A szeretet simogat

A szeretet simogat, mint a tavaszi szellő a hosszú tél után. A szeretet simogat a szavakban, ami legyőz időt és teret. A barátság szeretetén nem fog semmi sem. Múlnak az évek, és lehet, hogy elsodort egymástól az élet, de az érzés, ami összeköt,  örök. Örök, még ha meg is nőtt fizikailag a távolság, és ritka ajándék, ha személyesen is láthatjátok egymást, és átélhetitek, hogy a szeretet a szavakon túl az érintésben és az ölelésben is simogat.

Az élet kemény játékot űz Veled, nem lehetsz már sohasem az, aki voltál, ott sem, ahol szíved teljes lüktetésével jelen voltál, és azokkal sem, akikkel elképzelted naivan az egész életed. Ám csak az út, és az irány változott meg, és akik szerettek és akiket szerettél, most is szeretnek, és átéled újra és újra, hogy a szeretet mily balzsamosan simogat a szavakban. A szavakon túl az együttlét ritka ajándékában, amikor a szemetekben a régi fény újra csillog, és azt érzed, hogy az otthonosság melegsége árad szét a tagjaidban. Mintha nem múltak volna el évek, mintha a fizikai távolság sem lenne. Mintha az lenne a természetes, hogy mindennap láthatjátok egymást. Mintha, mert a valóság nem ez. Ám amikor az együttlét ritka ajándéka a Tiéd, kiélvezed minden percét, és egy kicsit el is játszol azzal a gondolattal, hogy nem volt lábadat megingató földindulás, sőt semmi sem, és úgy vagytok együtt, mint régen. Úgy mint régen, könnyű, boldog, igazi szeretetben.  Játékos ez a gondolat, de igazi enyhet és örömet az ad, hogy a körülmények megváltozása ellenére egyetlenegy valóság változatlan maradt: a szeretet, ami simogat.

Legszívesebben körbejárnád virághímes gondolatokkal, hogy a szeretet mily életadó lüktetés, öröm, békesség és ajándék, amely pontosan olyan, mint a lélegzetvétel. Lélegzetvétel, mert a kemény, békétlen és kegyetlen világ a szívedet oly sokszor összetörte már, és volt úgy, hogy azt érezted, hogy meghalt a lelked, mert ennyi kegyetlenséget többé nem viselsz el.  Csak meredten ültél, szólni sem tudtál, a Nap lehanyatlott. Ám a legsötétebb éjszakában a szeretet fénye mégis megsimogatott, mert ott volt egy barátod, majd még egy, aztán még egy, és egyre többen lettek melletted… és lassanként kezdted újra érezni az életet. 

         A szeretet simogat. Tudod, tudom általában, ha csak egy átmeneti vihar után kellett, kell egy kis megnyugvás és erő. A szeretet simogat. Tudod, tudom már nem csak általában, hanem  amikor a szépnek és jónak gondolt emberi világot a könyörtelen és hazug ámokfutás rombolja és zilálja szét. Ott állsz a kereszttűzben a naivitásoddal, a nemes eszméiddel a szívedben, azzal a hittel, hogy az ember alapvetően jó és nem tesz, nem tehet olyat, ami a másiknak kárt okoz. Nem tehetne, de tesz, és a megtapasztalt valóság a fájdalom tüzével égeti a szíved. De a hitedet a szép és új világban mégsem égeti fel, sőt még acélosabbá teszi. Hatalmas ugyan az emberi gonoszság kreativitása és az a pusztító erő, ami hajtja és űzi embertelen utakra. Ám emellett, vagy pontosabban efelett ott van a Felülről érkező Lélek ereje, és azok az emberek, akik a Felülről érkező Léleknek engednek a Gonoszság ellenében, és hisznek a Jóban és az Igazság diadalában. Mert a jó mindig legyőzi a rosszat. Mert a jó Felülről érkezik, a gonosz pedig mindig alulról támad alattomosan. S mert a jó  forrása Fent van, nem győzheti le az a rossz, ami lent van.

A szeretet simogat, mint a tavaszi szellő a hosszú tél után. A szeretet simogat akkor is, ha szeszélyesen fanyar a tavasz, ha nyáron a Nap tüze éget vagy ősszel a pusztulás gondolata férkőzik a lelkedhez közel. Életed kanyargós útjain folyamatosan megtapasztalod a keménységet, a nehézséget, és a kívülről támadó gonoszság mételyéből egyre többet - mit megszokni nem lehet, de átadni sem magad mindig a fájdalom égető parázsának, mert különben nem lenne tovább utad. Ezért inkább a szemed a jóra fókuszálod, és engeded egyszerűen, hogy a Felülről érkező Lélek töltsön be, és azok az emberek, azok a barátok kapjanak az életedben helyet, akik szintén a Felülről érkező Lélekkel teljesek, hol a szeretet maga az örökkévalóság, ami mindig simogat. Simogat, ha jó idők köszöntenek, ha rossz percek és órák öveznek. Mert a szeretet a körülményektől függetlenül csak szeret.

 

Mégis mi lehet az igaz?

Ha egy szerkesztőségben jársz, nem kerülheted meg, hogy ne láss falon függő idézeteket, amelyek szívedre helyeznek egy-egy fontos üzenetet arról, hogy miről és hogyan kellene írni, feltárva az igazi összefüggéseket, és a hangsúlyt az igazságra helyezve. Milyen egyszerű és tiszta a cikkek megírása! -  gondolja az ember első felindulásában. Utána arra gondolsz, hogyha a nyomtatott sajtóban olvasol egy-egy cikket sokszor az a benyomás kerít hatalmába, hogy az biztosan igaz. Egészen addig, míg egy másik újságot kézbe véve azzal szembesülsz, hogy éppen a korábban olvasottnak az ellenkezőjét akarják Neked bizonyítani. Akkor most mégis mi lehet igaz? Az igazság talán a kettő a között van - mondja egyikünk, míg másikunk fenntartás nélkül elfogadja, amit egyik vagy másik sajtóorgánum leír, megmond. És azt látod, hogy a vélemények között nincsen híd, nincsen átjárás. Egy idő után pedig nem is a tények számítanak, hanem csak a vélemények, és az indulat. Az igazságtól pedig messze érzed magad.

Azután eszedbe jut egy idézet, amit nem a szerkesztőségben láttál, hanem csak egy ház falán, kőtáblára vésve, melyen egyszer útközben akadt meg a szemed. Egy idézet, egy írónőtől: "Az író ott kezdődik, hogy meglátja az igazat, s meg is meri mondani." (Palotai Boris) Az író valóban itt kezdődik. Az újságíró is, de az maga ember is. Meglátni az igazat, elmondani a jót, ami valóban elismerésre méltó. Elmondani irigység és a rombolás ártó szándéka nélkül. Meglátni az igazat, elmondani a hiányt, a rosszat is, amit ki kell javítani. Elmondani a megjobbítás szándékával, a kritika gyakorlásával is lehetőséget adva az előrejutásra, ahol töretlenül lélegzik a reménység. Optimális körülmények között valóban csak ennyi lenne a feladat. Ám a körülmények sohasem optimálisak, és az ember többnyire csak azt a tisztázandó kérdést látja: mégis mi lehet az igaz?

Mi lehet az igaz? A kérdésre nehéz válaszolni, hisz az érdek, a megszólaló szándék sokszor kifordítja az igazságot, és ugyanaz a valóság egyik megvilágításban jó és követésre méltó, míg a másik megfogalmazás szerint elvetendő és alapvetően rossz. Míg azon gondolkodik az ember, hogy mi lehet az igaz, fel sem merül benne, hogy a magukért beszélő tények szerinti jót elismerje, illetve a valós hibákat felismerje. A tisztánlátásra mintha köd telepedne.

Miért van ez így? Mert az igazság, aminek megmutatásáért fáradozik az ember, mégis távol van tőle, és általában nincsen abszolút normája, mértéke, amihez mérten beszéljen és cselekedjen. Csak belső hangjára van hagyatva, amit befolyásolnak a körülmények,  a jól felfogott érdek és a nem elhanyagolható jó vagy rossz érzések. Mintha mindenki szemében más lenne az igazság. Mintha tények nem is lennének, csak vélemények. Mennyivel több lehetne az élet, az életed, az életünk, ha a tények is számítanának, és kevesebb lenne a beállítás. Nem a nézőpont számítana, hanem a valóság maga. Több lenne az esély az igazság meglátására. 

Mi lehet az igaz?  - a kérdésre válaszolni az események sodrában, hol az emberrel együtt rohan az idő, sohasem könnyű. Pedig lehetne az. Lehetne, ha úgy tennél, minként a gyermekek, amikor egy kirakós játék darabjait illesztik össze. Az igazság megtalálásának a titka, hogy azt illeszted össze csak, amit látsz. Az igazság darabjaihoz nem nyúlsz hozzá. Nem alakítod át. Gondold csak el, egy gyermek sem vetemedik arra, hogy  a kirakós játék darabjainak formáját átalakítsa, vagy a színét megváltoztassa, hisz akkor sohasem tárulna fel előtte az igazi kép szépsége és valósága. Milyen különös az, hogy a felnőtt világban az igazság keresésében az emberek sokszor mégis a képzeletükben lévő képhez akarják alakítani a valós képet. Itt-ott korrigálják az igazság apró darabjainak az alakját, átfestik a tartalmát úgy, ahogyan akarják. Ám ekképp az igazságtól messzire kerülnek, és összezavarnak mindent. Nem marad más csak a beállított hamis kép, s megannyi megtévesztés, hol a tények helyett a szándék, az érdek hangsúlyos csupán. S torz kép látszik, semmi más. Ám előtted, ki az igazság meglátására és megláttatására tetted fel az életedet, a tényekhez ragaszkodsz, és időt, energiát rászánva úgy cselekszel, mint a gyermekek játék közben: csak az igazság apró darabjait illeszted össze, mert látni szeretnéd az igazi képet, ami beállítástól, külső szándéktól mentes.

        "Az író ott kezdődik, hogy meglátja az igazat, s meg is meri mondani." - mondta egykor Palotai Boris, és hozzáteszed halkan, majd egyre hangosabban, hogy ott kezdődik az ember is!