Életemben most
nyílt először alkalmam arra, hogy a Kossuth téren ragyogó fenyőfát személyesen
is megcsodáljam. A kislányommal körbejártuk, elakadt a lélegzetünk is. Pár
lépéssel a karácsonyfától a bethelemi jászol áll. Sokféle „Betlehemet” láttam
már. Olyat is, melyben élő állatok voltak. Egy szónak is száz a vége, nagyon
kíváncsi voltam.
A lélegzetem elakadt megint.
Meghökkentem, és egy kicsit vagy nagyon, meg is zavarodtam pár pillanatra. Mert
ott volt a helyén mindenki: a három bölcs, Mária, József, egy angyal, egy
pásztor és a nélkülözhetetlen állatok. A szamár – ami a három és fél éves
kislányomnak nagyon tetszett. S ha nincsen ott a védőlánc, akkor meg is
simogatja első felindulásában. De... Jézust nem találtuk sehol.
A míves szobrok
szemetgyönyörködtetőek, helyén van minden részlet, a biblai alakok tekintetének
fókusza is. Mindannyian a megszületett Jézust nézik. Jézust, aki nincsen sehol.
Először arra gondoltam, hogy
ellopták. Azután eszméltem. Ugyan már ilyen katonai őrizet mellett a Parlament
elől? Lehetetlen. Lehetetlen is. Nem ez történt. Utánakérdeztem. Egyszerűen
csak hiányzik. Jézus szenteste „születik meg” a kossuth téri jászolba is. Értem
a logikát. Advent van, Jézus eljövetelét várjuk karácsonyig. Jézus hiánya tehát
egy komoly teológiai mondanivalót közöl. Valóban, miért lenne ott, amikor még
nem született meg?
Nekem
mégis hiányzik. Mert várni könnyebb, ha lát
juk. Mert ez a várás ma már
felkészülés Jézus születésének ünnepére. Arra a születésre, mely történetileg
már több, mint kétezer éve megtörtént. Mert a kossuth téri betlehemi jászol a születési
történet kiábrázolása, ahol most mindenki a helyén van, csak Jézus nem. A három
bölcs, a pásztorok, az angyalok mind karácsonykor érkeztek meg, ahogyan Mária
és József is csak szenteste volt így együtt velük. Viszont, ha a logikát jól
követem, akkor a jászolban advent idején, a feszült várakozásban csak az
állatoknak lenne csak helyük. A bölcsek Jézus születése előtt még úton
sincsenek, csak a betlehemi csillag feltűnése után indulnak el. Az angyalok is
csak akkor mondják a pásztoroknak, hogy „Üdvözítő született ma nektek, aki az
Úr Krisztus a Dávid városában”, amikor már a kisded ott fekszik bepólyálva a
jászolban.
A kossuth téri betlehemi jászol
meghökkentett. Elgondolkodtam. Ha én kapom feladatul, hogy valami meghökkentőt
tegyek és Jézus eljövetelének várására tegyem a hangsúlyt, akkor konzervatív
módon a várandós Mária és József Betlehembe vezető útját jelenítettem volna
meg, vagy a tudós bölcsek előtti betlehemi csillag feltűnését, nem a karácsonyi
történetet Jézus nélkül. Ez egyéni vélemény, mely egy gyötrő hiányérzetből
született. Született akkor, amikor a három és fél éves kislányomnak mesélni
szerettem volna a régi-új, szép és szívet melengető karácsonyi történetet, de
nem tudtam. Mert eltűnt Jézus. Jézus, aki kétségkívül a legfontosabb szereplője
a bethelemi jászolnak.
Ez a hiányos betlehemi jászol éppen
olyan, mint az ünnepet váró átlag élet. Meg van minden. A külső díszlet, a kifogástalan
megjelenés, a csillogó felszín, a ragyogó öröm, az ajándékozás, csak Jézus
nincsen sehol, aki mindannyiunkat megajándékozott érkezésével. Mert a karácsony
Jézus miatt karácsony – akiben a Teremtő Isten szeretete öltött testet.
Személyében pedig olyan VALAKIT adott, aki széles e világon egyedül érdemes arra,
hogy tekintetünk fókuszába helyezzük. Mert Jézus olyan VALAKI, aki annyira MÁS.
Emberi értelmet felülhaladó szeretet, együtérzés, jóság és irgalom van Benne. S
aki Őrá néz, mássá lehet, Hozzá hasonlóvá. Jézus csodálatos erejénél fogva felemel,
és mássá tesz. Mássá: megtölti a szívünket szeretettel, jósággal és irgalommal.
Mindazzal, ami Ő maga.
Fájdalom, hogy Jézus a betlehemi
jászolban nincsen sehol. Jézus eltűnt. Csak a gyötrő hiányérzés van, kire
néznek a bölcsek, kiről énekelnek az angyalok, kihez jönnek a pásztorok? Kire
nézünk? Kiről énekelünk? Kihez érkezünk, ha eltűnt, ha nincsen a helyén Jézus?