A raktáros

A raktáros felügyeli a rábízott javakat. Számon tartja azt, ami érkezik, ami van, amit elvisznek. Felelősségteljes munka. A vállalat pedig megbecsüli a becsületes munkát.

A raktáros munka egyhangú, helyhez kötött, mint a legtöbb foglalkozás. Ám a lélek szabad, és kilép a raktár szűkös és poros helyéről, és szárnyal. Mert az a raktáros, akiről most írok, különleges ember volt. Munkája közben, mikor nem zavarták és csak őrizte a rá bízott javakat, szanszkritül tanult, héber, görög, latin és kínai szerzőket fordított. Esszéket és tanulmányokat írt. Mindezt ekkor még csak ő olvasta, mert írásai nem jelenhettek meg nyomtatásban. A vállalati ünnepségeken zongorázott, a főnökét felkészítette az érettségire. Tanult és okos ember volt a raktáros, egyetemet végzett.

Korábban újságíró is volt, sőt a Fővárosi Könyvtár könyvtárosa. Később csak a segédmunka és a raktárosi pozíció jutott neki. Nem a tehetségével, a tájékozottságával, végzettségével volt a probléma, hanem a gondolataival. Kimondta, leírta, amit gondolt, egyszerűen és tisztán. Nem valami vagy valaki ellen, csak önmagát adta. Próbálta megragadni az élet lényegét, még a madarak éneke is beszélt neki. „Megértettem. Megértettem a madár énekét, és megértettem, hogy Orpheusz dalára a madarak miért figyeltek, és megértettem, hogy Szent Ferenc a madaraknak prédikált. Egyszerre magától értetődő lett számomra, hogy a madarak éneke nemcsak művészet és zene, hanem értelmes beszéd és gondolat is, mint az emberi nyelv, csak szebb. A kis Akhilleusz, ahogy a fekete rigót magamban elneveztem, három ütemben elmondta nekem hősi szívének minden titkát, sorsának heroikus misztériumát, s nagy tette elragadtatását, a szenvedélyes és önfeláldozó lendület természetfeletti szépségét.” – írja a raktáros.

            Jól értette és érezte a lélek működését, reális képet adott az emberről. Megfogalmazása és látásmódja nem volt szokványos, minként a létezés kérdései felé való érzékenysége sem. Az olvasó személyiségét akarta megszólítani. Írásaival fel akarta ébreszteni a tisztánlátást, hogy az ember a létezés magasabb fokára eljusson. A művészetet és a tudományt ötvözte. Megfogalmazásainak íze és zamata van, a betűk között lüktet a lélek. Vonzása van. Nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Kritikus, ironikus és humoros. Fehér humorával a sötét erőket leplezi le, és karikírozza. Fájdalmasan állapítja meg, hogy „az egyén tudatos tevékenységének a helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép.” „A tömegben az egyéni tudat megsemmisül.” Egyetlen lehetőség, hogy az egyén vigyázzon magára, és ne merüljön el a létezés örvényében a diktatúra és a kényszer ellenében. Ehhez a maszkot le kell tenni. „Mindenki tudja, hogy az ember csak akkor van, ha a maszk eltűnik. A maszk azonban drága – drágább, mint az ember. Mert az ember ingyen van, a maszkért fizetni kell. Ingyen? – Igen: hangsúlytalanul, egyszerűen, tisztán és józanul. Fizetni kell? – Igen: a hangsúlytalanságot, egyszerűséget, tisztaságot, józanságot fel kell adni. Ezért drágább maszk és ezért kell. Mert sokba kerül. Előkelőbb, hamisabb, játékosabb, gazdagabb, megtévesztőbb. Ez az, amit a maszk igazságának hívnak. A maszk igazsága nem arra vonatkozik, amit elmond, mert amit elmond, az hamis; hanem arra, amit takar, mert az igazat takarja.”

            A raktáros őszinte és józan ember volt. Nem hordott maszkot. A külsőség nem vakította el, meglátta a lényeget. Ezért nem maradhatott könyvtáros. Osztályidegen lett. A kommunista kultúrpolitikát képviselő Keszi Imre és Lukács György sorozatos támadásai után B-listára került, állásából felfüggesztették, és raktáros lett. Ám a sors fintora, hogy többnyire ma nem Keszi Imre és Lukács György tollából olvasunk írásokat, hanem a raktároséból, a raktáros Hamvas Béláéból. A felfüggesztőkre ki emlékezik ma már?

            A raktáros ma is itt van, mert írásai üzennek, és megállítanak, hogy közelebb vigyenek a lét megélésének teljessége felé. Mire való a böjt például? Érdekes kérdés az idei böjti időszak végén. Hamvas Béla így közelíti meg: „A magány és a böjt mágikus állapot. Általában nem szokták tudni. A félénkek és a kislelkűek az egyetlen vallásos böjtnapokat is szédelegve viselik, mint az érthetetlen büntetést és közben folyton az evésre gondolnak. A börtönben a teljes böjt, vagy a kenyér és a víz, kínzás. Pedig a törvény eredetileg azért rendelte el, hogy a fogolynak a böjt alatt tisztultabb belátásra alkalmat adjon. Huszonnégy óra egyébként még arra se nagyon elég, hogy a böjt hangulata kifejlődjék. Nem elég, hogy a szüntelen emésztés félig ittas állapotában levő emberi szervezet kijózanodjék és az érzékenyebb hangoltságra képes legyen. Mondom, egyáltalában nem vagyok okkult, de még vallásos sem. Csak azt fogadom el, amit az intelligencia teljes nappali világosságában meg tud nézni. A zárlatot azért választottam, mert tudom, hogy azt, amit meg akarok érteni, csak ebben a mágikus állapotban vagyok képes megközelíteni. Ebben a magánnyal és böjttel megtisztított fokozott érzékenységben. Régebben többször koplaltam, néha megesett, hogy nem kényszerűségből és azokra a fényes pillanatokra, amelyek a kedélyen többször villámszerűen felragyogtak, nagyon is jól emlékszem. Most e pillanatokra volt szükségem. Világosságot, világosságot, amiből sohasem lehet elég. A táplálék csak felében elégít ki, másik felében hiányérzést kelt. Az újabb és újabb izgalom kívánsága a jóllakottság másik oldala. Az ételből is, mint az ismeretből, az ember vég és megállás nélkül minél többet eszik, annál többet és többet és többet kíván.”

             A raktáros munka nyugalmas. Teret ad a befelé fordulásnak, a szemlélésnek és ezzel együtt a csendnek, mely a lélekben gyümölcsöt terem. Áldás vagy átok, ami Hamvas Bélával történt? Emberileg nézve lehet átoknak mondani, hiszen többre lett volna hivatott. Ám ő nem csüggedt, gondolkodott, írt, alkotott. Az átok áldássá lett, mert írásai által kitörölhetetlen nyomot hagyott. Nyomot hagyott a „raktáros.”

Egy angyalról

Egy törékeny alak tűnik fel a szemed előtt egy képen. Egy törékeny női alak, kinek arcán már mély barázdák rajzolódnak ki. Ajka mosolyog. Szeme sugárzik. Fejét leomló fehér kendő borítja. Mintha egy angyalt látnál, ki földre szállt. Nem angyal ő, csak egy ember. Ember, hibákkal, szenvedéssel, gyötrődéssel, éppen úgy, mint te. Ember, akinek lelkén mégis a szeretet és a jóság fénye ragyog.

            Nézed képet, a múltra vetül tekinteted, sorra veszed mindazt, amit ez az ember maga mögött hagyott. A szeretet női misszionáriusa volt ő, aki otthont alapított az árváknak és a leprásoknak, segítette azt, aki hajlék nélkül, kitaszítottan élt, és kereste az élet értelmét. Sok elismerő jelzőt fogalmazhatsz meg, mert Teréz anya nem volt sem érzéketlen, sem közömbös ember. Az együttérzés lángolt benne, de a bántó szavak tüze őt is égette. A bántó és vádló szavak tüze, melyek sokszor kiforgatták és felforgatták életét. De túllátott ezen, és még az ítéletet is mellőzte, mert az ítélet szerinte csak a szeretet hűlt helye.

Nézed a képét, olvasod az írásait. Lelked magasba emelkedik. Lángolsz, mert érzed jónak lenni jó, s jónak érezve magad adhatod tovább a jót, a szeretetet, a békét. Teréz anya példa a jóra, mely erős és megingathatatlan, és túléli a rosszat, a mérhetetlen lelki szenvedést, amivel megpróbálja a Föld és az Ég. Azt a szenvedést, amit az egyik ember okoz a másiknak felelőtlenül, át nem gondolt, indulatból fakadó szavaival, vagy éppen nagyon is tudatosan és megfontoltan mondott mondataival, hogy a fehér mégse látszódjék fehérnek, legyen szürke, fekete a másik szemében. Hisz így a világban való lelki zűrzavar és összevisszaság tűnik természetesnek, és a rossz elfogadása is könnyebb. Mert a jó is rosszként van bemutatva. S aki keresi a jót, olykor nem találja. A gonosz pedig célt ér. A gonosz, aki nem érti, és nem érzi, hogyan élhet olyan ember, aki valóban képes az önzetlen és áldozatos szeretetre? Hogyan élhet olyan ember, akinek a fontos a másik, és önként adja oda idejét, erejét, szívének szeretetét? Hogyan élhet olyan ember, akinek van célja, amit nem az önzés, hanem az áldozatosság vezérel – még ha ez ritka is és hitetetlennek tűnik is?

            Nem vagyunk egyformák. Van, akit a szeretet éltet, a másokon segíteni akarás. Van, akit csak az indulat vakít, és nem ismert mást csak önnön egoizmusát. Ez utóbbi képes a legrosszabbra is: az angyalt ördögnek mondani.

            Teréz anya nem volt tökéletes, csak egy ember volt, aki kész volt a szeretetre. Milyen szép és sokat mondó jelző, hogy anya. Mert édesanyaként fogadta magához a leprást, a szegényt, az árvát. Otthont, kórházat alapított, hogy a kitaszított valahova, hol szeretet és gondoskodás van, mégiscsak tartozzon. A család volt számára a legfőbb érték, mert a szeretet az otthonban kezdődik. De ha már nincsen idő egymásra, elkezdődik a világ békéjének a felbomlása. Hitte, hogy a legfontosabb az ember életében a szülő és az otthon, a valahová, a valakihez való tartozás érzése.

            Mindezeket végig gondolva, talán benned is kiált, hogy millió ember hontalan a világban, mert nincsen lelki otthona, és olyan, mint a gyökeret nem eresztett, vagy a gyökerestől kitépett fa. S milyen közel van ehhez a magány és a kivetettség érzésének megtapasztalása. Nem lehet hát fontosabb dolgod, mint az, hogy otthonra találj, és megteremjen benned az Istentől való jóság, szeretet, mely belső békét hoz neked és reménységgel ajándékoz meg.

            Teréz anya szavai és tettei az élet szörnyűségei között az élet szépségéről és pozitív lehetőségeiről szóltak, és szólnak ma is – melyek bármennyire Isten közelébe emelnek, sokaknak mégis kényelmetlenek. Kényelmetlenek, mert Teréz anya a rossz gyökerét az egoizmusban látta, és a hagyományos értékek mellett foglalt állást, és ez nem divatos, nem kívánatos, nem gazdaságos. Ezért voltak és vannak, akik a legkönnyebb utat választották: Teréz anya megbélyegezését. A Patheos című ateista lap Teréz anyát 2015-ben a Pokol angyalának nevezi, mert vélelmezi, hogy vallási fanatikus volt, aki sikkasztott, diktátorokkal barátkozott és a kórházaiban rossz körülmények uralkodtak. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy a papír mindent elbír. Még ezt is. Mindent le lehet írni, és annak az ellenkezőjét is. A nyilvánvaló jót rossznak és ördöginek beállítani. Mert egyeseknek kényelmetlen az isteni jóság és szeretet jelenléte a másik emberben, ami megmutatja, hogyan lehet jóvá lenni és jót tenni. Ám tudjuk, ehhez sok erő kell. A jó embereknek azért, hogy a gonoszság és a hitetés erőivel szemben kitartsanak a jó mellett és ne lankadjanak. Ne adják fel az isteni jóságba vetett hitet és azt, hogy érdemes tenni, fáradni érte.

            Van, hogy te is elbizonytalanodsz olykor, hisz ember vagy. A jóságba vetett hit olykor meginog. Valóban érdemes tenni, fáradni, kitartani? Nem lenne könnyebb közömbösnek és tétlennek maradni? Nem, mert önmagad veszítenéd el, és nem lennél boldog sohasem. Legyen hát közöny, meg nem értettség, elutasítás, rossz esetben tisztességtelen és nemtelen támadás, akkor se add fel az jóságba és szeretetbe vetett hitedet, folytatnod kell az utad, úgy ahogyan Jézus, úgy ahogyan Teréz anya tette. Mondani bármit lehet, s leírni is, állíthatnak bármit, a fontos mégis az, hogy te tudod és érzed a Menny angyalának szegődtél, s cselekszed a jót és a szépet Istenért és a másik emberért.

„Az ember érthetetlen,

logikátlan és önző.

NEM FONTOS,

SZERESD ŐT!

Ha jót teszel,

önös céljaidnak tudják be.

NEM FONTOS,

TÉGY JÓT!

Ha megvalósítod céljaidat,

hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.

NEM FONTOS,

VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!

A jót, amit ma teszel,

holnapra elfelejtik.

NEM FONTOS,

TÉGY JÓT!

A tisztesség és az őszinteség

sebezhetővé tesz.

NEM FONTOS,

LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!

Amit évekig építettél,

egy perc alatt romokba dőlhet.

NEM FONTOS,

ALKOSS!

Pórul járhatsz,

ha segítesz az embereknek.

NEM FONTOS,

SEGÍTS NEKIK!”                                              (Teréz anya)