Váratlan meglepetés

Az élet mindig tartogat váratlan meglepetést. Amiről azt hiszed, hogy nem történhet meg Veled, mégis meglesz. Amit a regényben olvasol, vagy a film mutat be, egészen közel jön és az életed része lesz. Jó és rossz egyaránt. Mikor a jó érkezik, örömében könnyezik a szív. A rossz megtapasztalásakor a könnyek abból fakadnak, hogy meghasad a szíved, és mélységes a csalódás, a döbbenet Benned.

     Az élet mindig tartogat váratlan meglepetést. A megszokott napokat felkavarja valami hirtelenség. Megindul a föld alól, de a Nap mégis, mégis világít Reád a magasból. Mintha a Vörös-tenger partján állnál, mint Izrael fiai egykoron. Hátuk mögött és a szívükben tengernyi szenvedés sebével, s igaztalan hátra tétel emlékével. S mikor azt hihették, hogy végre szabadok, a megkeményedett szívű fáraó még utánuk küldött egy csapatot. Mit tettek? Félelemmel és kétséggel fordultak a JóIstenhez. Ahhoz, Ki mindig, mindig a biztos pont.

       És „Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Mózes 14,13-14)

     Milyen nehéz ez! Gondolj csak bele, mert az ember sokszor ösztönösen cselekedne. De akkor és ott csak várni kellett. Várni, látva a közeledő csapatot, és hinni, hogy mégis, mégis másként lesz, mint ahogyan emberileg várható. A Hit az, ami felülír és megváltoztat mindent. A Hit a JóIsten erejében és kegyelemében. Mert Ő valóban kegyelmes. Nem szavakkal proklamálja, hanem azzal, hogy kellő időben és helyen Érted mozdul a keze, Érted indul a lába.

      Az élet mindig tartogat váratlan meglepetést. Csodát. Mert hatalmas csoda volt az, hogy a Vörös-tenger éppen akkor és ott kettévált, és Izrael fiai száraz lábbal érték el a másik partot. A Hit lám felülírt és megváltoztatott mindent. És ne gondold azt, hogy Veled ilyen nem történhet! Csak nyisd meg a Szíved, hogy a JóIsten Lelke teljesen átjárja, és csak Higgy, egyszerűen, tisztán, úgy ahogy gyermekként tetted, teszed, hogy az Életed, az Élet igenis jobbá lehet.

     Az élet mindig tartogat váratlan meglepetést. Van, ami felemel, van, amibe beleremegsz. Ám akár magas, akár mély a kedved, csakis a JóIstenre figyelj és nézz, és őrizd Szívedben, mit Mózes Neked is mond igaz szeretettel: „Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!”

Tartsd oda...

Tartsd oda a másik arcodat is, ha bántanak. Mert így csak elszenveded, és nem folytatod az erőszakot. S győztessé válsz, mert az erőszakot szelídséggel, a gyűlöletet szeretettel fedezed el.

Tartsd oda a másik orcádat is. Oly lehetetlennek tűnik, mert az ember ösztönből egyből visszaütne. De akkor hol van, hol van az Istentől való Lélek Benne? Ha visszaütsz, a sötétség Téged is elnyel, és nincsen, nincsen Fény Benned.

Tartsd oda a másik arcodat is, és közben/utána kulcsold kezed imára. Imára azért, aki ádáz ellenségként üldöz féktelenül. Imádkozz Érte/Értük, hogy Fényt, józanságot és hitet nyerjen/ek. Hogy ne a Rossz, hanem a Jó sokasodjék. Az Áldás vegye át az Átok helyét, és így találja meg az ember az Istentől rendelt helyét.

Tartsd oda a másik arcodat is. Felszólítás. Felszólító jel kellene a végére. Mégsem teszel felszólító jelet. Mert ez számodra már belső késztetés, mi természetes, mivel kijelented az Istentől való Igaz Szeretetet és Békességet.

Tartsd oda a másik arcodat is. Kinek odafordítod a másik arcodat, más, mint Te. Nem ismeri a szeretetet, az alázatot és az igazságot. Csak a sötét indulatot – mi ráborult és teljesen megkötözte a Szívét. Odatartod a másik arcod, és ezzel megmutatod a mennyei Másságot, Másságod. És juttatsz Neki a Benned lévő Fényből, mikor a Keze az Arcodhoz ér ütésre készen. Te Más Vagy. Nem csak mondod, hanem meg is mutatod. Fény tölt be. Hiszed, vallod, megéled. Nem a féktelen Gonoszság uralja az Életed, hanem Maga a JóIsten.

Tartsd oda a másik arcodat is. És Te odatartod büszkén és bátran, Szemed sugarát a Másik örvénylő tekintetébe küldve, tanújelét adva ezzel, hogy a Másikat a JóIstenre bízod. Sorsa Tőled független, mert a rosszért rosszal Te nem fizetsz meg. És Dávid imádsága lesz kenyérré, és mondod szelíden újra és újra: „Isten az én védőpajzsom. Ő menti meg az igaz szívűeket. Igazságos bíró az Isten. Fékezi haragját, de bosszúja bármely nap fellobbanhat, ha meg nem tér az ember. Bárhogy élezi kardját az ellenség, bárhogy feszíti íját és céloz: maga ellen irányítja a halált hozó fegyvert, és nyilai tüzes büntetéssé válnak. Nézd, a gonosz fogant, tele van álnoksággal, s amit világra hoz, veszedelem. Gödröt ásott, kimélyítette, de ő esett a maga ásta verembe. Gonoszsága visszahull saját fejére, álnoksága fejének tetejére. De én dicsőítem az Urat, aki igazságban honol. A Magasságbeli nevének szól énekem.”(Zsoltárok 7,11-18)