négy, nyolc és sok lesz,
mert a szabadságban érzi otthon magát az ember. A szabadságban, melynek alapja
a hit, fala a szeretet, teteje a testvériség. Az ablakán pedig a megújuló
reménység sugárzik.
Ne add fel! Légy bátor, kitartó, türelmes és elkötelezett! Hisz a
szabadság Magyarországra is elérkezett, mégha évtizedek következtek is el.
Márai Sándor: Mennyből az
angyal
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
New York, 1956.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése