Előbb

Jobb előbb, mint utóbb. Előbb tenni, cselekedni, menni, hogy megelőzd Magad, és nem másokat. A korodat. Ezt látom a négyéves kislányomon, aki már pontosan számol és az abc-vel is ismeretséget kötött. A két nagy testvérével tartja a lépést, és nem akar, nem akar lemaradni. Holott mindennek rendelt ideje van, még nem késett le semmiről. Anyaként ezt könnyű megfogalmazni, és segíteni a törekvését mégis, mert ha örömmel és kíváncsian halad előre, akkor támogatni és nem gátolni kell.

    Jobb előbb, mint utóbb. Előbb tenni, cselekedni, hogy megelőzd Magad, és nem másokat. A korodat. Szorít az az érzés, hogy Önmagaddal tartsd a lépést, ha látod, hogy tennivaló és megjobbítani való van elég, hisz romokkal teli az élet, és újat kell belőle építened. A lélek és a lendület feszít, hogy cselekedj! Jobb előbb, mint utóbb. Mert ha előbb cselekszel, akkor a Lélek vágya hamarabb ölt testet és tovább tarthat az öröm, hisz nincsen rom, csak épület – mi az otthonosság érzését adja meg.

     Jobb előbb, mint utóbb. Előbb tenni, cselekedni, hogy megelőzd Magad, és nem másokat. A korodat. Minden erőd a munkára összpontosul, csak a cél lebeg a szemed előtt. Feszül a lélek, közben mégis csak szárnyalsz, hisz alkothatsz. Olyat, ami még nem volt, csak ahhoz hasonló. Mert szíved érzése ott van az alkotás tégláiban, a papírra vetett szavakban, a megfogalmazott mondatokban, a jelenlétben, mellyel a szeretet jóérzését hozod el a melletted lévőknek.

     Jobb előbb, mint utóbb. Előbb tenni, cselekedni, hogy megelőzd Magad, és nem másokat. A korodat. Ám ha a korodat előzöd meg, akkor csalódás ér. Csalódás, mert hiába ég a szíved és lángol a lelked, a melletted lévőket hidegen hagyja. Hidegen, mert készületlenül érte őket az alkotás lángja, és mindaz, amit épített vagy leírt kezed. Szívük jéghideg még. Jéghideg. Hiába akarja felolvasztani dermedtségüket a Lélek lángja, ők mereven elzárkóznak. Jelszavuk az, hogy jobb utóbb, mint előbb, hisz a tehetetlenség és nem a lángolás hatja át őket. S ha nincsen lángolás, akkor a következő lépés a hátráltatás, hogy ne is legyen alkotás. Furcsa módon a tettek mezejére lépnek, hogy eltiporják azt, aki alkotni merészel. A Lélek lángja nem kívánatos. Maradjon minden a régiben, hisz oly megszokott már a romos és savanyú élet, és a látszatok világa, hol elég csak jónak mutatkozni és nem jónak lenni.

     De Téged, akit áthatott a Lélek lángja, a hátráltatás és az üldöztetés ellenében sem kötsz kompromisszumot. Átjár újra és újra, jobb előbb, mint utóbb. Előbb tenni, cselekedni, hogy megelőzd Magad, és nem másokat. A korodat. Alkotni, életre hívni az újat, hogy virágzó kert legyen az Élet. Már-már Éden, és nem Pokol.

       Ha előbb cselekszel, a szenvedést nem kerülheted meg. De a szenvedés tüzében a Lélek ereje megsokasítja erődet, és elszántan küzdesz, mert az Álmok arra valók, hogy beteljesedjenek.

Gyertyafény

Sötét van. Egészen sötét. A szobában csak a gyertyaláng pislákol. A fény megvilágítja kislányom arcát. Tündöklik tekintete, csodálatos barna szeme, mely maga a világegyetem. Beszélgetünk. A sötétben a gyertya fénye mellett. Csend van. A testvérei már alszanak. De mi várjuk a reggelt… szüntelen… hisz a sötétség ereje oly nagy. S nekünk nincs más, csak a pislákoló gyertyafény, mely megtört szívünk reményét táplálja.

      A gyertya fénye lágy melegséget ad, simogat. Az ember talán el is felejtette már, hogy milyen a varázsa. Annyira megszoktuk a lámpát a modern világban. Pedig a gyertya az gyertya… A kislányom azon tűnődik, hogy mit akar mondani a gyertya lángja, hisz olykor megnyúlik, olykor meghajlik, olykor táncot jár, és végül megáll. Minden rezdülésében azt a benyomást kelti, mintha beszélni akarna, elmondva azt, amire a szó is kevés, mert az ember csak a szívében érzi…

       Ahogy telnek a percek, a láng egyre mélyebbről tör fel. A gyertyák, mint szoktak, csonkig égnek. De közben a kerek gyertya egész testében lámpássá változik, és még több fényt ad. Beszélgetünk. Beszélgetünk arról, hogy az élet is ilyen. Ha a sötétségben, a nehézségben, a szenvedésben világítani kell, akkor a lélek is lángolni kezd. Nem csak egy részletében, hanem teljes egészében. S mégis e lángolásból a békesség árad, és erő. Különös ez, mert a szenvedésben az ember nyugtalan, s van, hogy úgy érzi, elhagyja az erő és az erőtlenség emészti fel, hisz a sötétségben egy szál gyertya van. Vajon elég lesz az ereje? Vagy csonkig ég, mielőtt eljön a reggel?

     A gyertya, mi bevilágítja a szobát, rózsás. Testének fénye még különlegesebb. A rózsa miatt. Két vörös rózsaszál nyugszik a viasz alatt. Kettő és nem egy. Tövis nincsen rajta, csak levelek, és a szár, melyen egybefonódik a két virág. Két virág, mely egykor együtt illatozott… Most a viasz alá rejtve élnek tovább, összetartozva örökre… S noha most nincsen csodálatos illat, de gyertyaként világítanak… Mily különös út rendeltetett számukra. Ki gondolta volna, hogy a két virágból gyertya lesz, és fényükkel a sötétséget oszlatják szét?

     

Gyertyafény. Én és a Kislányom. Benyomások. Rózsa. Emberi sorsok, utak. Egybefonódnak, és erősítenek abban, ha eljön a sötétség ideje, csak Világítani lehet. Lángolni, hogy a Fény ne fogyjon el, míg eljön a reggel. Lángolni Szívből és a Lélek erejéből…