A szó ereje

Richard Johnson 2014-ben készített egy figyelemre méltó fotósorozatot Weapon of Choice (A választás fegyvere) címmel. Gyermekeket és felnőtteket fotózott le úgy, hogy nyakukon, arcukon, kezükön sérülés nyomai láthatóak. Ezek a képek önmagukban még nem lennének figyelemfelkeltőek. Ami megdöbbenést kelt az az, hogy a sérülés egy negatív tartalmú szót mintáz. Az egyik képen egy kisfiú látható, a szeme körül véraláfutás, és az arcán az a szó olvasható, hogy stupid (buta). Egy másikon egy kislány látható, akinek a mellkasa sérült, és a sérülését a mistake (hiba) kimondott szava okozta.

            Richard Johnson fotóművész megragadta az élet láthatatlan valóságát. Mert bizony láthatatlan a szavakkal okozott lelki sérülés, miként a lélek is. Ezt nem bünteti még a törvény sem, nincsen ellene hathatós védelem. A szavak fegyvere ellen védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk. A sérülés azonban megmarad, és egy életen át hordozzuk. Még akkor is, ha hegesedik, ha beforr a seb.

            A szavak okozta lelki sérülés láthatatlan, pedig létezik. Felsorolható lenne, ha beszélnénk a szó okozta sérülésekről úgy, ahogyan a törvényíró tenné: könnyű lelki sértés, súlyos lelki sértés, lelki bántalmazás, aljas indokból elkövetett lelki sértés, szándékosan elkövetett lelki sértés, gondatlanságból elkövetett lelki sértés. Lelki sértés védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben, lelki sértés különös kegyetlenséggel, lelki sértés, ami egészségromlást okoz.

            Ilyen jogi kategória nincsen. Nincsen szabályozva a lelki sértés (bűn)cselekménye. Így azután ott vagyunk sokszor védtelenül a célkeresztben, az ököllel szemben, a szavak éles pengéi lelkünkbe vágnak, és elszenvedjük az ütéseket, utána így vagy úgy gyógyítgatjuk a sebeket. Jó esetben.

A rosszabb eset az, amikor nem áldozatok, hanem elkövetők vagyunk, és sebeket ejtünk kimondott szavainkkal a másikon. Ezt hajlamos az ember elbagatellizálni. Csak megfedte, csak kimondta, csak jót akart – mentegeti magát az ember. Holott a szó, mit megfogalmazott, romboló és pusztító volt.

Ha a lelki sebek láthatóak lennének, akkor egyértelműbb lehetne minden. De a lelki seb nem látható. S akinek magas a fájdalomtűrő küszöbe nem is beszél arról, hogy milyen ütést, ütéssorozatot kapott, mi mart vagy metszett bele, milyen mélységes és nagy sebeket hordoz. Talán sokan vagyunk úgy, hogy a fájdalmat magunkba zárjuk. Egyszerűen azért, mert nem tudunk róla beszélni, annyira a miénk. Talán még sírás sem megy. Pedig a sírással minden könnyebb lenne, hisz a fájdalomból fakadó könnycseppben ott van lelkünk minden szenvedése és feszültsége, mit a könnycseppel együtt elengedhetnénk örökre. Az igazán erős emberek azok, akik a szavak sebző erejétől megedződnek. Még ahhoz is van erejük, hogy a fájdalomból, mit átéltek és magukban őriznek, épüljenek és építsenek. Még elszántabb harcosai legyenek a jónak, a kimondott szó építő és gyógyító hatalmának. Az igazán sokat szenvedett jólelkű emberek még jobban szeretnek, mert bőrükön érezték a gyűlöletet, és elszántan harcolnak ellene, mert nem kívánnak rosszat és nem viszonoznák sohasem a gonoszt gonosszal.

A szóban hatalmas erő rejlik, mi egyszer porig rombol, másszor épít. A te döntésed, hogy melyik utat választod. A szó lehet életadó és pusztító. Nem mindig a formája számít, mert lehet szép szavakkal is bántani. A lelkület a fontos. A szavaidon átsugárzik az, ami benned van. Nem mindegy mit és hogyan mondasz. Ne feledd, amikor reggel útra indulsz, hogy Isten a szavak hatalmát adta neked. A szó ne legyen sohase fegyver, hiszen Isten is teremtett és nem pusztított vele. 

Az életről és a halálról

Olyan sok tragédiával szembesülünk. A halál oly közeli, mint maga az élet. Mégis az embernek az lehet a benyomása, mintha védettséget élvezne a halál ellen. Mintha kivétel lenne alóla, és őt nem érhetné utol a végzete. Egy tragikus buszbaleset, egy gázolás, egy hirtelen rá törő betegség, egy egyszerű rosszullét, melyből már nincsen kiút. Az ember úgy érzi, mintha ez ellen lenne védettsége. De valójában nincs. Tudjuk, de nem hisszük el. Pedig van figyelmeztetés, hogy az élet, az életünk egyszer véget ér. Bár azzal előre sohasem lehetünk tisztában, hogy mi fogja jelenteni a végzetünket, és mi következik a halál után, miután a szívünk nem dobban már.

A Biblia azt tanítja, hogy lesz feltámadás, végítélet, és a jók – mondjuk most így leegyszerűsítve – Istenhez jutnak és megismerik az örök életet. Aki keresztyén, az komolyan veszi ezt. S igyekszik a krisztusi szeretet és jóság jegyében élni. Nem úgy, hogy úgy beszél, mintha Krisztus követe volna, hanem úgy is cselekszik, mintha Krisztus kinyújtott karja volna. Tele van szeretettel, jósággal és irgalommal. Nem fizet a rosszért rosszal, és még lehetne sorolni, mit és hogyan tesz. De talán nem szükséges.

A fontos az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy tétje van annak, hogy miképpen élünk, milyen a szívünk és a lelkünk valósága. Minden nehézség és megpróbáltatás ellenére én ma is azt vallom, hogy a jó gyümölcsöt fog teremni. Már itt a földi életben is. Aki jó lélekkel és szívvel halad előre, mondhatjuk úgyis, hogy Krisztusban való hittel, annak lesz hatása és eredménye. Még akkor is, ha mást mondanak, mint ami valójában van. Lehet letagadni, eltagadni, attól még a jó jó. Csak az emberi szó festi át másra. Ahogyan Krisztus esetében is történt. Elég csak arra gondolni, hogy mit tett és mit mondott messiási küldetésének három esztendejében és mindezt miképpen állították be, mikor perbe fogták, elítélték és keresztre küldték. Jézus szolgálata minden emberi fondorlat ellenére még 2000 év után is fénylik és hatással van. Hatással arra is, aki csak olvassa mindazt, amit a Biblia ír róla.

Mit jelent ez számunkra? Egyszerűen azt, hogy lényeges az, hogy milyen az életünk lelki tartalma és minősége. Lényeges, mert csak a jó, a krisztusi lélek halad előre és terem gyümölcsöt. A lehetőség az ilyen ember előtt mindig kiszélesedik, megsokasodik. Még akkor is, ha már emberileg nézve azt gondolnánk, hogy elfogyott körülötte a levegő és beszűkült minden. Azután mégis megtörténik a csoda, és kinyílik minden, és az ember szépen és könnyedén halad előre. Könnyedén, miután megszenvedte már a krisztusi útját.

Nem biblikus, de számomra mégis sokat mond az indo-iráni vallásos elképzelés, amely szerint az ember énje (dáená) a halált követően átkel egy hídon. A híd a világ közepén található, ami összeköti az Eget és a Földet. A jók és a gonoszak szétválogatása vagy a híd előtt vagy a bejáratánál történik. Az átkelés a hídon már maga az ítélet, ugyanis a híd az igaz ember lába alatt kiszélesedik, de ha istentelen közeleg, olyan keskeny lesz, akár a borotvapenge.

A gonoszok lába alatt egyszer elfogy út, semmivé lesz, nem jutnak előre. A jó emberek előtt azonban kiszélesedik, és nem várt lehetőségek haszonélvezőivé válnak. Ez igaz a földi és az eljövendő életre. Mert csak a jók öröklik és kapják meg az életet, a gonoszok – az indo-iráni megfogalmazás szerint – a kezdetek nélküli sötétségre jutnak.

Én nem vágyom a sötétségre, semmilyen értelemben. Csak a fényre. De nem vagyunk egyformák. Elfogadom. Tanulom, hogy különbözőek vagyunk. Értem, hogy van jóság és gonoszság, s milyen döntő az, hogy az ember mi mellett teszi le a voksát, míg földi életének múló napjai nem peregnek lesz egészen. Használjuk ki az időt, mit kaptunk! Használjuk ki a jóra, hogy a híd egykoron majd kiszélesedjen a lábunk alatt, és ne legyen olyan keskeny, mint a borotvapenge!