2018. január 29., hétfő

A hit és a szikla



„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsidókhoz írt levél 11,1) El tudom, el tudtam, el tudod mondani. És Hinni. Könnyűnek tűnik, ha minden szép, és könnyedén haladsz előre, mert csak apró kavicsokkal kell szembenézned, és álmod könnyűszerrel valósággá lesz. Hisz szikla nincsen, nincsen. Tágas Előtted a tér és szabad Vagy a cselekvésre, a Jóra.
     Ám egyszer csak mégis megérkezik a Szikla is. Kinek-kinek másképp, sohasem egyformán. Megmutatja súlyát egy vészjósló betegségben, mikor az elmúlással nézel szembe, vagy a Gonosz Áradat tűzében. S felfordul a világ körületted és Benned. Tornádó dobja a Sziklát, és az éles köveket. A sebek beborítanak. Nincsen már ép hely Rajtad. Közben feszül a lelked s minden izmod, s csak annyi időd marad, hogy a forgatagot felfogd. Kiáltanál, de nem teszed, mert leírhatatlan, kimondhatatlan a fájdalom, amit érzel… A kín átjárja minden tagod, és homályosan látod a következő napot. Ám a pusztító forgatagban, mely sebez, sebez folyamatosan, mégis csak állsz szilárdan, és lassanként Csend terem a Szívedben. Csend, hogy rendet tehess a lelkedben. A Csend ölel, és megérint a Fény úgy, ahogyan ezelőtt sohasem. Békességed van. Békességed a JóIstentől. Bár a tornádó kavarog körülötted, és Te némán szemléled, hogy mikor mit kap fel, és dobja Feléd úgy, hogy végre végzetes legyen. Mégis a Szikla alatt, és az éles kövek okozta sebek vérfolyamában a Lelked mégis élni, élni akar. Élni. Az Égi Fénnyel előre menni. Hegyeket mozdítani.
     Hegyeket mozdítani. Lehetetlen volna? A ráció már sorolná is a tehetetlenségi tényezőket, melyekkel számolni kell, és latolgatná, mekkora az esélyed a Reád nehezülő Sziklával szemben. De Te mégsem erre figyelsz, mert a Csend, ami ott van a lelkedben, összeköt az Égi Fénnyel s a sötét forgatagban is emlékeztet arra, hogy nem a Szikla a baj, hanem az, ha a Hited megfogyatkozik, és nincsen Erőd már küzdeni. Eszedbe jut, amit Jézus mondott egyszer: „Igazán mondom nektek: ha csak akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: »Menj innen oda!«, bizony az oda is menne. Semmi sem lenne lehetetlen számotokra.” (Máté 17,20) Ha a JóIsten ereje ott van Benned, semmi, de semmi sem lehetetlen. A Jó és a Rossz harcából a Jó győztesen kerül ki. De a küzdelmet meg kell vívni…
        A hit ereje elemi erővel megdobban Benned úgy, ahogyan azelőtt sohasem. Hisz nem volt Szikla, sem tornádó, csak kavics és szélvihar, mi olykor tépázott meg.
     „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsidókhoz írt levél 11,1) El tudom, el tudtam, el tudod mondani. S már teljes valómmal érezni, mit is jelent a Hit. Mert van szenvedés és fájdalom elég, Szikla és tornádó, de Csend is kísér és az Égi Fény. Hegyeket mozdítani nem lehetetlenség…

2018. január 24., szerda

Néma a sikoly

Néma a sikoly. Van, hogy a szív már megszólalni sem tud, csak hangtalan zokog. A világ szürke, és nincsen színe semminek. Az utcán járó-kelő emberek arca is egyformának tűnik. Bár útnak indulsz reggelente, csillagsugárral a szívedben, de monoton zakatol Veled az élet. Az állomások egymást érik, és semmi, de semmi nem változik. Mintha egy helyben állnál. A Napot szürke köd fonja körbe, és egyre, egyre homályosabb minden. Mintha a tavasz sohasem érkezne el, a téli jeges űr csontos kézzel szorítja a szíved, hogy ne is várj már kinyíló Virágot. A tél örök, és sohasem múlik el. Örök.  A táj nem hófehér, hanem szürke, már-már feketébe hajló. Hisz füst gomolyog. Füst, ami álcáz, hogy elfedje az igazi Valóságot.
       Bezárkózik a szíved. Néma a sikoly, ami elhagyja ajkad. Kietlen a reggel és az este. Bár közben a nap lázas munkával telik el, miben meg-megdobban a szíved, hisz visszahoz abból valamit, ami egykor voltál. Egykor, mikor füst csak elvétve volt, és a Nap szikrázó fénnyel bevilágított minden egyes napot. Akkor hatalmasra nőtt a tér előtted, és azt sem tudtad hirtelen, mit végezz el, mit valósíts meg, hisz annyi terv, gondolat volt a szívedben. Most egyetlen gondolat tölt csak be, hogy a Nap fénye visszatérjen, és átmelegítse dermedt Szíved, melyben most csak az Ég Lelke tartja a lelket. Az Ég Lelke, a JóIstené, kire minden reggel és este könnyes szemmel feltekintesz, és kéred Tőle az erőt, hogy folytathasd az utat, mely a lábad alatt fut. Az utat, melyen éles kövek sebzik csupasz talpad, és a fák ágai folyamatosan Beléd kapaszkodnak, hogy visszarántsanak, és elveszítsd az egyensúlyodat, és végül a földön fekve maradj, hol már nemcsak a sikoly néma, hanem a szív sem dobban.
       Néma a sikoly. Néma már. Nincsen szó, amit mondhatnál. Hisz kimondtad, elmondtad már. A fülek süketek és megkövéredtek. A szív és a lélek érzéketlen.
        Néma a sikoly. Hallható hangja nincsen. Gomolyog a sötét füst, a lélektelen világ fekete-fehéren nyilatkozik meg. De a szürkeség felett az Ég kristálytisztán ragyog. Tudod, érzed, hiszed, hogy a kristálytisztaság a sötét földet is betölti egyszer. S végre láthatóvá válik minden… A színek visszatérnek, az álmok testet öltenek, és nem, nem hagynak el soha többet. Nem is hagytak el igazából sohasem, csak volt és van pillanat, mikor a füstöt érezted és érzed nagyobbnak. Holott az Ég mindig tündöklően kristálytiszta, mi feloldja a néma sikolyt, és Lélekből fakadó szavak formálódnak ajkadon, miközben ömlenek a könnyek, a könnyek az arcodon…