A nő - szerepek között

A nő a gyengébbik nem, mégis sokszor a legerősebb. Mert egyszerre nő, feleség, anya, házvezetőnő, nővér és dolgozó ember. Ezeket a szerepeket egyszerre kell végigcsinálni, és a helytállás egészen természetesen. Szívéből fakad, hogy mindenhol ott legyen teljes erejével. 

Bár könnyűnek látszik, mégsem az. Hiszen vannak nehéz pillanatok. Nehéz pillanat például, amikor reggel a tükörbe nézve idegennek látszik a tükörkép, a szemed alatt karikák sorakoznak, és nem éppen szalonképes a frizura. Nehéz pillanat, amikor azzal szembesülsz, hogy szinte semmire sincsen elég időd, felnőtt dolgokról beszélgetni nem csak tőmondatokban, és folyamatosan félbeszakítva. Nehéz pillanat, amikor a gyermeked lelkében kavargó érzések örvényében kell segítened, felkészítve őt a felnőtt életre. Nehéz pillanat, amikor látod, hogy a rend csak időleges, és amit helyére tettél korábban, ismét szanaszét hever, hiába küzdesz ellene. Nehéz pillanat, amikor a gyermeked, gyermekeid ágya mellett virrasztasz, és le kell győzni a tehetetlenség érzését, megadva, amit csak tudsz, hogy a gyógyuláshoz a gyermeked közelebb jusson. Nehéz pillanat, amikor a munkádra kell összpontosítani a minden mellett, arra, amiben csak önmagad vagy jelen, és kibontakoztathatod a benned lévő tehetséget. Nehéz a nő élete, mert egyszerre mindenhol jelen kell lennie. Kell - olyan hangsúlyos ez a szó, pedig a nő szíve, lelke nem erről szól, hanem arról, hogy a szerepekben megfogalmazott élete maga a csoda. És nem, nem cserélne egyetlen férfival sem életet, egyetlen percre sem. Mert boldogság, hogy nő lehet.

Jólesik nőnek lenni, megélni annak a pillanatát, amire kislányként vágytál. Magassarkú cipő, csinos ruha, hosszú haj. Öröm feleségként élni, hisz van társad, akivel megoszthatod életedet. Aki egyszerre a világmindenség is, mert az érzés és a gondolat találkozik. Az anyasághoz pedig nem fogható semmi. Nem élmény, hanem csoda, és az élet maga.  Az első perctől kezdve, amikor a szíved alatt a gyermeked szíve dobban, áhítattal karodba venni először, s utána átölelni újra s újra. A nehézségek  között nevelni és tanítani őket, kísérni az   óvodába, az iskolába, a különórára, majd elengedni őket, része lenni az életüknek, velük örülni, és megélni, hogy önmagadnál is jobban szereted őket.  A háztartás vezetése pedig maga a kreatív kihívás, ahol megtanulod, hogy mit és hogyan végezz el gyorsan, hatékonyan, újra és újra, de mindig új színt hozva a monotóniába.     
      A nővér szerep, amit a különféle gyermekbetegségek kavalkádja hoz felszínre, a féltő gondoskodás kifejeződése, amely meghitt szeretettel van tele. A munka pedig nem más, mint az önkifejezés lehetősége, ahol az lehetsz, amire születtél, és az alkotás vágyának a szikrája ég.

Kívülről nézve a nőről talán csak egy-egy szerep jut eszébe a szemlélőnek. Néhol  tisztelettel, néhol sajnálattal, attól függően, hogy milyen a nő megjelenése, férjezett-e vagy független, mennyi gyermeket és hogyan nevel, vagy hogyan teljesít a munka végzésében. A szemlélőnek csak egy szerep egy részlete jut csupán, s csak betekintést nyer abba, hogy milyen is a nő maga, és az élete. 

Nőnap van, ami a nő iránti tiszteletről beszél. Mintha csak ez az egyetlenegy nap lenne hivatott arra, hogy a nő és a sokféle szerepe egy kis fényt kapjon. Holott a nő mindennap jelen van, miként a férfi is, aki segítheti, tisztelheti és szeretheti. Milyen csodálatos, amikor a férfi valóban jelen van, és ezzel együtt a nőnap már nem is olyan hangsúlyos. Mert az elismerés, és a megbecsülés szava nem csak egynapos ajándék, miként a virág sem, mert az év minden napján jólesik a nőnek. Mennyi örömteli pillanatot adnak azok a betegségtől mentes, átvirrasztott éjszakák, amikor meghitten, szabadon egymással beszélgettek, akár a férjeddel, akár egy-egy gyermekeddel. Amit jó lesz majd felidézni, mikor a szerepeid már másabb tartalmat kapnak. Hiszen eljön majd, hogy a nő nagymama (is) lesz, és a gyermekei felnőttként élik az életet. Eljön a pillanat, amikor az unokákért is lángol a féltő szeretet. Eljön majd a pillanat, amikor a munka varázsa már másként lesz jelen. Eljön a pillanat, amikor több lesz mögötted, mint előtted. De a nő, akkor is nő marad. Nő és hitves egy társ mellett, kivel a halálig megosztja életét, lelkét és szeretetét.     

       A nő sokféle szerepben nyilatkozik meg. Abban, ami adatik számára. Kinek több, kinek kevesebb van. Lehet, hogy saját döntéséből, lehet, hogy azért nem adatott meg, és a lehetetlenséggel állt szemben. A nő mégis nő, akinek életfolytatása a szívéből fakad. És amikor nézed, tiszteld azt, akit látsz, és fogadd el a vállalt útját, akár egyetértesz vele, akár nem. Bár ez valójában független attól, hogy valaki férfinak vagy nőnek született. Az lenne a természetes, ha a tisztelet egymás iránt mindenhol és mindenkor valóban jelen lenne.

Sikeres emberek

Talán az egyik legüdítőbb érzés, amikor az ember sikereket ér el. Jó érzés a magasban lenni. Siker, sikeres ember, sikeres emberek csillogóan hangzik, felemelő belülről átélni, de csodálatos már a felfelé vezető út is. A siker előtt és mögött lévő rengeteg munka, ami szeretettel, szenvedéllyel van tele. Van ritmusa, lüktetése, áramlása. Leírhatatlan a munka varázsa. Az egyik legcsodálatosabb érzés. A maximumon ég az ember. Minden energiáját beleteszi, és már a siker elérése előtt közelférkőzik a boldogság érzése. Ez az alkotás öröme.

Ha pedig valami végre készen van, az az örömet csak tetézi. Az eufória állapota ez, mert végre elérte azt, amiért a nappalhoz még az éjszakát is hozzátette. Ez mégsem jelent megállást. A sikeres ember új kihívás elé néz, új feladatba fog. Az alkotás öröme nem ér nyugvó pontra, kezdődik újra. Nincsen tétlenség, nincsen megelégedés. Nem azért mert kell, hanem a belső késztetés kötelez erre. A sikeres emberek kulcsa a motiváltság folyamatossága, és a szenvedélyes szeretet/szerelem aziránt, amit végez, nyughatatlan lélekkel. Ennek mindig van eredményessége, mondhatjuk úgy is, hogy áldása.

A sikeres emberek mellett azonban ott állnak a sikertelen emberek, akik alig képesek felmutatni valamit. Nem azért, mert nem lennének rá képesek, vagy mert tehetségtelenek, egyszerűen hiányzik belőlük az a belső látás, ami a jelenben is látja a jobb jövő kilátását. És kevés bennük az energia is arra, hogy odaáldozzák a munkával teli órákat, mert nekik egyszerűen csak kell a kényelmes élet, és  azt várják, hogy valaki más helyettük megoldja a feladatokat, és remélik, kaput nyit rájuk a Kánaán. 

Eddig ezzel nem is lenne probléma. Hiszen van szorgalmas és a munkáját szenvedélyesen szerető ember, és van, akiben kevesebb az odaszánás, és a szív sem lángol a munka végzésének a lehetősége iránt. Az egyik ember ilyen, a másik meg olyan - mondhatnád közömbösen. Ám a sikeres és a sikertelen ember története itt nem ér véget. Mert megjelenik az irigység és a lekicsinylés, amely szerint nem is olyan jelentős az eredményesség. Azután pedig a megkérdőjelezés, hogy mi okán lett a sikeres ember eredményes? A kérdésre választ keresve a sikertelen embereknek általában minden eszébe jut, csak éppen a munka, a szorgalom és a tudás nem. S a bátorság sem - mert egy nagyobb cél eléréséhez bátorság is kell, nem is kevés. Mellette pedig a hit, hogy az ember nem adja fel, még ha olykor lehetetlennek is látszik a céljának elérése. Hitből, bátorságból és tudásból mennyi eredmény, felfedezés született már. Mégis könnyebb a sikeretlen embereknek a nyilvánvaló eredményességet megkérdőjelezni, és nem venni komolyan a tényeket, s reálisan megvizsgálni egy-egy sikert. Ez a könnyebb és a hízelgőbb út, mert nem kell szembesülni azzal, hogy a sikertelen ember mennyi mindent nem tett meg, milyen sokszor volt tétlen, és a keze helyett csak a száját mozgatta. 

A sikertelen ember a sikeres ember ellen feszül, és kezdődik a mozgósítás, a harc, a gyűlöletkeltés, ahol már nemcsak váradalom van, hogy a sikertelen embernek is lesz valahogy sikere, hanem megjelenik a szerzés vágya, hogy elvegye a másik eredményét. Volt ilyen a történelemben nem is egy, és hogy még lesz ilyen, nem is kétséges. Az ádáz harc szülte örvény pedig oly hangulatot kelt, hol a tisztánlátás a legnehezebb. Az ember már nem is a tények alapján gondolkodik és tesz fel kérdéseket, csak a benyomás, a hangulat vezeti. Ennek a kusza örvénynek soha sincs és soha sem lesz vége. Mióta a világ a világ ez folyamatosan jelen volt, és a tapasztalatokból kiindulva jelen is lesz, mert a sikertelen ember nem változik meg.

       Mi lehet akkor a megoldás? Az, hogy próbálj meg az örvényen kívül maradni. Talán most felnevetsz. Mert ilyen nincsen. Nincsen. De az igenis lehetséges, hogy az örvény ellenében maradj meg az alkotás szenvedélyében. Kezdd el, folytasd, fejezd be a munkát, majd kezd el újra! Minden energiádat a feladatba helyezve, és akkor sem késztetésed, sem időd, sem erőd nem lesz arra, hogy Te mások sikerét vizsgálgasd. Mert van feladatod elég, és van mindig egy víziód, egy látomásod, amit el akarsz érni.  Naivan kimondod, hogyha minden emberben ott lenne az alkotás iránti elköteleződés, akkor minden ember sikeres lenne, és nem lenne örvény sem. De nem vagyunk egyformák, sem azonosak a munka iránti szenvedélyben. Így különbözik az eredményesség mértéke, és megmarad az örvény is, ezen nem változtat semmi. Sok múlik azonban azon, hogy Te a munkához milyen szívvel állsz, van-e Benned tudás, szorgalom, hit és kellő bátorság, amely az eredményességhez vezet akár tűzön kell átmenned, akár vízen kell evezned. A világot, és benne sok embert nem változtathatsz meg. Magadért azonban felelsz, és azt se feledd, hogy a szenvedéllyel végzett munkának van kisugárzása, és lehet, hogy tízből  kilenc ember csak hiú szemmel kíséri azt, de mindig van egy ember, ki a példát látva a munka és a hit útját választja.