Hónapforduló

Hónapforduló. Október novemberre vált, és közben egy pillanatra az idő megáll. Kezedben egy virág, mely hullatja szirmát. Ám az egyik hulló szirmon megcsillan a napsugár, és a fényben egyszerre csak oly virágot látsz, ami bontja szirmát. Érzéki csalódás, mert képzeleted játszik Veled, és a szívedből feltörő emlékek határozzák meg a képet. 

      Különös a kép, mit látsz. Az elmúlás és az élet lélegzete egyszerre van jelen. Mintha Ő is itt lenne, mintha Veled lenne. Mintha nem takarná föld az arcát. Mintha ajka nem lenne néma, és a szíve dalra fakadna. Mintha nem ment volna el, mintha látna most Téged, mintha ma is fogná a kezed, és  beszélne Hozzád. Mintha csak egy parkban lennél a sírkert helyett egy padon ülve. Tervezve együtt a jövőt, és összegezve azt, ami mögöttetek van. Mintha, mert ez már örökre elmúlt. Csak az emlékek adnak kapaszkodót, és mindaz a szó, mondat, amit egykor Neked megfogalmazott. 

A fájdalom Beléd hasít, érzed, kit vesztettél, és mit nem mutathattál meg Neki még. Nem mutathattad meg, hogy az Ő tanítása hogyan ért be. Amit mondott, komolyan vett szó lett, és eredményesség kísérte. Nem mutathattad meg, hogyan küzdöttél a holnapért, hogy a boldogsághoz közelebb érj. Nem mutathattad meg, hogy fejedet felemelve mindig a megoldást kerested, ahogyan korábban Ő tette. Nem mutathattad meg, hogy amikor nehéz volt a lelked, mégis felemelt fejjel vitted, s befelé nyelted csak a könnyeidet. Mennyire vágytál arra, hogy melletted legyen, és tanácsával vezessen. Ám az Ő tartása és ereje mégis ott volt Benned. A szíve ott dobogott a szívedben. Nem maradtál árván, lélekben eljött Hozzád. Nem mutathattad meg Neki a családod, a gyermekeidet. Csak a történeteiteket őrizted, mesélted, és a gyermekeid átélhették a mintha élményt. Mintha Ő ma is itt lenne, és nem, nem ment volna el. Nem mutathattad meg, hogy az évek múltával is mennyi hasonlóság van, és maradt közöttetek. Nem mutathattad meg, de érzed, hogy a boldogság töltené be, ha mindezt megérhette volna, és a szívetek együtt fakadna ma dalra, nem egy sírkertben, hanem egy parkban, hol az unokái szaladgálnak.

A kezedben egy virág, mely hullatja szirmát. A szívedben azonban egy másik virág bontja a szirmát, amit a Lélek ereje és a meg nem szűnő Szeretet táplál. Csak az a mondat jut eszedbe, amit Jézus hagyott Rád: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13,34-35) Ezt teszed, ugyanolyan mérhetetlen szeretettel veszed körül a gyermekeidet, ahogyan Téged szerettek. Úgy nevelsz, tanítasz, ahogyan láttad, kaptad. Azzal a hittel, hogy a munka, a kitartás és a szorgalom áldást nyer. Tudva, hogy a küzdelmet meg kell vívni, nem lehet előle kitérni. Nem lehet, mert a lelked olthatatlan lángot kapott. Lángot, ami a szélben és viharban is visz tovább.

     Hónapforduló. Október novemberre vált, és közben egy pillanatra megáll az idő, és a fájdalom Beléd hasít. Érzed, kit vesztettél el, és mit nem mutathattál meg Neki még. De itt vannak gyermekeid, a másik feled és Te. A szívetekben pedig a virág, mi az alkony fátylában is bontja szirmát.   

Miért?

Miért? - gyakori kérdésem ez, úgy mint a kicsi gyerekeknek, kik első rácsodálkozásukban az őket körülvevő világról folyton kérdeznek. Miért van boszorkány a mesében? Miért van lusta és irigy mostohatestvér? Miért kevély a királylány, ki kérőit nemcsak kikosarazza, hanem még gúnynevet is ad? Miért szegény a szegény? Miért gazdag a gazdag? Miért van koldus, ki a kenyerét alamizsnából kapja? Miért van rabszolga? Miért tekint a király istenként magára?  
       Sorakoznak a kérdések, és válaszolni nem könnyű. Mihelyt ugyanis már mondanád, átfut rajtad a mai valóság. Hol a miértek ugyanúgy záporoznak. Csak nem boszorkányokról kérdezel, hanem emberekről, kik rosszat tesznek, bántanak, irigykednek, és felettébb kevélyek. Látod az emberi magaslatot és a mélységet. Ez utóbbi további kérdéseket követel. Magaslat és mélység. A kettő között óriási a különbség. De minden attól függ, hogy milyen irányból szemléled. Mert a magaslat, hol a hatalom és erő van, mégis mélységgé lehet, mert az ember feledi, hogy mi az igaz érzés, mi az igaz szeretet. Természetesen vannak kivételek, de  "rendhagyó" csak kevés ember. Miért változik meg az ember, ha útja emberileg nézve felfelé ível? Miért tér el a jótól, és lesz rossz? Miért üresednek ki az eszmék, amelyekben korábban hitt? Miért lesz csak eszközzé számára a másik, kivel már igaz kapcsolata sincs?

Miért jó a jó? Miért marad hűséges és állhatatos? Miért küzd továbbra is rendületlen, bátor szívvel és lélekkel a jó diadaláért abban a környezetben, abban a közösségben, ahol él? Miért? Mert egyszerűen önmagát adja, lelkének azt a részét, ami Isten Lelkének egy darabja, pontosabban a fuvallata. A jó nem hasonlik meg önmagával. Az marad, ami volt.

Miért jó, miért rossz egyik vagy másik ember? - általános kategóriában kérdezve természetesen. Mert tökéletesen jó senki sincsen. De valahogy a köznyelvben mégis különbséget tesz az ember. Bizonyosan jobb, ha kategorizálás helyett az alaphangot különbözteted meg, és a jellemzőket sorra veszed. Jó alaphangú ember az, aki nem okoz szánt szándékkal rosszat, nem akar ártani, nem akar bántani. Szeme sem irigy és féltékeny, örül, igazán örül a másik sikerének. Nem elvesz, hanem ad. Nem marad közömbös és néma, hol segíteni kell. Nem megy el nem törődően például egy földön fekvő ember mellett - legyen az fizikai vagy lelki helyzet. Ezeket végiggondolva érzed, hogy a jó alaphangból egyre kevesebb van. Jó alaphang helyett a bármi áron való érvényesülés tör előre. Bármi áron - s ebbe nem fér bele a szeretet, a tisztelet, a másikkal való együttérzés sem. Az én viszont egyre hangosabban kiált a kimondott szavakban, s a véghezvitt tettekben, mely nem nélkülözi a tervszerűséget. Csak rossz alaphang volna? Már-már egészen lehangolódsz, de az Isten mégis, és újra megerősít abban, hogy van elegendő pozitív előhang. A miértek egyre-egyre halkabbak, és érzed, hogy az a küldetésed, hogy Veled együtt a pozitív előhang még erősebb legyen. Ha ebben megingathatatlan vagy, társakat is kapsz, kik ugyanúgy mint Te, és Veled, hisznek, cselekednek a pozitív  előhang lelkületében.

Miért? - gyakori kérdés ez. Amire ha választ akarsz adni vagy kapni, megnézed a hátteret, a környezetet, az összefüggéseket. Mégis ezek mögött ott áll csupaszon az ember lelke. Az ember lelke, ki saját döntésből hódol be a rossznak, vagy megőrzi és óvja Isten Lelkének fényét magában - különösen, ha sötétnek  látszik a világ, és kell a fény, kell a jóság. Kellenek a tündérek a boszorkányok helyett! Kellenek a hős királyfiak, kik legyőzik a sárkányt! Kell a szorgalom, a kitartás, az állhatatosság! Kell a bátorság, mely a félelmen felülkerekedik! Kell a szelídség mégis, mi harmatot hint! Kell a jó szív, melyet a szeretet lángoló mécsese hajt előre! Kell a nemes lélek, mi oly tiszta, mint az érintetlen tó vize! Ha mindez rendelkezésre áll, a történeted olyan lesz, mint egy mese, végül a boldogság, a győzelem nem marad el.

Miért van rossz? Miért? Azért, hogy tudd, érezd a jó lélek, a jó alaphang a legnagyobb kincs. A jó lélek, mi Isten Lelkének egy darabja, pontosabban a fuvallata…