Mindennek van kellemetlensége

Mindennek van kellemetlensége. A hétköznapinak bélyegzett monotóniának. Annak, hogy reggel felkelsz, viszed az gyermekeidet az iskolába, az óvodába, majd a munkádhoz látsz. Este kezdődik újra, mész a gyermekeidért, és újból munkához látsz, mert a család is ad elég feladatot még. Mégsem a fáradtság érzése uralkodik Benned, hanem az a jóleső érzés, hogy elvégezted, amit kellett s talán többet is, és még benne volt a Szíved is.

Mindennek van kellemetlensége. Annak, hogy családot vállalsz, és az időd legjavát nekik adod, éjjel és nappal. Amit kapsz érte pedig nem kevés: mosolygó arc és ölelés. Ez felülír mindent. A kellemetlenséget, a fáradtságot egyszerűen elfújja a szél.

Mindennek van kellemetlensége. Annak is, ha egy város légi versenynek ad helyet. Forgalomkorlátozás, és zaj – mire panaszkodtak mostanság sokan. Ám lenyűgöző látványt és élményt kapsz cserébe. Ez felülír mindent. A kellemetlenségeket is.

Az ötéves kislányomban még nem tudatosultak a légi versennyel kapcsolatos kellemetlenségek. Nem járt a villamos. Nekünk nem volt gond. Sétáltunk. Van abban jó is, ha nem jár a villamos és autó. Nem kell figyelni folyton, és lehet szabadon futkározni - nem úgy mint, máskor. A Duna partja egészen a Miénk volt, és zavartalanul gyönyörködtünk a Duna vizében. Élveztük, ahogy az arcunkat fújja a szél. 

A kislányom rácsodálkozott a bójákra, hiszen azok eddig nem voltak ott. Megbeszéltük, hogy ez a versenypálya része, ami fölött repülni fognak a repülők. S már izgatottan várta, hogy elkezdődjön a verseny, és megértse mit is jelent a bóják sora a gyakorlatban.

A verseny elkezdődött. A kislányom a kordonhoz ment. Olyan közel, ahogy csak lehet. Lélegzetet is alig vett, annyira lenyűgözte a repülők közelsége, szépsége, különlegessége és hangja. Igen, a hangja is, melyet tényleg nem lehet összetéveszteni semmi mással. Egyik repülő érkezett a másik után a kijelölt pályán, a Lánchíd alatt berepülve a Margit hídnál gyönyörű karikát írva le. Nem mozdultunk egy tapodtat sem. Csak néztük az égen szálló repülőket, és megtapsoltuk a versenyzőket. Kinek szurkoltunk? Igazából nehéz megmondani, mert a kislányom azt szerette volna, hogy mindegyik a leggyorsabb és a legügyesebb legyen! S egy mondatot ismételt egyre csak egyre: „Én is pilóta leszek! Én is pilóta leszek!” Közben ragyogott a szeme! Valami megfogta. Valami varázslat. És éreztem, hogy minden szavát komolyan gondolja.

Mindennek van kellemetlensége. Egy repülőversenynek is. Ám a kellemetlenségnél többet számít az élmény, és az, hogy a repülőverseny álmot adott. Álmot egy kislánynak, hogy egyszer odaérjen azokhoz a pilótákhoz…

Csillagot az Égre...

Motiváció. Cselekvésre irányuló késztetés, mi mozgásba hoz, és hajt előre a boldogabb jövő felé. Boldogabb jövő – hol az vagy, aki lenni akartál és akarsz, melyhez nem tapadnak anyagi javak, rangok, sem a hatalom vágyának mámora, csak a Szíved, Lelked megmutatása, a tehetséged kibontakoztatása, mely csillagot rajzol az Égre, s tájékozódási pont lesz annak, ki még keresi, hogy mitől lehet boldogabb.

Motiváció. Cselekvésre irányuló késztetés, mi mozgásba hoz, és hajt előre a boldogabb jövő felé. Ha kívülről határozzák meg a célodat, azt, hogy mi felé törekszel, hirtelen elég nehéz helyzet határoz meg. Hisz ott van Benned a megfelelés kényszere, és a jutalmazás vagy az elmarasztalás fegyvere, mivel élnek, élnek is az emberek. Egy kis idő után már a cél nem is határozható meg tisztán. Mert ütköznek az érdekek, a vélemények. És Magad sem tudod már miért is mész előre. Mi lehet azzá, amivel csillagot rajzolsz az Égre? – kérdezed.

Motiváció. Cselekvésre irányuló késztetés, mi mozgásba hoz, és hajt előre a boldogabb jövő felé. Tényleg és valóban. Ha a motivációd nem kívülről szabják meg, hanem Benned van. A Szívedben az alkotás vágyával, a kreativitás alaphangjában. Mi ad, és nem elvesz. Valóban csillagot rajzolsz az Égre, melynek fénye rávetül minden emberre – mert a Te örömöd, a másik ember öröme is, lelki java. A szeretet valóban cselekvő erővé válik, és nem csak a leírt vagy kimondott szavakban jelentkezik.

Motiváció. Cselekvésre irányuló késztetés, mi mozgásba hoz, és hajt előre a boldogabb jövő felé. Ez a késztetés folyamatos. Nincsen törés, nincsen megállás. Csak kitartás. Csak lángolás. Csak szenvedély. Végtelenül nagy mennyiségű energia ural el. És nem gondolod azt, hogy amiben hiszel, nem érkezik el. Igenis eljön. Mert az életet álmok szövik. Az álmok mélyén a vágyaid. Miről nem mondasz le, mert ha azt tennéd, önmagad hagynád cserben. A belső motiváció és a kitartás összetartozik. Egyik a másik nélkül nem létezik. Thomas Alva Edison több mint kilencszáz alkalommal készített olyan villanykörtét, ami nem működött. Több mint kilencszáz alkalommal látott munkához, és hitte, hogy meg tudja alkotni a szénszálas villamos izzólámpát, noha a korabeli szakértők kinevették elképzelését, arra hivatkozva, hogy „a mágnesesség és a villamosság rokon. Ahol vezeték van, minden mágneses lesz. Ha egy nő elmegy a vezeték alatt, a mágnesesség kiragadja a hajából a hajtűket…” Edisont nem ez, hanem a belső motivációja határozta meg. 1879-ben megszületett a szénszálas villanykörte. Nemsokára az első villamos erőmű, majd mindenki örömére az első mozgóképvetítő berendezés. Edison napi 20 órát dolgozott. Nem külső kényszer, hanem belső motiváció hatására.

Motiváció. Cselekvésre irányuló késztetés, mi mozgásba hoz, és hajt előre a boldogabb jövő felé.  Miközben vannak keserű és keserédes pillanatok, és a cél elérésének boldogságát már a lehetetlenség kapujába száműznéd, mert volt már kudarc elég, és hátráltatás, mélység is. De a belső hang, mégis, mégis és újra azt mondja: Ne add fel, folytasd! Csillagot fogsz rajzolni az Égre, kitartással, hittel és sok munkával! És Te a belső hangnak engedsz, és hiszed, Csillagot rajzol az Égre a Kezed, a Szíved…