Látod-e?

Látod-e, hogy e kép különlegessége miben rejlik? Nézd meg, szánj rá pár másodpercet! 
   Talán először az űr sötét hátterében csak a Földet látod, amelynek felszínén a fény és a sötétség osztozik. Ám ha jobban szemügyre veszed, észreveszed, hogy középen van egy oda nem illő alakzat. Ott van egy szív, melynek vonalát a fény világítja meg. 
       Észrevetted hamar a szívet? Vagy elvonta a figyelmed a fény és a sötét kettőssége? Talán úgy, mint általában az életben? Hisz a fény és a sötétség táncában élsz. Olykor egyik vagy másik vetül rád. Ha feletted fény árad, akkor öröm és emelkedett boldogság jár át. Mintha minden tökéletes lenne, és nem hiányozna, senki és semmi sem. Ha a sötétség fon körbe, a reménység megsoványodik, és nehéz minden lépés. Van kérés Benned, miben ott lüktet szíved minden érzése, álma, vágya. Van azonban, hogy a fény és a sötétség együtt érkezik. Nap nap után van a jó és a rossz is mindig.  Az öröm, a hála és nehézség, kérés is. A fény és a sötétség táncának megszokott ritmusa fel sem kavar. Máskor a tánc diszharmónikus, váratlan izgalmat, kihívást hoz. Van, amikor a döbbenet, s a mélységes fájdalom elegyedik benned a tánc közben. Ám egy idő után végül a fény lesz mégis domináns - bármilyen nehézség árnya vetül is reád.
      A fény és a sötétség táncának helye a szíved. Milyen különös, hogy az ember erre általában csak akkor gondol, amikor a saját szíve a színhely, és elszenvedi a másokból áradó sötétséget. S megérti, hogy a szív nemcsak táncparkettje a fénynek és a sötétségnek, a jónak és a rossznak, hanem a forrása is. Mert a szívből támad a jó és a rossz gondolat, szó és tett, aminek hatása van a másik ember szívére.  Ám általában az ember nem foglalkozik azzal, hogy amit kimond vagy cselekszik, milyen hatása lesz. Csak mondja, teszi, mert akarja. Nem számít, hogy pusztítja az életet, melynek végnélküli szenvedés a következménye. Mennyire más lenne, ha az ember mielőtt szólna és cselekedne, felvetné magában, hogy annak mi lesz hatása? Mi lenne, ha a szavainak és cselekedeteinek sötétsége a másik ember élete helyett a saját életében lenne következménye? Ha azt tennék vele, amit ő tesz másokkal. Ha ezt lelkiismerettel végiggondolná, akkor az ember szava és cselekedete csak fénnyel lenne tele, és nem beszélnénk sohasem a fény és a sötétség táncáról a szívben. De beszélünk. Mert a fény  és a sötétség létezése örök törvény. Miként az is, hogy a fény szépségét csak a sötétségben tudod értékelni. Akkor, amikor ereje megfogyatkozik. De el sohasem tűnik, mindig van akárcsak egy apró fénysugár, ami azután kiteljesedik. Kiteljesedik, mert nem csak sötétséget sugárzó szív vesz körül, és a Te szívedet sem keríti hatalmába a sötétség semmiféle árnya. Kívülről megérinti, de Te azt fénnyel akarod viszonozni, a rossz mellé a jót állítani. Ez az, ami hajt előre, és békességet ad.
         Látod-e, hogy az élet különlegessége miben rejlik? Nézd meg, gondold csöndben végig! A sötétség hátterében életed felszínén a fény és a sötétség osztozik, ami nem hagyja érintetlenül legbelsőbb lényeged, a szívedet. Ám a szíved igazi vonalát a fény rajzolja meg.

Kié az utolsó szó?

Kié az utolsó szó? Azé, aki nem hagyja magát, és képtelen letenni a beszélgetés fonalát egészen addig, amíg a mondat végén nem az övé a pont. Legtöbbször a józanészt hátrahagyva. Indulattal és erővel felvértezve, mert az utolsó szó joga maga a győzelem. Van természetesen ritka kivétel is, amikor a tiszta tények és érvek ütköznek meg az igazság fényében. Ám itt nem is az a kérdés, hogy Kié az utolsó szó, hanem az, Mi az igazság? és Mi lehet a legjobb?

Általában a Kié az utolsó szó? kérdése az, ami mégis hangsúlyos. Itt a tények számbavétele felszínes, vagy egyáltalán nem történik meg, és nem törekvés az egyetértés keresése sem az igazság fényében. Mert a győzelemre éhes lélek és az önigazolás kényszere a szavakra árnyékot vet. Mindez nem felfedi, hanem elfedi az igazságot. Mintha az ember önkénye és indulata elég lenne az utolsó szó jogának a megszerzéséhez.

Húsvét közeleg. Ha az ünnepre rávetíted a mindennapi élet eme hangsúlyos kérdését, hogy Kié az utolsó szó? , akkor megtorpansz. Megtorpansz, mert ez a kérdés hangsúlyosan az ünnepben is megdobban. Megdobban, amikor Júdás elárulja Mesterét, és végre a farizeusok igazi ünnepet ülhetnek, a sok vita és cselvetés után  elérkezett a várva várt diadal és az utolsó szó az övék lesz. Jézust elfogják, kihallgatják, és következik a mérhetetlen szenvedés útja, mely a keresztig vezet, hol a korábban ünnepelt “király” töviskoszorúval a fején a fára van szegezve a legmélyebb kiszolgáltatottságban és megaláztatottságban. A dühödt indulat örömtáncot jár. Amibe a jóérzésű ember még ma is megremeg, hisz az ünnepen megelevenedő történet szavaiból is érzi, hogy az utolsó szó jogáért harcba szálló, elszánt emberek nem ismernek határt, ha a mindenáron való győzelem kivívását akarják.

Féktelen indulat uralja Nagypénteket, a káromlás szava az Eget ostromolja. Vihar tombol a dühödt tömegben. Ám, aki nyitott szívvel a kereszten függő Jézust fürkészi, szelídséggel és alázattal találkozik. Nem azt hallja, amit a tömeg skandál, és nem a farizeusok elégedett arca lebeg előtte. Csak Jézus reakciója köti le, és Jézus utolsó szavai visszhangoznak a lelkében. “Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!” (Lukács 23,34) “Atyám a Te a kezedbe teszem le az én lelkemet.” (Lukács 23,46) A féktelen gyűlölet tüzében ott pislákol a szeretet áldott Lelke, és míg olvasod és elképzeled az eseményeket, talán a könny is kicsordul a szemedben. Szívedbe pedig áhítat és a csodálat költözik, mert Jézus saját utolsó szavának jogán nem átkozott meg senkit, csak szeretett, és bocsánatot kért azokra, akik földi életét vették el.

Elvégeztetett. Jézus meghalt Nagypénteken. Emberileg nézve az utolsó szó a Jézus vesztét kívánóéké lett. Jézus meghalt. Nem beszél többet. Nincsen többé az, aki a szeretet mennyei ízét hozta el a földre. A lelki és fizikai világ egyszerre sötét lett. 

Ennyi volt? Valóban elég az indulat, az igazság kifordítása, hogy az utolsó szó jogát és a győzelmet megszerezze, élet és halál ura legyen az egyes ember, vagy embertömeg? Nem. Mert eljött húsvét hajnala csendesen.

Jézus feltámadt, úgy ahogyan előtte még soha senki. S az emberi verejtékkel kiharcolt utolsó szó ereje egyszerre semmivé lett. Felülírta azt a megváltói tett. Az utolsó szó valójában Jézusé lett, mert hitelesítette a  még földi életében mondott szavait: nem maradt a sírban, hanem kijött onnan. Ám erre várni kellett. A várakozás ideje egy nap és két éj volt csupán, ami akkor és ott az Őt szerető tanítványoknak az örökkévalóság maga. A még nem kétségében vergődve, hiszen volt ugyan ígéretük Jézus ajkáról a feltámadásra, erre mégis várni kellett. Tudod Te is, hogyha az ember szívét fájdalom szorítja, akkor hosszúra nyúlik a holnap érkezése, mintha a vágyott jó sohasem jönne el. Ám minden gyötrelem dacára, a jó és az öröm mégis ajtót nyit. Az utolsó szó diadala pedig azé lesz, akié valóban győzelem.

Húsvét közeleg, és a Kié az utolsó szó? kérdésére választ is kapsz. Választ, ami kinyilvánítja, hogy az emberi indulat, gyűlölet  és hamisság ereje végülis hasztalan. A jóság és a szeretet az, ami diadalt arat. Az a jóság és szeretet, ami az Égből született. Ezen nem vehet erőt senki és semmi sem. Mindennapjaid küzdelmére levetítve a húsvéti eseményeket, tudod és érzed, hogy az utolsó szó a Tied is lehet, ha a Felülről való Lélek szeretete és békessége otthont talált a szívedben,  ha tudsz a megfelelő pillanatban hallgatni, ha tudsz a megfelelő pillanatban szelíden szólni. Szelíden szólni úgy, hogy a nyugalom és a szeretet foglalatában a komolyan vett Igazság szava dobban meg. Megdobbantva azok a szívét is, akikkel beszélsz. A vita beszélgetéssé lesz, és már nem motivál senkit sem Kié az utolsó szó? kérdése.